Kézdivásárhelyi lány lett a Balaton szépe

2007. augusztus 16., csütörtök, Közélet

Idén dr. Finta Eszter Klára fejére került a kilencedik Sió Miss Balaton verseny szépségkirálynőjének járó korona. A gelencei származású, huszonhárom éves jogász 1984. augusztus 10-én született Kézdivásárhelyen, de csak az első osztályt járta a jelenlegi Petőfi Sándor Általános Iskolá­ban, tizenhét éve Budapesten él.

A jogi diplomát idén a Károli Gáspár Református Egyetem állam- és jogtudományi karán szerezte meg. A közelmúltban avatták jogászdoktorrá. Eszter saját ügyvédi irodát szeretne nyitni, hiszen gyermekkori álma, hogy büntetőjogi ügyvéd legyen. Tavaly is bekerült a döntőbe, de akkor még nem volt magabiztos, ezért nem is ért el helyezést, idén minden szempontból felkészült, és Magyarország legrangosabb szépségversenyén fölényesen győzött a 18—26 évesek kategóriájában. Az idei versenyre édesanyja biztatására nevezett be. A szépségkirálynőnek Kézdivásárhelyen élnek a rokonai, akiket minden nyáron meg szokott látogatni, de idén zsúfolt programja miatt nem jöhet haza. Eszter imád utazni, kedvenc városa London. ,,A szépség önmagában nem minden, kell hozzá a másik ember iránti tisztelet, hogy az embert komolyan vegyék, és bármiféle hatást kiváltson. Hiába szép valaki, ha nincs mögötte intelligencia" — vallja az újdonsült szépségkirálynő. A kézdivásárhelyi szépséget, akire kézdiszéki rokonai rendkívül büszkék, egy teljes éven át joggal illeti majd meg a dr. Miss Finta Eszter Klára megszólítás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 537
szavazógép
2007-08-16: Közélet - Iochom István:

Csavargyári ,,honfoglalás”

Július 31-én elmaradt az Egyesület az MTS Rt. Vagyona Megmentéséért csavargyár-elfoglalási akciója, mivel időközben a cég vagyonát átírták a Sigur Construct General cég nevére. Tegnap tíz órakor ismét több tucat csavargyári volt alkalmazott, kifosztott kisrészvényes gyűlt össze a gyár előtt.
2007-08-16: Máról holnapra - Bogdán László:

Az élelmiszerpánik és baljós háttere

Amióta július végén svájci cégek riasztották az unió azon államait, melyekben forgalmazzák termékeiket, figyelmeztetve, hogy bizonyos svájci cégek gyártotta élelmiszerekben dioxin és más, egészségre káros (rákkeltő) anyagok találhatók, kitört a pánik.