A 19. század utolsó harmadában Erdély két csillagot vetett a magasságokba, hogy őrködjenek, irányt mutassanak az összekuszált világban. Ady volt az első, őt követte két év után Szabó Dezső a zeniten. Mindkettő vátesz volt, küzdelemre született, aki tudta helyét, és vállalta a kirótt szerepet a nemzet dolgaiban.
Adyt Érmindszent, Debrecen, Nagyvárad ,,vállalta? és röptette, Szabó Dezsőt Kolozsvár indította százhuszonhat évvel ezelőtt, hogy soha meg ne állhasson Ungvár és Székelyudvarhely pályahosszán, és Budapest bugyraiban testközelben ismerhesse meg a titkos férgek természetét a nemzet pusztításán fáradozván.
Bő évtizeddel a kiegyezés után a ,,békeidő?, majd a századforduló immár fölveti a félfeudális viszonyok fekélyeit, valamint ezzel párban és oksági ikerítésben az idegenség gátlástalan rabló uralmának elharapódzását. Az időt megértő, az összefüggéseket fölfejtő Szabó Dezső nem egyedül vállalta a fölmutatást és a kiút megvilágítását. Bizony voltak akkor is többen az értők között, ám a zseni mindig sürget, vádol és üt, vág, mert látja az ország széthullásának okait, majd a trianoni szétdaraboltatás után végig kell nézni a háború és a nemzeti tragédia haszonélvezőinek mohóságát.
Szabó Dezsőnek nem kellett a mélybe alámerülnie, mert hiszen onnan jött, soha meg nem feledkezvén a kiszolgáltatott, iszonyúan megnyomorított és magára hagyott magyar tömeg életviteléről, pusztulásáról és önpusztításáról. Hadd idézzük a Látó Ember, Szabó Dezső szavait Segítség címû regényéből: ,,Ma hiszek, Károly. Ma újból erős és fiatal vagyok. Az a sok kis drága, okos koponyájú parasztgyermek nem fog mindig a semmibe pusztulni. A földnél marad a földhöz való. A többi majd erős tavaszi áramban jön elárasztani a mûhelyt, az iskolát. A here arisztokrácia, a beteg középosztály fölött kondítja már harangját a halál, jön az új élet elhívott királya: a magyar paraszt. Dús Vezúv lesz minden magyar falu. Termékeny lávája elönti a gyárat, a boltot, a hivatalt, a közéletet??
Mit is akar fölcserélni Szabó Dezső e sürgető jóslatával? Azt a középosztályt - és e minősítésnél még türelmes az író -, mely idegen minden magyar nemzeti gondtól, és amely halódó középosztály egy arasszal nem lát túl a maga mindennapi pénzbevételénél. Egyszerûen gyarmatként kezeli a nyugton fosztogatható országot.
És itt tolul tollunk elébe az okság másik szegett szárnya: azért állunk-e itt az ? szobra körül, mert hiányzik? Azért-e, mert magunk is látjuk akkori igazát itt és most? Valóban, azért. Mert e mostani vagy tizenöt esztendővel ezelőtti jelrendszerváltás az idegenség korlátlan uralmának nyújtott lehetőséget, akár a forradalom utáni Bach-korszak, akár az 1867-es kiegyezés.
Mi valahogy megszoktuk, hogy zseniális íróink, költőink mindig ostorral jelentkeznek, nem mannával és mirhával, nem csilingelő lírával, hanem ágyúvá beönthető vad harangokkal. És bizony nem a líra idegen ettől a mi népünktől, hanem azért, mert mi mindig mindenről lekésünk.
Budapest, az ideiglenes Magyarország mostani fővárosa teleírkálva mérgezett plakátokkal: Szeresd az idegent!
Már mért szeretném jobban az idegent, aki csak köpni és adni-venni jár felénk, miért szerethetném jobban őt, mint az enyémeket, a magyart?! Lám, panaszkodni is idegyûlhetünk Szabó Dezső köré, akinek többtucatnyi könyvében egyetlen mondat nincs, mely ne a kiszolgáltatott magyarság, az ebek harmincadjára vetett ország sebeiről s azok gyógyításáról szólna.
? a látó emberek egyike. Ismétlem, kortársai közt is voltak, akik látva látták, mire megyen s hogy ellenünk megyen a nagy nemzetközi játék, de azok hallgattak! És ezért sürgető és serkentő ma is Szabó Dezső, mert sokan ma is a gyomrukkal gondolkodnak, nemzeti katedrálisuk a Spájz, a garázs.
Még egy passzust vehetünk emlékezetünkbe a Segítségből: ,,Borkuthy Eveline. Az apja öreg sváb, Weinkeller Szepi kutyatömő volt, s a Bach-korszaknak volt egyik mindenre kaphatója. Mézes, sima ember volt, a gróf urak szolgálatjukba vették. Nagyon sok méltóságos agarat és kanárit mentett meg az utókornak. Egyszer aztán az egyik Andrássy gróf beajánlotta Ferenc Józsefnek, akinek egy kedvenc vizsláját örökítette meg. Azért királyi tanácsos és nemes Vadkerty Borkuthy József lett. A Háni lehetett akkor vagy huszonöt éves, és még csak titokban bûnözgetett irodalmat. De erre a Hániból Eveline lett. Kimutatva a rokonságát Árpád apánk nagynénjével? A forradalom bukása óta olyan iramban ősmagyarodik, hogy az Eveline név valószínûen csak múló állomás, és egy szép reggel Emese lesz.?
Szabó Dezső nem csak a Weinkellerekkel vitázott. Országos dolgokban nem adta alább Tisza István miniszterelnöknél. Kíméletlen volt a restekkel, a megalkuvókkal szemben, mert mindent látott, és mindent összefüggéseiben. A zseni joga a fájdalomhoz, mert vállalta az igazlátás és igazmondás jogát és kötelességét.
Leghíresebb regényalakjai - Boór Bálint, Böjthe János, Kovács Domokos - a népből jöttek a maguk rettenetes nagy igazságával, és elemi erővel akarnak cselekedni magáért a népért, a megnyomorítottakért, a leitatott és sírásba hajszolt szegénységért, hogy ne legyen Európában a szegénységre és úri gőgre példa Magyarország. Bizony, vad harcostársa volt Ady Endrének, és aki csak egy kicsit is alámerülhet Ady publicisztikájába, a meggyőződés bizonyosságával fogja meg ma is mindkettejük kezét: ma segítsetek, még egyszer, utoljára segítsetek!
Szabó Dezső ma sem fér a magyar panteon tárában. Eszméi kicsíráznak minden zárt intézet falai közül, indáznak az élet s a napfény irányában. Nem véletlen, hogy a szocializmus oly sürgősen és oly nagyon falazta be, hogy öles falakat kell szétdobálnunk a hozzáférhetés kedvéért. Nem véletlen az sem, hogy Gombos Gyula nagymonográfiája Szabó Dezsőről Münchenben jelent meg 1969-ben, és nem Pesten.
Boór Bálint regényhős ellen országos hajsza indult, elhallgatják, s ha valakiről az terjed el az idegenség, ama szervezet tudomásával, hogy Boór Bálint híve, az máris elveszett, állást többé nem talál?
Miért állunk Szabó Dezső szobránál fogcsikorgatva? Mert ugyanez van s történik ma Magyarországon, ugyanannak az idegenségnek a nevében. Ma épp úgy kushad az igazság látója, mert meg kell élni az idegenség, a velejéig idegen ellenében itthon, Magyarországon. Mert eleven az igaza Adynak: Árpád hazájában jaj annak, ki nem bitang.
,,Az én legbensőbb mindennapi lírám az egész emberiség vagy az egész fajom? Engem nem lehet csak kereszténnyé nyirbálni. Korlátlanul és ezer zuhatagban a végtelen ember vagyok: vagyok pogány és keresztény, tagadó és hívő; vagyok forradalom és hagyomány? minden emberi jaj az én dialektusom, minden kacagás az én életem lobogása. Kicsiny nekem minden izmus?? - írja az Ölj! címû elbeszélésgyûjtemény előszavában 1921-ben.
Az egész magyar látóhatárt befogta életeivel, mert sok volt az életből, amit neki szánt a sors, a magyar teremtő.
Czegő Zoltán
Elhangzott az író Gellért-hegyi szobránál 2005. június 10-én
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.