TáblaháborúSzócsata a táblaavatón

2007. augusztus 17., péntek, Közélet

Nagy sajtóérdeklődés mellett, különlegesebb ünnepélyesség nélkül, szócsata közepette avatták fel tegnap Kökös határában a Székelyföld feliratú reklámtáblát.

A 18 négyzetméteres reklámtábláról még a hivatalosságok érkezése előtt hullt le a fehér lepel, így avatónak az RMDSZ-elöljárók tábla előtti fényképezkedése, illetve a helyszínen adott több interjú tekinthető. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint ,,itt az ideje, hogy ilyen szimbolikus jelzésekkel is kifejezzük: Székelyföld egy hagyományos egység". Ugyanakkor megerősítette, hogy hasonló táblák elhelyezését tervezik Székelyföld határain. Markó Béla úgy fogalmazott, hogy az autonómia kiemelt cél, de nem a románság ellenében, hanem vele együtt kívánják megteremteni. Utalt arra is, hogy a turizmus fejlesztése szempontjából épp a régiók sajátosságait kell kiemelni. Hasonló módon nyilatkozott Demeter János, a megyei tanács elnöke, szerinte az erős székelyföldi identitásra minden itt élő büszke lehet, ez a tábla is ezt kívánja megjeleníteni. Ugyanakkor a turisztikai promóció megszokott formája Euró­pában. ,,Csodálkozom azon a zajkeltésen, amit egy reklámtábla elhelyezése kivált" — nyilatkozta Albert Álmos alsó-háromszéki RMDSZ-elnök. Hasonló, a régiókat reklámozó feliratok országszerte léteznek, köztük olyanok is, melyeket bármiféle engedély nélkül helyeztek el. Ezt a reklámot fel lehet fogni úgy is, hogy Traian Băsescu kedvében akar járni a megyevezetés, hiszen az államfő jelentette ki, Háromszék egyik gazdasági húzóága épp a turizmus lehetne, a pannó meg épp ezt a célt szolgálja. Csak hát ha mi akarunk csinálni valamit, az baj — vonta le a következtetést Albert Álmos.

A táblaavatón a Nagyrománia Párt helyi vezetője, Ghiţă Agrigoroaie kíséretében megjelent párttársa, Lia Olguţa Vasilescu képviselő asszony is, aki ― miután ecsetelte megdöbbenését ― az út szélén szóváltásba keveredett Markó Bélával. A képviselőház tanügyi bizottságának elnöke szerint a tábla elhelyezése felkorbácsolja a kedélyeket, mi több, etnikumközi feszültséget gerjeszt. ,,Mi lett volna, ha kétszáz emberrel jövünk ide? A románok haragszanak az ilyesmire" ― jegyezte meg a képviselő asszony. Markó Béla nem kívánta kommentálta a képviselő asszony szavait, aki újságíróknak nyilatkozva az ország integritása elleni támadásnak, szélsőségesnek nevezte az akciót, a kormányfőt, a hatóságokat pedig inkompetensnek. Annyira megharagudott, hogy a közeli parkolóban a felkínált kürtőskalácsot is elutasította.

A rendőrség által biztosított helyszínen az egy nappal korábban tiltakozó román civil szervezet tagjai nem jelentek meg, a legnépesebb tábor az újságíróké volt, akik az út szélén, a tábla közelében készítették a villáminterjúkat. A szövetségi elnök és a megyeitanács-elnök mellett Tamás Sándor és Márton Árpád képviselő, Albert Álmos és Baka Mátyás területi elnök, valamint Vajda Lajos alelnök tette tiszteletét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 539
szavazógép
2007-08-17: Nyílttér - Szabó Gyula-Jenő:

A szekuritáté karmai között

Így hát valamelyest nyugodt voltam afelől, hogy ha méltattatták is velem a ,,Kárpátok Géniuszának" pótolhatatlanságát egy kikényszerített vezércikkben, azért mégis tiszta maradtam: a becsületes Szabó Gy. Jenő nevem nem ,,sározódott" be. De másnap, amikor a bányásznapi lapszámot a kezembe vettem, nagyot kellett csalódnom. A vezércikk alatt, a címoldalon szerepelt a Szabó Gy. Jenő aláírás, és a bármikor vállalható, tisztességes írásom alatt a Tasnádi Jenő.
2007-08-17: Közélet - Iochom István:

A mai naptól leállították a rablást (Csavargyár)

E szavakkal kezdte mondanivalóját Ráduly-Baka Lajos mérnök, az Egyesület az MTS Rt. Vagyona Megmentéséért igazgatótanácsának elnöke szerdán délután a kézdivásárhelyi Vigadóban tartott részvényesi közgyűlésen, melyen közel negyven kisrészvényes vett részt.