Horváth Albert, Háromszék ?48-as főkirálybírája
(folytatás tegnapi lapszámunkból)
Horváth Albertnek főkirálybírósága idején a legtöbb kellemetlenséget a szék területén lévő városok engedetlen, renitenskedő magatartása okozta. Háromszék mezővárosai ellentétben a szabad királyi városokkal nem dúskáltak az önkormányzati jogokban, autonóm létük gyakorlásában folytonosan ki voltak téve a széki joghatóság zaklatásainak. Az 1840-es évek közepétől kezdődően egyre inkább öntudatra ébrednek a városok, és nem szívesen veszik tudomásul azt a valóságot, hogy a szék vezetése beavatkozik önálló életvitelükbe. A főkirálybíró és a mezővárosok között kirobbant háborúskodásnak több oka is volt: 1845-ben olyan rendelkezést hoznak, hogy a szék területén lévő hidak javításához (rétyi, cófalvi, depsői stb.) a városok is tartozzanak hozzájárulni, ezt pedig súlyos sérelemként értékelik, mondván, hogy az ő határukban lévő hidak karbantartását is maguk végzik minden idegen segítség nélkül, ezért nyíltan ellenszegülnek a főkirálybírói utasításnak. A városi főbírók választásakor kötelező módon jelen szeretne lenni a főkirálybíró vagy annak megszemélyesítője. A kézdivásárhelyiek ezt nem tartják szükségesnek, a főkirálybíró viszont a főkormányszéktől kéri a választás eredményének megsemmisítését és új választások kiírását. A városi bírák a főkirálybírói szemlélet szerint dupla, széki és főkormányszéki alárendeltségûek. A leginkább feszült helyzet Kézdivásárhelyen alakult ki, az ellenségeskedést csak fokozta, hogy a főkirálybíró a város pénzügyi számadásának ellenőrzésébe és ezáltal vagyonjogi helyzetébe is bele kívánt avatkozni. Sepsiszentgyörggyel sem volt sokkal békésebb a kapcsolata: ott is az önkormányzati tisztségviselők tisztújítását szerette volna ellenőrizni, de a város ellene szegült annak a hatalmi szándéknak is, hogy a határain belül felépített székházat érintő költségekbe nem volt hajlandó belepótolni. A főkirálybíró és a városok közötti nézetkülönbségeket levélváltások útján próbálták rendezni, minthogy ezek eredményre nem vezettek, mindkét fél a felettes hatóságtól, a főkormányszéktől várta a pártatlan állásfoglalást, amely azonban inkább a főkirálybírói érdekek szószólójának bizonyult. Korigényként fogalmazódik meg a közösségek számára az önálló, független, autonóm lét szükségessége, saját belső ügyeik külső beleszólás nélkül való kezelése. 1848. április 14-én a kézdivásárhelyi önkormányzat a városi polgárok nyomására addig nem létező igényt fogalmaz meg: a főbíró megválasztása nem csak a tanács és az esküdtek, hanem a város összes polgára részvételével történjék. Ez a követelés már túlmutat azon a vitán, hogy fontos-e vagy sem a főkirálybíró jelenléte az önkormányzati választásokon, és a teljes lakosság bevonását szorgalmazza a közügyek intézésébe, ezáltal képviselőik megválasztását minél szélesebb alapokra szeretnék helyezni.
Szemléletesnek tartjuk Demeter József sepsiszentgyörgyi főbíró 1843. július 3-án Horváth Albertnek küldött levele egy részletét idézni, amely az önkormányzatiságon esett sérelemként értékeli a főkirálybírói gáncsoskodást: ,,Sepsiszentgyörgy eleitől fogva függetlenül kormányozta magát kiváltságlevele s hazai törvényeink szellemében, s a városi polgárok között keletkezett minden politikai tárgyban a városi főbíró szokott minden külső befolyást kirekesztőleg, elhatározólag mindent igazítani, és a peres tárgyak csak birtokon kívül mennek, ha csakugyan mennek feljebb. Megvallom szégyenemre s főképpen a főbírói tekintély hanyatlását elésegítő ténynek látom lenni, hogy a főkirálybíró úr akármelyik panaszló ügyében, annyira beleereszkedni méltóztatik, hogy legalább a tárgy megvizsgálásáig függőben kívánván tartani a célban és munkában vett tárgyak elintézését, ezáltal a különben is körülményeink miatt lassan haladó ügyek igazítását még késleltetné.? A főkormányszék a városok önállóságát csak olyan mértékben támogatta, amilyen mértékben érdekei megkövetelték. 1844. május 6-i leiratában a főkirálybírónak a városok felett gyakorolt hatalmát abban látja: ,,miszerint arra vigyázom, hogy a közigazgatás azon városokban a helybeli tanácsok által helyesen vitessék és az eleibe viendő méltó panaszokat orvosolja, hogy a dolgok állásához képest a tapasztalt rendetlenségeket a kormányszéknek jelentse fel?.
