Erzsébettől Concordiáig

2007. augusztus 17., péntek, Máról holnapra

Megszokhattuk már, a szentgyörgyi park körül állandóan történik valami, 1959-ben, ebben a baljós emlékeket ébresztő esztendőben például egy nagyra törő polgármester ki akarta vágatni. Indoklása meghökkentően, mondhatni, harciasan egyszerű volt, és híven tükrözte a hely szellemét. Azért vágattatta volna ki a parkot a törekvő hivatalnok, hogy legyen hely felvonulni.

És képzeljük el, ha eltüntetik a parkot, a Fogolyán-háztól a katolikus templomig ténylegesen nyerhettünk volna egy riasztóan üres, meglehetősen nagy teret, ahol azután vígan vagy kevésbé derűs lélekkel vonulhattunk volna fel és alá, indulókat énekelve, jelszavakat harsogva, ahogy az akkortájt, a meglehetős gyakorisággal rendezett mítingek alkalmával elvárható is volt… De ez a terv akkor nem sikerült, közbeszólt az államfő, egy bizonyos szakállas elvtárs, akihez a kétségbeesett szentgyörgyi polgárok interveniáltak, közbenjárását kérve. A park maradt, a polgármester ment. Most legújabban bizonyos személyek a park nevét szeretnék Erzsébetről Concordiára cserélni. Minthogy indoklásuk szerint az Erzsébet név egy császárnőre, a szép Sissire utal, és miért utaljon Sepsiszentgyörgy főterén a park egy Habsburg uralkodónőre, aki ráadásul Isten kifogyhatatlan kegyelméből magyar királyné is volt? De hátrább az agarakkal, uraim, hátha a park neve mégis Szent Erzsébetre utal?… Nevezett Concordia a római mitológiában az egyetértés istenasszonya. Új nevével a park erre is utalhatna: a sokak által sóvárgott egyetértésre, csak azt nem tudjuk, miért kellene egyáltalán pontosan erre az egyetértésre a park nevének is utalnia. Egyetértés vagy van, vagy nincs, ráadásul ezen a néven ismert volt egy ,,szervezet" is, amely legjobb emlékezetünk szerint nem éppen a nevében is rejtőző egyetértés szellemében munkálkodott. Concordia néven ismertek voltak bankok, mely pénzintézetektől oly távol van az egyetértés szelleme, mint Makótól Jeruzsálem. Nomen est omen — mondották már a régi bölcs rómaiak is, akik mindent tudtak, ami úgyszólván tudható volt, és amit mégsem, azt töretlen lélekkel, önfeledten vették át a görögöktől. Igen, a név minden. Jel is. Jelez valamit. Újabban, mivel kilátszik a gonosz hátsó gondolatok lólába, olyasmiket is jelez, amivel nincs, mit kezdeni. Mivel úgy gondoljuk, mégiscsak létezik egyetértés, még akkor is, ha ezt külön nem hangsúlyozza a jobb sorsot érdemlő park neve…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2007-08-17: Közélet - Ferencz Csaba:

Élelmiszerár-robbanás várható

Az élelmiszer-ipari szövetségek szerint tíztől ötven százalékig emelkednek az élelmiszerárak az ősz folyamán. Drágul a tej és tejtermék, a disznóhús, az olaj, de újabb drágulás várható a kenyérnél, a zöldségeknél és gyümölcsöknél. A termelők szerint az áremelkedés leginkább a szárazság következménye, mérséklése érdekében csökkenteni kellene az alapélelmiszerek forgalmi adóját.
2007-08-17: Közélet - x:

Találkoznak a határon túli magyar szervezetek

Idén a Magyar Koalíció Pártja szervezésében találkoznak a határon túli magyar szervezetek, az úgynevezett ,,kis Máért" tanácskozására ezúttal Párkányban kerül sor. A szeptember 1-jére összehívott találkozón először képviselteti magát a muravidéki magyarság — tájékoztatott Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, a találkozó főszervezője.