
Van Sepsiszentgyörgytől alig pár kilométerre egy időben és térben is egyedülálló telep(ülés). Önálló státus, de minden bizonnyal önálló jövő és perspektíva nélkül is. Amolyan kényszerlakhely, amelyet a szocializmus állatfarmjai szomszédságában hoztak létre, s amelytől mai lakói sem igazán tudnak szabadulni. Az ide betévedő utazónak az lehet az érzése, hogy egy eldugott (mondjuk) mexikói kolóniába érkezett. A szocialista mezőgazdaság sajátos terméke, a szépmezői tömbháztelep életére a napokban egy különös húsvéti keresztelő hívta fel a figyelmet - meglehetősen erős és szimbolikus megvilágításban.
Hetet egy csapásra
A népmesei allegória - ha jelentős módosításokkal is - érzékeltet valamit a szépmezői valóságból. A Menyhárt családban, de az egész telepen bekövetkezett húsvéti esemény ugyanis óhatatlanul a maitól kissé távol eső világba kalauzol. Ahol - népmesei utalások ide vagy oda - korántsem a szabólegényes kivagyiság, hanem a mindennapok kőkemény, már-már az időből és térből is kiesett valósága diktálja a történéseket. A történet mégis meseszerû, mert az áldozatvállalás, az összefogás már-már divatjamúlt motivációi írják.
Tömeges keresztelői szokás
Menyhárt Géza negyven év körüli rakodómunkás, évek óta alkalmi munkából él. Szemében, mozdulataiban felfedezni korunk - és az ilyen helyzetbe jutó emberek - ,,betegségét?. De a telepen nem titok - mit lehet itt titokban tartani? -, hogy mindkét szülő szereti a ,,mókustejet?. Az ünnepre készülve bizonyára megtartóztatták magukat a reggeli fél decitől. Csendes, sorsukba beletörődött embereknek ismerjük meg. Az apa a szekérderék gyermeke nevét - Emma asszony tizennégy gyermeket szült, egyet ötesztendős korában veszítettek el ,,fekete sárgaságban? - hirtelen nem is tudja felsorolni. Az izgalom is teszi, a parányi, kétszobásnak aligha mondható tömbházlakásban zajló öltöztetési ceremónia, az idegen sürgölődés számlájára írjuk, hogy a pontosság kedvéért hivatalos okiratokból tájékozódunk a gyermekek nevéről. A hét kicsiéről, akiket többéves várakozás után egy óra múlva állítanak keresztvíz alá. A ,,nagyokét? már fejből sorolja az apa, s hogy a különös húsvéti keresztelő esemény élét tompítsa, csendesen jegyzi meg: ezelőtt néhány évvel öt gyermeket ugyanígy, egyszerre kereszteltek.
Azt már nem kérdezzük, hogy milyen hitben, mert ez itt korántsem alapvető szempont. Nem is a család határozza meg az egyébként református hitet valló apa akaratát, hanem az a kis közösség, amely az egész keresztelőt megtervezte és lebonyolítja. De nincs is ennek jelentősége, ahogy az apa fogalmaz: ,,ez má? mindegy, csak meg legyenek keresztelve?. S így gondolják a vállalkozó keresztszülők is, élükön Fábián nénivel, mert ők nem kanonizált hitet, csupán a szeretet, az együttérzés erejét kívánják adni a gyermekeknek (a szülőknek talán kevésbé). De önmaguknak is.
A történet kezdete
,,Én elmondom, hogy kezdődött - meséli készségesen Fábián Magdolna, a szépmezői telep Magdi nénije, aki annak idején Korondról jött ide, hogy megtalálja élete értelmét. - Én járok egy imacsoportba, s mikor hazajöttem a templomból, egy indíttatást kaptam, a szentlélektől biztosan. Hogy csinálj egy csomagot, s menj. S akkor, mondom: Uram, én hova tudjak menni, annyi szegény van, hát hova menjek. S akkor engem elvezetett ehhez a családhoz. Én sose voltam addig oda, ismertem, de nem jártam náluk. S akkor, mikor felmentem, akkor - hát elég nehéz helyzetben voltak -, mondom Emmának, hogy Emma: megnézhetem a kicsi babát? S azt mondja, hát tessék megnézni. S akkor felvettem, magamhoz öleltem, s mintha Jézust öleltem volna magamhoz, úgy sírtam.?
Az anyagi racionalitáshoz, önzéshez szoktatott lelkünknek különösen induló történet itt nem ért véget. Magdi néniék ruhagyûjtést szerveztek, ahogy egyszerûen fogalmazott: ,,amivel lehetett, segítettünk?. S az is hamar kiderült, hogy hét gyermek keresztelője is elmaradt eddig. Menyhárt Géza leplezetlen őszinteséggel mondja kérdésünkre, hogy bizony a szomszédok összefogása nélkül a keresztelőre most sem került volna sor: ,,Hát összeegyeztek, hogy kereszteljék meg most, Fábián néni akarta, hogy legyenek megkeresztelve??