Kézdivásárhely a városi önállóság folytonos sorvasztása miatt, és a szék zaklatásaitól való menekülésként, nem kevésbé azon régi vágya érvényesítése végett, hogy a határőr katonai szolgálattól a lakosság megszabaduljon, nem utolsósorban pedig kézmûipara és kereskedelme fejlődése érdekében az országgyûléstől szabad királyi várossá tételét kérvényezte. 1846. augusztus 10-én Háromszék közgyûlése is megvitatta a beadványt, és a következő elutasító határozatot hozta: ,,Kézdivásárhelynek a királyi városok sorába emelését érdeklő folyamodásának mondjanak ellent, nem lehetvén a Székelyföld természetét ezáltal változtatni, egyéb iránt sem lévén azon közönség semmi tekintetben arra képesítve, hogy királyi várossá felemelkedhessék.?
Horváth Albertnek szembe kellett néznie a társadalmi élet minden területét átfogó változtatások igényével. Mindenütt mást, újat, haladóbbat szerettek volna bevezetni: elemi erővel hat Erdély és Magyarország egyesülésének szükségessége, ugyanilyen hangsúllyal merül fel a székely határőrség megreformálásának kérdése, de az ősi székely szolidaritás eszméje is felszínre kerül. Az összehangolt közös cselekvés az egységes fellépés kialakítása érdekében a jó emlékû Székely Nemzeti Gyûlések feltámasztását sürgetik. 1841-ben Csíkszék jött a javaslattal, hogy a rendek adnák országgyûlési követeiknek utasításba, ,,hogy az eddigi szokás szerint a hivatalába legöregebb főkirálybíró által összeszólítandó Székely Nemzeti Gyûléseket gyakorolják?. 1846-ban Háromszék országgyûlési követeit olyan utasítással látta el, hogy ha Marosszék indítványozná a székely nemzeti gyûlések újbóli szervezését, pártolják, ha amazok nem hoznák ezt szóba az Országgyûlésen, úgy tegyék meg ők.
Az 1840-es éveket a nemzeti öntudatra ébredés évtizedének is nevezhetjük. Ennek egyik megnyilvánulási formája a magyar nyelv használatának a társadalmi, politikai élet minden területére való kiterjesztése. A sepsiszentgyörgyiek például nem hajlandóak a brassói tanáccsal németül levelezni, a határőrség keretein belül is kérik a magyar nyelv hivatalossá tételét a német mellett. 1846-ban az országgyûlési követeket így bocsátják útra: ,,hogy semmi sem hasznosabb, mint egy nemzetnek a léte biztosítékáért, nyelvéért harcolni, igyekezzenek tehát minden módot felhasználni arra, hogy a magyar nyelv diplomaticai állását, melyből törvény által soha ki se szorítatott mentül elébb visszakapja, s ez által nemzeti létünket szilárd alapra gyökereztetni törekedjenek?.
Horváth Albert a forradalom kezdetétől egészen az önvédelem kihirdetéséig mindenki felett álló, minden határozatot és döntést hozó, az események középpontjába álló teljhatalmú vezetője volt Háromszéknek. Nem volt könnyû dolga, mert a zavaros és társadalmi feszültségektől terhes légkörben a tapasztalt tisztségviselői gárda több tagja is lemondott hivataláról. Ebben a helyzetben mindennél fontosabb volt a társadalmi béke és nyugalom fenntartása. A cél érdekében együttmûködésre szólítja fel a szék minden lakóját, nemzetiségét, egyházi szervezetét. Az alkirálybíróktól feltétel nélküli engedelmességet, fegyelmezettséget kíván, az utasítások maradéktalan végrehajtását várja el. A békés változások híve, a fennálló rend nem tettleges, csak törvényes eszközökkel változtatható meg - írja beosztottjainak, az emberekkel való viszonyulásban ,,minden ügyességeket, emberekkeli szelíd bánás okos tappintatjukat és önmérsékleteket arra kell felhasználni, hogy netalán tévútra vezethető székely katonaság katonai kötelességének fel ne mondjon, hanem a politikai újításoknak a katonáskodó székelyek állapota javítására és korszerû katonáskodási rendszer létrehozatalára leendő kiterjesztését békésen várja el. A székely katonák az átalakítás ezen komoly napjaiban legyenek kitartók, mostani állapotukat tettleges fellépéssel megváltoztatni, ha szintén arra ingerültetnének is saját jólétük biztosítása és a hon nyugodalma megtartása tekintetéből kerüljék ki. Hasonló figyelmet fordítván az adózó népre is?.
