Történelmünk: Mikes Kelemen nyomában

2005. április 23., szombat, Archívum 2003–2007

,,Azt nem okosan mondja-é a török, hogy az Isten rakás kenyereket hintett el imitt-amott az emberek számára, és oda kinek-kinek el kell menni, és ott kell maradni, valamég a kenyérben tart?? - ezt Mikes Kelemen írta nevezetes Törökországi leveleiben. Az ő számára az Úr bizonyára egy egész rakás kenyeret helyezett el Törökországban, hiszen a fejedelemmel hazáját huszonegy esztendősen elhagyni kényszerült fiatalember kerek ötven esztendőt töltött számûzetésben, ebből negyvennégy évet Törökországban és ebből negyvenegyet Rodostóban. Valójában Beder Tibornak is rendelt a Gondviselés egy kisebb rakás kenyeret Törökországban, közelebbről Rodostóban, amelyet talán első alkalommal Csíkszeredából gyalog keresett fel, hogy azután redszeresen útnak induljon ,,a bujdosók nyomában?, és mára a Rákóczi- és a Mikes-kultusz talán legismertebb, de mindenképpen leginkább áldozatos szolgája, képviselője és hirdetője legyen.
De hadd tereljem egy pillanatra személyes közelségbe ezt a rövid bevezetőt, amely Beder Tibor Bujdosók nyomában címû jelen könyvét szeretné az olvasók figyelmébe ajánlani. Egy esztendeje (2004 júniusában) Tibor meghívására csatlakozhattam egy kisebb delegációhoz, amely Csíkszeredából utazott Románián és Bulgárián keresztül Törökországba: Edirnébe (Drinápolyba), Isztambulba (Konstantinápolyba) és főként Rodostóba (Tekirda?ba), hogy az ott minden esztendőben megrendezett ,,Cseresznyefesztivál? vendégeként ismerkedjen meg a Rákóczi-emigráció hagyományaival, ennek a hagyománynak a mai gondozóival. A rodostói néhány nap számomra igazi meglepetésekkel szolgált, minthogy érzékelhettem, hogy a mára százezres lakosságú török nagyváros (Rákóczi és Mikes korában még kicsiny török-görög-örmény-zsidó település) milyen szeretettel ragaszkodik a hajdani magyar bujdosók emlékeihez. A fejedelem háza felújítva, emlékekben gazdagon várja a látogatókat, a Márvány-tenger partján található hatalmas városi parkban szép emlékmû örökíti meg a fejedelem alakját, és valóban tapasztalni lehetett, hogy a magyar bujdosók emléke ma is milyen eleven. Szomorú ugyanakkor, hogy Mikes Kelemen egykori lakóháza helyén már csak egy romhalmaz található, Bercsényik Miklós lakóháza félig-meddig már romokban hever.
Beder Tibor mindenesetre folyvást azon fáradozik, hogy amit csak lehet, meg lehessen menteni, újjá lehessen varázsolni a bujdosók egykori életének emlékei közül, és Rodostó valóban a magyar történelmi emlékezet egyik eleven kegyhelye legyen. Ezért állít most székely kopjafát a török városban, ezért tesz újra és újra építő szándékú javaslatokat a budapesti kulturális minisztérium asztalára, ezért utazik minden esztendőben Törökországba, ha lehet, viszi magával barátait, ezért ápolja fáradhatatlanul a magyar-török, a csíkszeredai-rodostói kulturális és személyes kapcsolatokat. Ebben a tekintetben ugyanolyan hûséges ,,kamarása? a fejedelemnek (és ,,kamarása? a Törökországi levelek írójának), mint egykoron a bujdosó magyarok krónikása: Mikes Kelemen.
