Urszuly Samu mikóújfalusi nyugdíjas bányamester (felvételünkön) nyughatatlan kőfaragó és kőíró ember, sorozatban alkotja az emlékjeleket, újabban egy kőkereszt készül az Úz-völgyi katonai sírkertbe, ahol a tizenöt évvel ezelőtt állított emlékmű mellett felkiáltójelként sorakoznak a kopjafák, a mikóújfalusiak, lévén jó katolikusok, kőkereszttel tisztelegnek az úzi székely határőrök, honvédek és leventekatonák emléke előtt.
A kőkereszt a Rozin Sándor műhelyében üvegszerűen simára metszett andezitből áll, a faragómester ezermesterkedő hajlamára vall, elemeit úgy állította össze, hogy az szétszedhető és összerakható, kiskocsival is szállítható legyen.
Az Urszuly-portára érkezésem előtt is tudtam a készülő kőkeresztről, amelyet augusztus 26-án avatnak fel az Úz völgyében, ahol Samu édesapja is katonáskodott, aki az úzi témájú filmem és könyvem egyik legszínesebb szereplője, s aki a film egyik indító képében a kőbányában egy hatalmas kőtömb előtt állva jókora spiccel a kőtábla simább felületére rajzolja a Kárpátok ívét a jellegzetes vízhálózattal együtt, majd a hegykoszorú ölébe berajzolja Székelyföldet, s amikor rákérdezek, hogy mi hol vagyunk, a robusztus alkatú, termetével, erejével is a kőtömbökhöz igazodó férfi a spiccel egy pontot pattint a sziklába, olyan erővel, hogy spriccelnek a kőszilánkok, s azt mondja: itt vagyunk, ezen a helyen.
