Még hivatalosan fel sem tették, máris vihart kavart a kökösi megyehatáron ma délután Markó Béla jelenlétében avatandó reklámtábla.
A 6x3 méteres pannóra tegnap próbaként szerelték fel a Székelyföld feliratú — magyarul, románul, angolul olvasható, illetve rovásjelekkel is feltüntették a régió nevét —, székely kaput és népviseletbe öltözött párt ábrázoló óriásreklámot. Legalábbis ezt mondta kérdésünkre a megyei tanács elnöke, miután több központi napilap az államfő látogatásának következményeként tálalta a hírt, miszerint megjelölték Székelyföld határát. ,,Saját reklámfelületünk, mi építettük, minden engedélyt megszereztünk, és holnap (ma — szerk. megj.) 16 órakor a sajtó és az érdeklődők jelenlétében avatjuk fel" — fogalmazott Demeter János. A poszteravatóra várják Markó Béla RMDSZ-elnököt is.
A Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma a prefektushoz, alprefektushoz, a belügyi és közigazgatási minisztériumhoz és a szállítási tárcához címzett nyílt levelében tiltakozik, és felkéri a hatóságokat, hogy ellenőrizzék, legális-e a ,,közigazgatásilag nem létező, úgynevezett Székelyföld" feliratú tábla felszerelése.