Közép-Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten növelné diplomáciai jelenlétét Románia a jövőben, ugyanakkor csökkentené külképviseletét Közép-Európában — jelezte tegnap Bukarestben Cristian Diaconescu külügyminiszter, aki szerint az említett térségekben jelenleg nem megfelelően erős az ország képviselete.
A létszámleépítést Ausztria, Belgium, Bulgária, Görögország és Franciaország követségein tervezik: összesen ötvenöt külszolgálati státust számolnának fel, ebből harmincöt a diplomatákat, tizenhét a technikai személyzetet, három pedig a helyi alkalmazottakat érinti, mégpedig huszonöt európai és az ankarai külképviseleten. A diplomaták fizetését a közeljövőben rövid időre lejben fogják adni, és ugyancsak ideiglenesen 10—15 százalékkal készülnek csökkenteni e béreket. Cristian Diaconescu már július végén bejelentette, hogy az általa vezetett tárca kénytelen lesz csökkenteni kiadásait és a létszámot. Korábban Traian Băsescu államfő többször hangsúlyozta, hogy szerinte a román diplomatáknak Közép-Ázsia, Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán, a Kaszpi-tenger térsége felé kell irányítaniuk figyelmüket.