
Igen tisztelt szerkesztőség!
Köztudott dolog, hogy nemzetünk sokunk által jól ismert okok miatt végveszélyközelbe került. Igen, egyszerûen beolvadóban van a körülöttünk élő nemzetek olvasztókohóiba, határon innen és határon túl.
És egyszerûen - érthetetlen, de így van - lehetetlen nemzettársaink egy részének, de főleg a fiatalság figyelmét, érdeklődését felkelteni és ráirányítani e mindannyiunk számára fájdalmas, tragikus folyamatra.
Eleink verejtékes országépítő munkássága eredményeinek megőrzése, mûvelése most a mi, a jelenleg élő korosztályok kötelessége.
Most rajtunk, a mi korosztályukon is múlik, múlhat nemzetünk sorsa.
Amit most megteszünk, vagy gyáván nem teszünk meg, annak hatását valamikor az utánunk következők (ha még lesznek a jelenlegi népszaporulat mellett) érzik majd. Ettől függhet, hogy felemelt fővel járhatnak majd Kolozsvár, Kassa, Szabadka stb? utcáin, vagy lehorgasztott fejjel, másod-harmadrendû emberekként.
Hogy ez a szomorú jövő be ne következzék, nekünk - így a nyugati vitéz lovagoknak is - most sokat és okosan kell cselekednünk.
A jelenlegi nyugati magyarság életében szerepet vállaló pl. svédországi magyar szervezetek és azok vezetői az eltelt időszakban bebizonyították, hogy erre a feladatra képtelenek, alkalmatlanok. Bármennyire konokul ragaszkodnak ,,pozícióikhoz? ezek az urak, a kommunizmus alól szabadult országokban, így a Magyarországon, Erdélyben is végbement rendszerváltások ellenére sem képesek a nyugati magyarság (össznemzet része) érdekeit kellő erélyességgel, határozottsággal képviselni, bátorsággal felvállalni, a lehetőségek kihasználásával, ami különben köteleségük lenne.
Ez, sajnos, a többi nyugati ország magyar szervezetei tevékenységére is ugyanúgy érvényes.
Az MVSZ-t (Magyarok Világszövetsége), a svédországi SMOSZ-t (Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) és annak nyugat-európai testvérszervezeteit 2002-ben éppen a svédországiak kezdeményezésére verték szét, létrehozva a NYEOMSZSZ-t (Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége).
Szerintem az egységet nem a szétveréssel (szalámizással) lehet megvalósítani. Arról nem is beszélve, hogy az ,,új? szervezet élére éppen annak az ausztriai magyar szervezetnek az elnökét állították, amelyik azzal büszkélkedhet, hogy az anyaország közelségének előnye ellenére is ott a legyorsabb a magyarok beolvadása, asszimilálódása. Megelőzve ebben Erdélyt, a Vajdaságot és más olyan helyeket, ahol köztudottan erőszakos beolvasztás folyik napjainkban is.
A NYEOMSZSZ szükségességét azzal indokolták, hogy ,,most már itt az ideje magunkkal foglalkozni, már eleget segítettük az otthoniakat?, és részt követelnek minden támogatásból (anyagit), amit az anyaország a leszakadt részeknek szán (iskolák, magyar oktatás, egyetemek stb?). Ezek szerint a ,,nyomorúságban sínylődő nyugati magyarok? is támogatást követelnek az anyanyelvi oktatás anyagi támogatására. Ezt, azt hiszem, kommentálni sem köll.
Egy másik elkeserítő dolog, hogy e Nyugaton élő szervezeti vezető urak-hölgyek szemében pl. a trianoni békediktátum elavult kérdés, úgy is kezelik. Nem is emlékeznek meg rá már évek hosszú sora óta. Megemlékezni pedig bizonyos ismert okok miatt nagyon fontos, pl. a fiatalok és a középkorúak öntudatra, önazonosságra nevelése szempontjából is. Ezt nekik, akik vezetésre vetemedni mernek - felelősségtudat hiányában is -, jobban kellene tudniuk, ha egy kicsit is érdekelné, átélnék ügyünket. Lenne egy csepp beleélő képességük.
Egyik újságban azt olvastam, hogy ,,Trianonra mindenhol, ahol magyarok élnek a földön, megemlékeznek?. Máshol meg azt olvasni, hogy a Föld minden részén élnek magyarok.
Ezek szerint Svédországban is. Akkor most mi a helyzet?, mert itt egyik magyar szervezet sem emlékezett meg.
Ezek szerint ezek milyen magyarok, olyanok, akik mindenhol (meg)élnek (a jég hátán is), vagy olyanok, akik még voltak magyarok, de már nem emlékeznek, nem élnek magyarul, vagy nem élnek a lehetőséggel? Élhetetlenek.
Még megjegyzem, hogy pl. a SMOSZ (elnöke) egyetlen levelében ,,megrökönyödését fejezte ki? a magyar kormány és miniszterelnöke NEM-re való biztatása miatt a december 5-i népszavazást durván befolyásolva. Arra a nyugati magyar szervezeteket vezető urak valószínûleg nem is gondoltak, hogy az általuk az elmúlt tizenöt-tizenhat év folyamán elmulasztott sok lehetőség hány NEM-mel ér fel. Hány, az otthoniaknak (Erdély, Magyarország, Vajdaság, Felvidék stb?) erkölcsi-politikai támogatást nyújtó lehetőséget ,,hagyott ki? a tisztes ,,megrökönyödött? nyugati társaság. A nyugati magyarság elmulasztott közös, egyidejû tüntetéseire utalok most csupán. És egyebekre, amikre még csak nem is gondolnak ,,agytrösztjeink?.
*
Néhány fehér holló a példa arra, miként kell és lehet, csak szív és akarat kérdése, amiért gratulálni tudok:
Látványos felvonulás Torontóban!
Magyar lobogó a városházán
A Magyarok Világszövetsége Kanadai Országos Tanácsának (MVSZ KOT) szervezésében rendhagyó megemlékezést tartottak a nemzetben gondolkodó, emigráns magyarok. A szomorú eseményre való megemlékezést az Ontario-tó partján fekvő Budapest Parkban éppen 10 órakor kezdték, amikor a kegyetlen trianoni békediktátumot 85 évvel ezelőtt aláírták. Az előző napokban megválasztott, illetve tisztségében megerősített új elnök, Bogyay Elemér köszöntötte az egybegyûlteket, majd beszédében fájó szavakkal utalt az elszakított területek magyarjainak helyzetére, elmarasztalva a kormányt, amiért nem tesz lépéseket védelmükre, illetve még mindig nem tekinti őket a nemzet tagjainak.
A parkban álló ?56-os magyar szabadságemlékmû talán az első, amit külföldön állítottak magyarok. 2005. június 4-én Bogyay Elemér, az MVSZ KOT elnöke ennek közelébe ültetett egy fenyőt, hogy majd a tövében elhelyezett tábla emlékeztesse az utókort, a másod-, harmadgenerációs emigráns magyarokat Trianon fájdalmára. Mint Varga István utalt rá, ez a fenyő az egekig ér majd, hogy nagyságával is kiálthassa az ég felé e szétszakított nemzetet ért traumát.
A faültetés után vitéz Hertelendy József a tragikus politikai döntés hátteréről beszélt az egybegyûlteknek, majd idézve a világ nagy politikusainak véleményét az igazságtalan döntésről, kijelentette, hogy a tények birtokában egy kéréssel és egy követeléssel kell előállni: kérni kell az ENSZ-től, hogy követelje meg a magyar kormánytól a gyalázatos békediktátum rendezését!
A magyarok világszerte tüntettek június 4-én.
Ausztráliában és Kanadában élő magyar testvéreink fényképeket juttattak el Sajtószolgálatunkhoz a június 4-i torontói és melbourne-i tüntetésekről:
Kedves Olvasók!
Azért öröm volt tapasztani, hogy vannak olyan magyarok, akiknek a vérét nem lehet átcserélni a szétszórt nagyvilágban. Ahogy a képek mutatják, a sok zászló között mégis van egy magyar egyetemesség, aki szeret törődni a Magyar embernek a kultúrájával. Nagy gratulálást érdemel a Papp házaspár, és akik részt vettek, amivel bemutatták az ausztrál népnek, hogy mit jelent Magyarnak lenni, bár a média többet is tudna törődni ezzel a helyzettel itt, Ausztráliában.
Az erdélyi, magyarországi, felvidéki stb. megemlékezésekről nem szólok, hiszen számukra természetes az, ami itt bizony, nem tudom, miért, egyáltalán nem az.
Ezért, igen Tisztelt Szerkesztőség, nem kell hasra vágniuk magukat, amikor egy-egy kitüntetést megkapnak e szemfényvesztőink. Itt is úgy mennek ezek a kitüntetések, mint otthon.
Hallottam olyanról, aki visszautasított kitüntetést.
És vagyunk olyanok is, akik elutasítjuk az érdemtelenül kitüntetetteket.
Tisztelettel, Deák János Halmstadból