Szemlér FerencPeriszkóp: Jelszó és mítosz

2005. március 10., csütörtök, Archívum 2003–2007

A transzszilvanisták megint a történelemre hivatkoznak, ami szerint a sok száz, sőt, talán sok ezer éves együttélés egymáshoz hasonló lelki magatartást váltott ki Erdély népeiből. A történelem azonban sajnos azt mutatja, hogy Erdélyben a népek nem egymás mellett, hanem mindig egymás fölött vagy egymás alatt éltek. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy amikor Erdélyben a ,,három nemzetről? beszéltek, a román nem szerepelt az elnevezésben. Az egykori három nemzet nem azonos a mai három nemzettel (eltekintve attól, hogy ma csak egy nemzet van: az uralkodó). A múltban a románság mindig számon kívül maradt. A szász nemzet némileg már inkább a másik kettő mellett élt, már amennyiben ilyen egymásmellettiségnek lehet tekinteni egy ház lakóinak helyzetét, akiknek szobái nem közlekednek egymással. Az ilyen lakók legfeljebb a házirend közösségében találkoznak, de szellemi közösségről köztük beszélni nem lehet. Az alagsor lakóiról nem is szólhatunk, hiszen maguk a felsőbb lakások elfoglalói sem vettek róluk tudomást. A transzszilvanisták eszerint olyasvalamit állítottak, hogy noha a lakók között különösebb kapcsolatok nem jöttek létre, mégis a ház falaiból kisugárzó mitikus erők folytán ezek egyformán kezdtek gondolkozni. Ez talán így van, de roppant valószínûtlenül hangzik.
A közvetlen tapasztalat viszont arra tanít, hogy a háború előtt a románok nem voltak transzszilvanisták, hanem egyszerûen irredenták. Ha jogokat követeltek maguknak, ezt sohasem mint erdélyiek, hanem mint románok tették. A szászok ugyan lelkesen énekelték a ,,Siebenbürgen Land des Segens? andalítóan szép dallamát, de ezt a dalt csak magukra vonatkoztatták. Egy időben és egyesek csakugyan éreztek holmi transzszilvanista megrezdüléseket, de a Teutsch-féle történelmi könyv sehol sem emlékezik meg arról, hogy a szászok legelsősorban erdélyiek volnának. A szász nép mindig az öntudatos gyarmatosító szerepet játszotta Erdélyben. Ha valaki kételkedik ebben, akkor olvassa el Heinrich Zillich Zwischen Grenzen und Zeiten címû regényét, ami Erdélyről szól ugyan, de nem ,,erdélyi? módon. És olvassa el Meschendörfer már említett könyvét is. A főhatalom változása után az erdélyi románság ,,transzszilvanizmusáról? talán felesleges beszélni. Tudatosan sohasem is voltak transzszilvanisták, és öntudatlan transzszilvanizmusukról nincs bizonyíték. A szászok viszont hamarosan bebizonyították azt, hogy a közlekedőedények törvénye rájuk nem az erdélyi más népekkel, hanem anyaországukkal kapcsolatban hat. Luther tanítása annak idején észvesztő gyorsasággal jutott el a brassói Honterushoz (íme, mire tanít a történelem!), Hitler tanítása pedig korunk hírközlő eszközeinek fejlettsége miatt még gyorsabban. Ma már nem erdélyi szászokkal állunk szemben, hanem az Auslanddeutschtum egyik öntudatban legerősebb részével. Ez a történelmi tény minden ábrándnál hangosabban beszél.
A transzszilvanizmus legnagyobb baja az volt, hogy kitalálói, kevés kivételtől eltekintve, nem voltak tisztában az erdélyi szászság lelki berendezésével, és egyáltalán nem ismerték a románságot, hiszen saját bevallásuk szerint nem is tudtak románul. Ezzel pedig állításaik és érveik alapja dől meg. Transzszilván jellegzetességeket felfedezni olyan mûvekben, amelyeket nem értünk, és olyan emberekben, akikkel nem tudunk szóba állni - feltéve, ha ők akarnak vagy akartak egyáltalán szóba állni velünk -, szinte-szinte közel jár az irodalmi, tudományos és politikai meggondolatlanság határaihoz. De vádolni ezért senkit sem lehet. A transzszilvanizmust nem tudományos vizsgálódások szülték, hanem egy vágyálom, amihez csak később keresünk tudományos színezetû bizonyságot. Ez a fordított módszer nagyban csökkentette a tétel érvényességét, de ha a mítosznak kellő visszhangja támadt volna, nem befolyásolta volna a hatást. Csakhogy a jelszó visszhang nélkül halt el az erdélyi tájon, s fura torzulattal verődik mostanában vissza egyéb magyar nyelvterületekről.
A költő természetesen néha a jövőbe lát. Ha tehát kimond valamit, az nem szükségképpen létezik a jelenben. Ha mítoszt teremt, annak igazolása sok esetben nem a múlt, hanem a jövő. Ilyenformán a transzszilvanizmus mítoszának irodalmi kifejezése szintén várhatja a jótékony jövőt, amely az áldozatnak értelmet ad, és az elesettet felmagasztalja. A jövő ilyetén mûködése természetesen roppant kétséges. Petőfi például azt hitte, hogy a világszabadságért esik el a harcmezőn, noha vannak ellenkező példák is. A transzszilvanizmus (Kuncz Aladár transzszilvanizmusa, ami szerint Erdély Európa) tehát mit sem vétkezett volna, ha irodalmi síkon marad. Valóban, az irodalom számára nehezen lehet elképzelni nagyobb és nemesebb mozgató erőt, mint a humánum. Még akkor is, ha ez a humánum a közvetlen környezetben nem található. Az irodalomnak talán így van értelme a mûvészin túl is. (?)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép