Ma Úz völgyére emlékeznekÁrkosról kopjafa - Kisgyörgy Zoltán

2009. augusztus 26., szerda, Közélet

Az emlékezők sorába Árkos is beállt, mert a még élő gyermekek és unokák cserefába faragott jelt szándékoznak állítani azoknak, akik különös módon vették ki részüket az Úz-völgyi eseményekből.

Különösnek azért mondanánk, mert a háborús hangulatban, az akkori, egyre mélyülő hadszíntéri kilátástalanságban olykor ünnepi alkalmakkor meg kellett szólalnia egy-egy zászlóalj fúvós katonazenekarának is. Nos, a m. k. XI. székely határőr zászlóaljnál ebben nem volt hiány, mert a mai maradék, a leszármazottak öt olyan, zenéhez értő árkosi személyre emlékeznek, aki — némelyikük előrehaladott kora ellenére — önként állt be a zenekarba: Duka János, Gelei Ferenc, Farkas Mihály, Barabás István és Barabás Mózes. E sorok írója többüket személyesen is ismerte. Barabás Mózes árkosi unokája az emlékállítás kezdeményezője, az általa adott fába faragta a maradandó emlékszöveget Árkos tehetséges faragómestere, id. Oláh Mihály.

Az emlékkopja nemcsak a katonazenekar árkosi fúvósainak, hanem az egész zenekarnak emléket állít, olyan zeneértőknek és -oktatóknak, mint az ismert Antonya Mihály, Mézes László, Ferencz Jenő karnagy és a ,,két szentgyörgyi muzsikus Görög" — tájékoztatott az unoka. Az emlékkopját ma viszik és helyezik el a Völgy panteonjában. Felirata a következő: A m. k. honvéd 11. székely határőr zászlóalj katonazenekara emlékére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 616
szavazógép
2009-08-26: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Válságban a helyi termelőket kell támogatni - Farcádi Botond

Gazdasági válság idején fokozottan kell támogatni a helyi vállalkozókat, a helyi termelőktől származó terméket kell előnyben részesíteni ― állítja a kézdivásárhelyi Sükösd Ede, az Ilu üzletlánc tulajdonosa.
2009-08-26: Közélet - x:

Mikóújfaluból ­kőkereszt (Ma Úz völgyére emlékeznek) - Sylvester Lajos

Urszuly Samu mikóújfalusi nyugdíjas bányamester (felvételünkön) nyughatatlan kőfaragó és kőíró ember, sorozatban alkotja az emlékjeleket, újabban egy kőkereszt készül az Úz-völgyi katonai sírkertbe, ahol a tizenöt évvel ezelőtt állított emlékmű mellett felkiáltójelként sorakoznak a kopjafák, a mikóújfalusiak, lévén jó katolikusok, kőkereszttel tisztelegnek az úzi székely határőrök, honvédek és leventekatonák emléke előtt.