Kultúra: A magyar kultúra fellegvára? Ugyan, kérem, felejtsük el

2005. április 16., szombat, Archívum 2003–2007

Lehetetlen ilyen címet adni egy jegyzetnek, mégis: kell. Kell, mert poros kis világunk - hogy ne mondjuk: kisszerûségünk - ezt követeli meg. Kell, mert a lecsupaszított valóság ez. Kell, mert ha nem történik semmi, az olykor százszorta rosszabb, mint amikor történik valami. Olyan két és fél hónappal ezelőtt tettük szóvá hatalmas fájdalmunkat. Hogy a magyar kultúra napján, január 22-én Sepsiszentgyörgyön mély csend honolt a mûvelődési berkekben. A szellemi mûhelyek (már ha léteznek ilyenek, s egyre nő bennünk a kétség valós létük iránt) bezártak, az agyak betompultak, se tervezgetés, se szándék, de még egy halvány-halovány elképzelés sem. Leáldozóban a magyar kultúra napja? - tette fel a szónoki kérdést akkori vezércikkében Sylvester Lajos. Ostorozott szőrmentén, bár ha ebből az érintettek nem értettek, hát - közhellyel szólva - régen rossz. Kulturális intézmények tömkelege lepi el a várost, nem is fél, de két téglával mellünket verve hangoztatjuk, a mûvelődésre a költségvetés ennyi és ennyi százalékát áldozzuk, úgymond elöl járunk a jó példával, büszkék vagyunk arra, hogy micsoda emelkedett szellemi élet zajlik itt, hogy ez istápolja úton-útfélen megnyirbált magyarságunkat, s hogy ez mennyire kell. Micsoda? Könyörgöm, micsoda? Az egy kaptafára húzott, önmagukat ismétlő rendezvények, melyekre mindig ugyanaz a tizen-, huszon-egynéhány megátalkodott kultúrfaló jó sepsiszentgyörgyi megy el? Lehet, nekik is csömörük van már az egésztől, de mindig remélnek, hogy talán most, vagy ha ezúttal sem, hát legalább holnap. És másnap is nekiveselkednek ugyanazoknak a nehezen nyíló, hatalmas nagy ajtóknak. Hogy újfent csalódjanak. Már-már illegális mozgalom jellege kezd lenni Sepsiszentgyörgyön a mûvelődési életnek, nem is nagyon veri nagydobra senki azt, ha kiállításmegnyitóra vagy könyvbemutatóra megy, s innen már csak egy lépés választ el attól, hogy a fal mellett osonva, árnyékban settenkedve, szinte félősen lopakodjon be a csökönyös kultúrlény némely, a sûrû hétköznapokon ugyanvalóst kongó szentélybe. S eközben a szubkultúra burjánzik, rákos daganatként telepedik rá mindenre. Vak az, aki ezt nem látja. És ostoba az, aki tehetne bár ellene, de tétlen szemléli, mint veszi át a könnyedén emészthető, ám szellemi elégtételt nem nyújtó mûanyag kultúra az értékek helyét. Most kellene nevükön neveznünk a felelősöket - de van-e, vannak-e ilyenek szerte e megyében? A sok bába közt elvész a gyermek igen jól mûködik, többé-kevésbé a részterületek tevékenysége zajlik, összehangoltságnak azonban híre-hamva sincs. Ezt tettük szóvá a magyar kultúra napján, s emiatt emeljük fel most ismételten hangunkat a magyar költészet napjának eseménytelen elmúltával. Mert - mondanunk sem kell, vagyis hát mondanunk kell, bár nagyon fáj - ismét csak a mély csend, a nagy semmi. Ha nagyon-nagyon alaposan utánajárnánk, fehér hollós középiskolai példákat talán felmutathatnánk. És ennyi. Ja igen, ha Váta Lóri el nem megy a Versünnepre, végképp semmi közünk nem lenne a magyar költészet napjához. Üres április 11-én a kulturális eseménynaptár, feltûnően, szinte tüntetően. Mármint Sepsiszentgyörgyön. Mert Bereckben ?értékekért hoztak a világra címmel József Attila-emlékmûsort tudtak szervezni a helyi iskolások, Baróton irodalmi kávéházat tartottak, ahol Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz címmel József Attila verseiből összeállított zenés mûsort mutattak be, Árkoson József Attila-emlékestet tartottak, s ha messzebb is vizsgálódnánk, netán székelyföldi szomszédainknál tartanánk magyar költészet napi vizitet, csúfos lebőgésünk még szembetûnőbben virítana. Hagyjuk. Így is épp elég szégyen ránk nézvést, kik oly nagyra tartjuk kulturális küldetéstudatunkat, de még csak lila virágillatunk sincs például afelől, miként kóstoltassuk bele mai tizenéveseinket a magyar mûvelődésbe. Jól tudjuk, az iskolai tanrend nemhogy megszerettetné, de elriasztja a diákokat a kultúrától, ha nem lenne még egy-két szívvel-lélekkel pedagógus ebben a városban, talán végképp keresztet vethetnénk a magyar mûvelődés jövőjére Sepsiszentgyörgyön. S ha nem lenne egy egyszemélyes kulturális intézményünk Kónya Ádám személyében, a magyar mûvelődésnek jelene sem lenne már talán. De sebaj, repül már idefelé a sült galamb, legfelsőbb szinten biztosítottak bennünket, semmi akadálya immár a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja létesítésének. Ha mi magunknak nem vagyunk képesek megszervezni mûvelődési életünket, hát majd ők megteszik helyettünk. Értünk. Nekünk így is jó. Esetleg. Talán. A dolgok jelenlegi állását nézve: oly mindegy.
Váry O. Péter
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép