Ötmillió egy lóért

2007. augusztus 16., csütörtök, Közélet

Alig-alig sikerült átmennie a sepsiszentgyörgyi önkormányzaton annak a tanácshatározatnak, amely a város valamelyes urbánus kinézetét hivatott segíteni. A közterületen felügyelet nélkül bóklászó háziállatokról szóló, 2004-ből származó 87-es határozaton szándékozott módosítani a városvezetés, részint a bírságok emelésével, részint az állatbefogási és esetleges értékesítési eljárás könnyítésével.

Jelenleg ugyanis az történik, hogy a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztálya tucatszám fogdossa be a lovakat (olyan is akad, melyet már kétszer is bevittek), egy befogott ló kiváltása pedig száz lejbe kerül, amit tulajdonosaik nevetve kifizetnek — ezért javasolták a bírság ötszörösére emelését, hogy talán az ötszáz lejes kiváltási díj majd jobban meggondolkodtatja a háziállat-tulajdonosokat, kicsapják-e az utcára legelni lovaikat, malacaikat, vagy inkább maguk gondoskodnak takarmányról. Csakhogy az önkormányzatban néhány képviselő annak a véleményének adott hangot, a bírság emelésével ismételten a legszegényebb réteget sújtja a városvezetés — ebből meg kisebb vita alakult ki, akadt, aki a bírság emelése mellett foglalt állást akár érvelés nélkül is, mások ellenkezőleg: hogy például az Erzsébet-park felújítására rengeteg pénzt áldoz a város, és nem azért, hogy legelővé változtassa. Végül hét igen, négy ellenszavazattal és két tartózkodással épp csak átcsúszott a határozattervezet, mely szerint egy befogott kutyáért a bírság ötven, egy juhféléért húsz, egy sertésért százötven, egy lóért ötszáz, egy szarvasmarháért százötven lej, kiváltásukhoz pedig a büntetés mellett a gazdáknak ki kell fizetniük a közterületen okozott kárt, a szállítást, az eltartást és az újsághirdetés árát is. Az állattartóknak hetvenkét óra áll rendelkezésükre, hogy kiváltsák jószágaikat, ellenkező esetben a kutyák a kóbor ebek sorsára jutnak, az egyéb négylábúakat pedig vágóhídon értékesítik. A módosított tanácshatározat szeptembertől lép érvénybe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-08-16: Közélet - Ferencz Csaba:

Értékelt bátorság, üdvözölt érdeklődés (Nyilatkozott az RMDSZ csúcsvezetése)

Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: értékeli Traian Băsescu bátorságát, amellyel a Hargita és Kovászna megyében tett néhány napos látogatás után azt állítja, ismeri a székelyek problémáit, amire az RMDSZ 17 éve próbál megoldásokat találni. Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a DP és az államelnök támogatni fogja a kisebbségi törvény elfogadását.
2007-08-16: Belföld - x:

Hírsaláta

NEM ELBOCSÁTJÁK, KIHALNAK. A közalkalmazottak létszámának tíz százalékos csökkentését nem elbocsátásokkal fogják véghezvinni — jelentette be Paul Păcuraru munkaügyi miniszter. A pontosításra azt követően került sor, hogy a létszámcsökkentés hírére a Köztisztviselők Szakszervezete sztrájkot helyezett kilátásba. Paul Păcuraru elmondta: javasolni fogja, hogy bizonyos időre függesszék fel az alkalmazásokat, így a nyugdíjazásokkal csökkenni fog a közalkalmazottak száma. (Kolozsvári Rádió)