Jelen könyve maga is krónika, méghozzá több értelemben. Először is a bujdosók életének krónikája, attól az 1717. október 10-i naptól kezdve, hogy a kuruc emigráció tagjai megérkeztek Gallipoli kikötőjébe, addig, amíg Mikes Kelemen levélformában írott feljegyzései véget érnek. Ennek a krónikának elsősorban a Törökországi levelek a forrása, bőven idézi is Beder Tibor, s mellettük alaposan kiaknázta a korszakkal és a törökországi magyar emigráció történetével foglalkozó történeti és irodalomtörténeti szakirodalmat. A krónikaírásnak emellett van egy második rétege, ez a bujdosók törökországi és erdélyi hagyományvilágát tárja fel, azt a képet mutatja be, amelyet azt utókor alakított ki a Rákóczi-emigrációról. Egy további krónika a történelmi, politikai és kulturális kommentárokból bontakozik ki előttünk, ennek során a szerző számot vet az erdélyi magyarság zaklatott huszadik századi történetével. Több alkalommal is összehasonlítja egymással az első világháború utáni magyar és török históriát, nem kevés elismeréssel említve fel annak a sikeres honvédő háborúnak a történetét, amelyet Kemál pasa vezérletével vívott a háborúban vereséget szenvedett török hadsereg avégett, hogy az egykori oszmán birodalomból legalább a török etnikum által lakott területeket őrizze meg az új állam határai között. Beder Tibor fájdalmas nosztalgiával beszél arról, hogy ami a törökök elszánt honvédő harcának sikerült, azt a magyar államvezetésnek és hadseregnek nem sikerült elérnie, hiszen a trianoni kényszerszerződés nem csak a nem magyar vidékeket választotta le a történelmi magyar állam testéről, hanem nagy magyar többségû területeket (például Észak-Erdélyt és a Székelyföldet) is.
Végül van ennek a törökországi krónikának egy igen személyes rétege. Persze már az is személyes jellegû, ahogyan Beder Tibor az idegen uralomnak kiszolgáltatott erdélyi magyarság és ebben a székely nép keserves tapasztalatairól beszél, hiszen számára ezek a tapasztalatok a mindennapi élet részei. Mindezen túl a krónikában megjelenik magának a szerzőnek a története is, azoknak az utazásoknak a leírása, amelyeket Beder Tibor magányosan és baráti közösségben, gyalogosan és gépkocsiban tett a bujdosók nyomában, hogy felderítse ezeknek a bujdosóknak a történetét, a köznapi sorsát és utókorát.
A Bujdosók nyomában ebben a tekintetben is igen gazdag, személyességében is rendkívül izgalmas történeti, mûvelődéstörténeti és kulturális beszámoló.
Annak idején a magyar szellemtörténeti irodalom egyik kiváló képviselője (a különben brassói származású), Prohászka Lajos 1936-ban kiadott A vándor és bujdosó címû nemzetkarakterológiai mûvében a német és a magyar lelkiséget hasonlította össze egymással. A német szerinte ,,vándor?, akit a megismerés szomja vezet idegen tájakra, hogy azután az ott megszerzett tapasztalatokat és tudást hazatérve népe javára ajánlja fel. A magyar pedig ,,bujdosó?, akit a történelem kegyetlen eseményei ûznek el hazájából, és kényszerítik arra, hogy idegen országokban keressen nyugalmat és megélhetést. Kétségtelen, hogy aki az elmúlt évszázadok magyar történelmét ismeri, talál némi igazságot Prohászka Lajos elméletében. Nos, ha a ,,vándor? és a ,,bujdosó? fogalompárjára gondolunk, Beder Tiborról mindenképpen meg lehet állapítani, hogy ő az igazi ,,vándor?, aki azért kalandozik távoli vidékeken, hogy minél jobban megismerje az egykori magyar ,,bujdosók? életét, és azután a megszerzett ismereteket saját népe elé tárja, erősítendő ennek történelmi tudatát, közösségi identitását.
Mikes Kelemen és a bujdosók krónikása ilyen módon lesz (eredeti szakmájának is megfelelően) pedagógus, aki a történelmi múlt feltárása által a jelen alakításában vállal szerepet. Hadd tegyem hozzá: igényessége és szakszerûsége következtében ,,nem középiskolás fokon?.
Pomogáts Béla
Beder Tibor Zágonban bemutatandó, Bujdosók nyomában címû könyvéhez
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép