A kórházakban dolgozó orvosoknak egy hét múlva át kellene térniük az egységesen nyolcórás munkanapra, de az egészségügyi minisztérium vonatkozó határozatáról az érintettek mindeddig csak sajtóhírekből értesültek. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban több mint száz orvos munkaprogramját kellene átszervezni, ami legsúlyosabban a röntgenosztályt érintené, ahol a sugárveszélyre való tekintettel az alkalmazottak jelenleg csökkentett munkaidőben dolgoznak.
A szaktárca arra kötelezné az orvosokat, hogy reggel nyolc órától délután ötig dolgozzanak, közben egyórás ebédszünettel, az éjszakai ügyelet után pedig menjenek pihenni, mert fáradtan nem lehet teljes értékű munkát végezni. A minisztérium azzal indokolja ezt a lépést, hogy tereptapasztalatuk szerint a legtöbb orvos már délben egy órakor elhagyja a kórházat, és megy a magánrendelőjébe dolgozni. Ugyanakkor a szaktárca annak veszélyét is látja, hogy a szakorvosok ezentúl a magánrendelőből az állami kórházba hívnák vizsgálatra pácienseiket, amit ellenben a saját praxisukban az egészségbiztosító pénztárral fizettetnének ki, ha van azzal szerződésük. A kórházak ezt azzal tudják kivédeni, hogy szigorúan betartatják az orvosokkal: járóbeteget nem vizsgálhatnak meg az osztályon, csak a poliklinikán, ott pedig törvény szabályozza, hogy óránként hány páciens után fizet a biztosító. Az orvosok szakmai kollégiuma visszautasítja a vádat, hogy őket csak a pénz érdekelné, azt mondják, eddig is annyi ideig maradtak a kórházban, amíg a betegek ellátása megkívánta, és ezután is ezt teszik.
Török Zsuzsanna, a megyei kórház menedzser-igazgatója érdeklődésünkre elmondta, ahogy a minisztérium közzéteszi a hosszabbított munkaprogramra vonatkozó rendeletet és annak gyakorlati módszertanát, azonnal alkalmazzák, jelenleg ellenben azt sem tudják, hogy a módosítás egyformán érint-e majd minden osztályt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.