Horváth Albertet méltán nyugtalanította a két elégedetlen társadalmi osztály kedélyállapotának romlása. Tartott az erőszakos cselekményektől, az alkotmányos eszközöktől való eltávolodástól. A császárhûség, a hatalom kiszolgálása vezérelte tetteit. A katonatársadalom azonban egészen másként gondolkozott, erre példa a dálnoki gyalogszázad esete, amikor is a katonák a császár születésnapján, a szokásos ünnepségen a kenyeret, húst, szilvóriumot és fél kupa bort ,,nagy ingerültséggel? visszautasították.
Az idő múlásával az addig magabiztos vezető intézkedéseiben az elbizonytalanodás jelei fedezhetőek fel. A forradalmi hangulat növekedésével ellenzőinek tábora is sokasodott. A hatóságok és a lakosság közötti ellentétek fokozódtak, és az erőszakos cselekedetek megszaporodnak, a jobbágyság több helyen is megtagadja a robotot, sőt, földfoglalásokra is sor kerül. Nem meglepő ezért, hogy Teleki József kormányzó a május végén kezdődő országgyûlésen való részvétel alól Horváth Albertet felmenti - mondván, hogy ilyen feszült helyzetben otthon a helye. A hatalom fél a népharag kiterjedésétől, tart a népgyûlések szervezésétől és minden olyan nagyobb szabású gyülekezéstől, amely tömegeket mozgat meg. Teleki kormányzó figyelmezteti hivatali beosztottját, hogy tudomása szerint többen készülnek Háromszékről a csíksomlyói búcsúra, ,,minden nagyobbszerû népgyülekezetek alkalmával méltán eredő azon aggodalom, hogy a közcsend és bátorság történetesen fellázított kedélyek által veszélyeztetik?. A búcsú idejére biztonsági intézkedéseket rendelt el a kormányzó, gróf Lázár Lászlót kormánybiztosi minőségben rendelte oda, Horváth Albertnek pedig meghagyta, hogy a második székely gyalogezred katonái a búcsúra indulás előtt ,,lecsendesíteni igyekezzék?.
Horváth Albert szabadságharc-ellenes magatartása akkor vált nyilvánossá, amikor az agyagfalvi székely nemzetgyûlés után, a császári haderővel történt összecsapást követően a Habsburg-ellenes fegyveres önvédelem gyakorlati jellegû kérdéssé vált. Horváth Albert főkirálybíró a megadást sürgetők élére állt. Ennek ellenére olyan ellenforradalmi szerepet, mint Daniel Imre, Bardócszék alkirálybírója, nem vállalt. Ettől kezdve, noha továbbra is a szék hivatalos vezetője, és ennek folytán bekerül a szabadságharc polgári testületeibe, konzervatív magatartása következtében hatása az események alakulására elenyésző.
A szabadságharc idején tanúsított császárhû magatartását, a királyi udvarhoz való ragaszkodását az ellenforradalmi időszak alatt megfelelőképpen hasznosította, ellentétben a szabadságharcosok széles táborával, akik kivégzőosztagok előtt fejezték be életüket, vagy börtönbüntetéssel lakoltak rebellis magatartásuk miatt. 1859. május 22-én Horváth Albert megkapta a császári és királyi kamarás és helytartósági tanácsnok címet, valamint a Szent István Rend lovagjának keresztjét. 1859. november 29-én kimagasló, dicséretes szolgálataiért bárói címmel jutalmazzák, és ősi delfines címerében megerősítik: kék mezőben ezüst delfin jobb felé felhajtott farokkal, kopoltyúin vizet lövell, ezüst tengeren úszik, a jobb felső sarokban ezüst csillagtól, a bal sarokban növekedő ezüst félholdtól kísérve.
Időközben Marosszék főkirálybírójának nevezik ki. 1866. december 31-én a meglévő címek és kitüntetések mellé, hosszú szolgálata alatt szerzett érdemeinek elismeréseként, az uralkodóházhoz való hûségéért a belső titkos tanácsosi méltósággal jutalmazzák. Horváth Albert 1874-ben elhunyt, már nem élhette meg, hogy az ország főúri családjai közé emeljék. 1886. március 28-án törvény által megerősítve, a Széplaki Báró Petrichevich családot az örökös főrendiházi tagsági jogosultsággal bíró főrendiek sorába helyezték.
Cserey Zoltán