A tárgyalások a megszokott rendben zajlanak a sepsiszentgyörgyi törvényszéken, csak a bírók és bírósági jegyzők civil öltözéke jelzi, hogy valami nincs rendben az ágazatban.
Az igazságügyi alkalmazottak a hét elejétől tiltakoznak az egységes bértörvény ellen, mert úgy értékelik, hogy a kormány által kidolgozott besorolás mélyen leminősíti munkájukat. Bukarestben csak sürgősségi ügyeket tárgyaltak, és már az elnökválasztás ellehetetlenítését — a választási folyamatban való részvétel megtagadását — is fontolgatják, megyénkben azonban beérték a legenyhébb gesztussal, így talárt csak az ügyvédeken lehetett látni.
Ördögh Lóránt törvényszéki elnök közlése szerint a bírák tegnapi gyűlésén a brassói táblabíróságon az a döntés született, hogy minden bíróság maga dönt a tiltakozás további jellegéről, a talárviseléstől kezdve egészen addig, hogy milyen perekben folytatják az eljárást, és milyen iratcsomókat napolnak el a helyzet rendeződéséig.
Az egységes bértörvényt Emil Boc kormányfő ma szeretné a kormány felelősségvállalásával, azaz változtatás nélkül elfogadtatni a parlamentben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.