Hírsaláta

2007. augusztus 16., csütörtök, Belföld

NEM ELBOCSÁTJÁK, KIHALNAK. A közalkalmazottak létszámának tíz százalékos csökkentését nem elbocsátásokkal fogják véghezvinni — jelentette be Paul Păcuraru munkaügyi miniszter. A pontosításra azt követően került sor, hogy a létszámcsökkentés hírére a Köztisztviselők Szakszervezete sztrájkot helyezett kilátásba. Paul Păcuraru elmondta: javasolni fogja, hogy bizonyos időre függesszék fel az alkalmazásokat, így a nyugdíjazásokkal csökkenni fog a közalkalmazottak száma. (Kolozsvári Rádió)

DOLLÁRMILLIÓK NATO-CSÚCSÉRT. Körülbelül 30—35 millió dollárba kerül annak a 2008 áprilisára tervezett bukaresti NATO-csúcstalálkozónak a megszervezése, amelyen a tervek szerint 48 állam- és kormányfő, továbbá mintegy háromezer küldött és legalább ugyanannyi újságíró vesz részt — nyilatkozta Adrian Cioroianu külügyminiszter. A tárcavezető szerint ugyanennyibe kerültek a legutóbbi, rigai, illetve isztambuli csúcsok is. Az elmúlt hónapban zajlott le a versenytárgyalás, amely által kijelölték a vendégek elszállásolását intéző céget. Mindössze két cég jelentkezett, a Vacanţa (ez nyerte meg a megbízatást) és a Tanco Pro. (Szabadság)

ISMÉT ERDÉLYBEN ISTVÁN, A KIRÁLY. Néhány évvel ezelőtt Erdélyben először Csíksomlyón mutatták be az István, a király című rockoperát. A rajongók augusztus 21-én Nagyváradon, augusztus 23-án Nagyszebenben újra láthatják a produkciót. (hirek.ro)

HALOGATNÁK, AMÍG LEHET. Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke szerint decemberben kerülhet sor az EP-választásokra, de a pontos időpontot még nem tűzték ki, a kulisszák mögött továbbra is zajlanak a viták. A legújabb vitás kérdés, hogy mennyi időnek kell eltelnie a kormány időpont-bejelentése és a választások között. Az államfő jogászai szerint 90 nap, míg a kormány úgy véli, elégséges a hatvan nap. Annyi kétségtelen, hogy Băsescu minél hamarabb szeretné megszerveztetni a választásokat, míg a liberálisok halogatnák, amíg lehet. (Cotidianul)

TŰZHALÁL OLASZORSZÁGBAN. Négy romániai roma kisgyerek tűzben pusztult el Olaszországban, miután a barakk, amelyben Livorno határában szüleikkel laktak, ismeretlen okból kigyulladt. Mire a hatóságok a helyszínre érkeztek, a szülők eltűntek. A rendőrség azonban elég hamar kiderítette a személyazonosságukat, és kézre is kerítette őket. Az áldozatok közül a legkisebb négyéves volt. (RTV)

FEKETELISTÁN. A Daily Mail brit napilap olyan kimutatást hozott nyilvánosságra, amely szerint az év első felében Londonban jegyzett majdnem 23 000 bűncselekmény egytizedét, 2310-et lengyel bevándorlók követték el. A bevándorlók bűnözési listáján a román állampolgárok is előkelő helyen szerepelnek, fél év alatt elkövetett 1087 bűncselekménnyel a lista ötödik helyét foglalják el. A két kelet-európai ország között a listán Jamaica, Írország és Szomália emigránsai találhatók. A Daily Mail szerint a román bűnözők leginkább lopnak. (Realitatea tévé)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-08-16: Közélet - Váry O. Péter:

Ötmillió egy lóért

Alig-alig sikerült átmennie a sepsiszentgyörgyi önkormányzaton annak a tanácshatározatnak, amely a város valamelyes urbánus kinézetét hivatott segíteni. A közterületen felügyelet nélkül bóklászó háziállatokról szóló, 2004-ből származó 87-es határozaton szándékozott módosítani a városvezetés, részint a bírságok emelésével, részint az állatbefogási és esetleges értékesítési eljárás könnyítésével.
2007-08-16: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Belerúgni az RMDSZ-be
Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi fővárosi sajtóértekezletén kijelentette, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) egyetlen célja belerúgni az RMDSZ-be, és bevallotta, nem örvend annak, hogy egy RMDSZ-en kívüli szervezet politikai pártként akarja bejegyeztetni magát. ,,Már évek óta próbálják összegyűjteni az ehhez szükséges aláírásokat" ― mondta Markó Béla, hozzátéve, az általa vezetett alakulat nem fogja ellenőrizni az MPSZ által a törvényszékre leadandó támogató aláírások listáit.