Öltöztetés
Szerén-Noémi, Klaudia, Tibor, Szabolcs, Attila Árpád, Tihamér és Melinda Izabella, a legnagyobb tízesztendős, a legkisebb alig múlt egyéves. Húsvét vasárnapján a déli ünnepi szentmise előtti öltöztetésen a legkisebb, Izabella egyben a leghangosabb. Bár a nagy sûrûséget megszokhatta, hiszen a tizenöt tagú család a hétköznapokban is betölti a szûk kétszoba-konyhát - akkor is, amikor a nagyobbak nincsenek otthon. Géza, Csaba, Sándor, Zoltán, Lehel és Antónia közül ugyanis Zoltánra mondja az apa, hogy a nagyszülőknél nevelkedik. (A telepiek szerint valamelyik nagyobb legény már a rácsok mögötti életet is megkóstolta.) Most azonban a keresztszülők is ott sürgölődnek az ünnepi öltöztetésen, s a kicsinek az már sok. Hajdár István és Hajnal, Timár Irénke, Tankó Kinga és Erdély Katalin együtt érkeztek, hogy az ünnepi ruhát a keresztségbe igyekvő gyermekekre adják, s az ágyakkal, bútorokkal telezsúfolt, kopottas, de korántsem elhanyagolt lakásban nehéz hét gyermeket egyszerre csinosítani. Erdély Katalin, aki két gyermeket is vállalt, utólag sem rejti véka alá, hogy mennyire ,,a lelkében maradt a vézna lábak öltöztetése?. A szociális segélyből származó öt ebéd ugyanis, amit egy ,,ötliteres vederben hoz el mindennap valamelyik gyermek, vagy én, akinek ideje van? - mondja később az apa -, aligha lehet elég mindenkinek. Főleg, ha - ahogy beszélik - a szülői gondoskodás sem éppen gyermekpárti?
Az öltözködés során a nagylányokra népviselet is kerül, a fiúknak pedig valódi pantalló dukál. S már indulhat is a keresztelői menet a katolikus kápolna felé.
A kápolna
A szépmezői katolikus kápolna közel száz férőhelyével, pár éve avatott haranglábjával kis templomnak is beillik. Szépen rendbe tett udvara, otthonias berendezése a bizonyára valamikor magánháznak tervezett épületet kiemeli környezetéből, az egyszintes, lerobbant, már-már düledező állatgondozói tömbházak közül. Ahol néhány évvel ezelőtti helyi felmérés szerint - Fábián néni járta végig a lakásokat - 126 család él, legtöbben több gyermekkel is. Óvatos becslések szerint több mint félezren, javarészt állandó munkahely nélkül.
A kápolna rendezettsége a gondnok - Magdi néni férje, Fábián József - érdeme lehet elsősorban. Az állomási egyházközséghez tartoznak, a kis közösség húsvéti szentmiséjét, s vele együtt a keresztelőt azonban - Hajdú János plébános betegsége miatt - Márkus András, a szentgyörgyi ,,cigánypap? celebrálja, akinek nem is olyan különös a hetes keresztelő:
- Ha én lennék az állomási plébános, akkor azt mondanám, hogy na, hála a jó Istennek, egyszerre egy ilyen szép családi felvonulással meg tudok keresztelni hét ilyen szép gyermeket. ?rkői plébánosként pedig azt mondom, hogy nekem nem ez az első, hiszen volt olyan, amikor négy-öt gyermeket, a tavaly január első napján pedig pontosan hét gyermeket kereszteltem ugyanabból a családból.
Összefogás
Márkus plébános figyelmét természetesen nem kerülheti el az a körülmény, ahogyan ez a keresztelő létrejöhetett:
- Ami úgy különösen tetszett nekem, hogy ez a szépmezői kis katolikus közösség odaáll egy család mellé, felkarolja az elég nehéz körülmények között élő családot. Mert valahol ez az ember is szerette volna, hogy idejében mindenik gyermek, úgy, ahogy született, ahogy régen tartották: a hat hétben megkeresztelkedjék. De ugyanakkor szegénynek a lelkében végig ott lehetett, hogy de mit szólnak az emberek, ha nem tudok egy kis mulatságot tartani.
A keresztelő utáni szeretetvendégség nem maradt el, a kápolna pincéjében talán először ülhettek ilyen nagy terített asztal mellett az ünnepeltek, hogy Magdi nénivel együtt imádkozva köszönjék meg az összefogást.
- Hálát kell adnom Istennek, hogy valahogy ezt a hét gyermeket sikerült megkeresztelni, s a szülőknek, hogy megengedték, mert nekik kellett engedélyt adniuk. S ezt mind a jó Istennek köszönhetjük. Ha valamit jó szándékból elindítunk, Istennek a dicsőségére tesszük, s akkor ő úton-útfélen szeret.
Márkus plébános szavai pedig ugyanezt a mély hitből táplálkozó szeretetet emelik ki:
- Egy olyan világban, amikor azt látjuk, hogy minden család egy-két gyermekkel, s akkor jaj, adjunk meg mindent annak a gyermeknek, és úgy befelé él a család, bizony, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy Krisztusnak az üzenete a legszebb üzenet: szeretni egymást. Szeretni a felebarátot, embertársat. Ebből a szeretetből fakadt a szépmezői híveknek is az összefogása, hogy ezt a családot segíteni kell, mellé kell állni, felebaráti szeretettel kell közeledni hozzájuk.
Lehet-e egyszerûbb, közvetlenebb isteni üzenet, húsvéti reménysugár, mint a keresztelési ceremónia áhítatában a gyermekszemekben megjelenő csillogás, aligha tudatos csodálkozás, öröm, bizakodás? Aki átlépte a szépmezői kápolna küszöbét húsvét vasárnapján, megérezhette: egy kis közösség bár pillanatnyi odafigyelése tehette ezt, az önmagát újratermelő, de az emberi gyarlóságtól, gyengeségtől sem mentes nyomor, kilátástalanság közepette.
Ferencz Csaba