Kiscimbora: Mikor Panka főzte az ebédet...

2005. április 30., szombat, Archívum 2003–2007

No, azt el nem felejtem, ha olyan öreg leszek is, mint az országút. Király őfelsége ünnepnap se eszik olyan ebédet, mint amilyennel engem Panka megvendégelt a múltkor.
Pedig hétköznap volt, de még milyen hétköznap! Olyan nagyon hétköznap volt, hogy mikor apuka megkérdezte anyukát, mi lesz az ebéd, az volt a felelet:
- Paprikás krumpli.
- Drága jó étel - mosolyogtam el magam.
- Mit eszünk utána? - tudakozta Panna.
- Kenyeret, haját, bélit, háromfélit.
Elfanyarodott erre Panka mosolygós ábrázata, mint aki vadalmába harapott.
- Nem is tud anyuka egyebet főzni - pittyesztgette a száját.
- Főzz te jobbat - nevetett anyuka.
Nem is mondatta ezt Panka másodszor magának. Fölgyûrte a gúnyácskája ujját, felkötötte zsebes kötőjét, s úgy kiserdült a konyhára, hogy mire kiértem, már a második tányérnak csorbította le a szélét.
- De már látom, hogy az isten is szakácsnénak teremtett - mondtam neki.
- Hát még ha a főztemet megkóstolod, apu! Tudom, sose kívánkozol többet paprikás krumplira.
- Hát milyen lesz az a híres ebéd?
- Suhintott leves.
- Csak a leve sok legyen!
- Pulykapecsenye.
- Csak a csontja kevés legyen!
- Lekváros gombóc.
Erre már szólni se tudtam örömömben, csak az ölembe kaptam Pankát, s csókoltam rajta akkorát, hogy a Gabó macska fölijedt rá. Előkecmergett a tûzhely alól, nagyot ásított, s unottan kérdezte:
- Mi-a-ó, mi-a-jó?
- Az ebéd, Gabó cica, az ebéd, az lesz a jó. Tarts velünk te is, ha szereted a paprikás krumplit.
Gabó cica nagy alamuszian körülhízelegte Pankát, s visszafeküdt a tûzhely alá, én meg mentem dolgomra, de nagyon igyekeztem visszafelé. Kerültem-fordultam, s déli harangszóra már ott ültem a sarokban a macskaasztalnál.
- Kész-e az ebéd, világhíres szakácsné?
- Tessék helyet parancsolni - csörgette a kulcsait a világhíres szakácsné, s kikiáltott a konyhába: - Kukta, hozd be a suhintott levest!
Hát a kukta Vilmácska volt, fehér patyolat a ruhája, rózsapiros az orcája, kis fatányér a kezében, suhintott leves a fatányérban.
- Tessék, egyék, nem lesz egyéb!
Ettük volna ám a suhintott levest, de nem ment bele a kanál. Olyan sûrû volt szegényke, hogy villával kellett szurkálni.
- Elitta a levét - mentegetődzött Panka. - Kukta, hozd be a pulykapecsenyét!
Beszaladt Vilmácska, patyolat a ruhája, patyolatabb az orcája, üres a két kacsója, tele jajszóval a pici szája:
- Jaj, jaj, elvitte a Gabó macska a pulykapecsenyét!
- Sebaj - mondom én -, máskor mink visszük el a Gabó pecsenyéjét. Kukta, hozd be a lekváros gombócot!
Szalad a Vilmácska, kormos a ruhája, kormosabb az orcája, de legkormosabb az az irgalmatlan bogrács, amit lezöttyent az asztalra. Tele van a bogrács valami fehérrel, úszkál a nagy fehérség közepében valami nagy feketeség.
- Ejnye - mondom -, hiszen ez fûrészpor.
- Dehogy, apukám, az zsemlemorzsa.
- Az ám, ni, majd meg nem ösmertem. Hát ez a fekete kinek a labdája?
- Jaj, apukám, minek tartasz olyan rossz szemet, hiszen az a lekváros gombóc!
- De ezt már megkóstolom, ha addig élek is! - fohászkodom el magam, s fogom a kést, kapom a villát, szúrom a gombócba - hát uramfia, kiugrik a gombóc, gurul a konyhába, konyhából a tornácra, s tán a világból is kiszalad, ha utána nem küldöm Vilmácskát:
- Szaladj, kukta, csípd meg a gombócot!
Vilmácska elszaladt, Panka mérgében megkapta a bográcsot, a bogrács mérgében megsütötte a Panka kezét, s lett olyan visítás, hogy a Gabó cica ijedtében fölszaladt a háztetőre.
- Hol fáj, lelkem, hol fáj? - szorongattam a Panka kis kacsóját. - Megállj, van az én patikámban erre is orvosság.
- Siess, apuka, mert úgy ég a kezem, mint a parázs.
Kis kezét a tenyerembe vettem, s a másikkal végigsimogattam:
- Nyúlháj, daruháj, majd meggyógyul, ha nem fáj.
Egyszerre úgy meggyógyult az én Pankám keze, hogy már tapsikolni is tudott vele, mikor anyuka behozta a paprikás krumplit.
- No, apum, próbáljuk meg, melyikünk bír belőle többet megenni!
Éppen a tál fenekét kapargattuk, mikor nagy lelkendezve visszatért a kis kukta.
- Nem állt meg a gombóc.
Nem ám, nem állt meg, még most is szalad. Szaladjatok utána, ha ráértek. Aki megfogja, kitörheti benne a fogát.
Móra Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép