Nyugtalanok NyugatonRiport: Legjobban a Vatikánban főznek

2005. augusztus 16., kedd, Archívum 2003–2007

Jakab István kőmûves és ezermester a mai kor vándora. Nyugtalan, helyét, szerencséjét Nyugaton kereső ember, kit két keze ügyessége és természete leleményessége már számtalan nehézségen segített át. Hogy e kettő a boldogsághoz elegendő-e, ennek mindazonáltal legfeljebb legőszintébb pillanatai lehetnének a megmondhatói, s ezekből, ha áttételesen is, de talán jutott e vallomásba is. A riporter az országok és társadalmi osztályok, nemzetek közt cikázó ember útvonalát követve, a felülkerekedés technikájára összpontosítva teszi fel a kérdéseit és rögzíti a válaszokat a nyugvópontra nem jutott küzdelem egy átmeneti állomásán. A családtalan férfi, a nyugati munkáltató ízlését és igényszintjét magával hozva kicsi, de ékszeresdoboz-szerû, kétszintes víkendházat épített magának fából Aldobolyban, abban meséli pihenés közben - haza megszusszanni jár -az alábbiakat.
Jóból is megárt a sok
- Egy mostohatestvérem kinn élt Németországban, nekem már a forradalom előtt volt meghívólevem, de végül 1990-ben a szüleimmel indultunk el, hogy kivándorolunk. ?k Magyarországról visszatértek, én a Daciával kimentem Németországba, ott marosvásárhelyi fiúkkal találkoztam, akik eligazítottak a nürnbergi lágerbe. Egy hétig benn voltam, de nem fogadtak, mert nem voltam német ajkú, és nem is tudtam németül. A legnagyobb baj: vízummal mentem. Ha maradni akarok, mondták, menjek a testvéremhez, ő biztosítson nekem ellátást, és akkor gazdasági, nem politikai menekültként talán befogadnak, ha két évig kinn maradok. Én láttam, nem tudok tovább jutni, hát visszatértem Magyarországra, és négy évig ott dolgoztam. Annyi pénzt gyûjtöttem, hogy abból lakást vettem, és az elsők között szállítási céget alapítottam Sepsiszentgyörgyön. Egy Peugeot furgonnal jártam az országot, fuvaroztam mindenkinek, akkor még a városban csak két furgon ha volt. Csakhogy a sok jó is megárt, a pénzt elköltöttem, a kocsi nem volt új, javítani kellett volna. 1997-ben csődbe mentem. Nem történt nagyobb baj, ismét nekiindultam a nagyvilágnak.
- Mikor hordtam Moldvába a pityókát, hallottam, hogy mindenki megy Olaszországba. Hát ha ők megélnek, én is megélek! Vettem egy hamis útlevelet, nem is tagadom. A román útlevéllel ki Zágrábba, ott vonatjegyet váltottam, s átmentem Olaszországba a másik útlevéllel. Hogy Rómában nem volt semmi kapcsolatom? Persze, de mindenütt megvannak a ,,stratégiai pontok?, mint Budán a Moszkva tér, ahol a munkát keresők várják a vállalkozókat. Előre Padovában kötöttem ki, ott egy hónapot időztem, a Caritas segélyszolgálatnál kaptam szállást, ruhát, kaját. Munkahelyem nem került, mert hiányoztak az irataim... Rómából tértek haza románok, azoktól megtudtam, Rómában irat nélkül is munkába állhatok. Nem tudtam a nyelvet, közben azt is megtanultam. Rómában megvolt a reggelim, ebédem, vacsorám, minden, csak fel kellett iratkozni a Caritásnál az éjjeli menedékhelyen. Egy szobában? Hát amekkorák voltak: négyet-ötöt-hatot is elszállásoltak egyben. Tiszta ingyen. Este bementünk: egy tea, egy szendvics. S minden héten cserélték az ágynemût. Ha az inged bemocskolódott, adtak mást. Négy-öt fürdőbe szóló kartellám volt, mindenütt adtak tiszta ruhát is. Mire költöttem? Ruhára, szállásra, kajára nem, legfeljebb cigarettára s egy-egy sörre, mondjuk.
Fejedelmi napszám
- Mennyit kerestem? Előbb keveset, mert minden mesterségben a napszámos munkától kellett indulni. Hiába mondtam, én kőmûves és festő vagyok, a sepregetéssel, takarítással kellett kezdeni. Olyan munkákkal, amikkel itthon mint mesterember nem foglalkoztam volna. A seprû s a lapát, ugye! Elviszik az embert a vállalkozók egy napra, kettőre, látják, többet tud, ott tartják egy hétre. Amíg a munka tart. Így töltöttem el két évet. Azokhoz képest, akiknek munkaszerződésük volt? Dehogy a felét! Szerintem többet kerestünk náluk, mert utánunk nem kellett hogy adózzanak. ?97-98-ban egy napszám 80-90 márka volt. Lírában. A márka s ezer líra majdnem egy volt. Én ?94-ben, mikor Németországban dolgoztam két hónapot, a száz márkát megkerestem már mint segédmunkás. ?97-ben pedig Olaszországban 80 000 lírát kaptam, vagy 90-100-at. Öt évvel később. A németek jobban fizetnek, mint az olaszok. Most utólag euróban 50-60 euró volt a napszám nyolc órára.
- A szállás: Padovában egy gyárban volt berendezve a tömegszállás, ott laktunk háromszázan idegenek, románok, albánok, marokkóiak, mindenféle nemzet. De északon nem lehetett feketén elhelyezkedni, átmentem Rómába, egy hónapig laktam az egyik Caritasnál, egy hónapig egy másiknál. Akkor már volt pénzem, vettem ki albérletet. Az olyan, hogy ágybérlet, hárman-négyen laktunk egy szobában. Régebbi románok vették ki és adták ki nekünk, néha nyolcan is laktunk egy kétszobás lakásban. Moldvaiak, oltyánok, kevés magyar Marosvásárhelyről vagy Szatmárról.
- A rendőr engem nem zsuppolt ki. Akit elkapnak, hogy lopott, vagy ivott, bajt csinált, az más. De a többit csak akkor küldték haza, ha egy-egy razzián beleesett a hálóba. A rendőrök tudták, hol találják őket: elhagyott házakban. Én sosem bujkáltam, és örökké megszabadultam. A feketemunkáért? Engem nem büntettek, hanem a maszekot, azt igen. Olyan is volt, hogy feketemunkás románok nem kapták meg a pénzüket, s a szakszervezet, ha kérték, beperelte a munkaadót, és azt megbüntették. Meg kellett adja a pénzt. Érdekes. Vagy a munkabaleset! Azt nagyon komolyan veszik Olaszországban. Abban a helyben mindenkit szednek elé!
A vatikáni konyha dicsérete
- Én három évig nem mostam zoknit. Adtak újat vagy kimosottat, de tisztát. Sokan foglalkoznak az idegenekkel. És léteznek olyan templomok, ahol mint nálunk, a second hand üzletekben: osztják ki a ruhát és a száraz ételt. Én tudtam, hova forduljak. Legkevesebb kilenc kartellám volt. A legjobb ételt a Vatikánban mérték. Ott többet kellett várni, csak hatvan személy fért be, de az a legfinomabb. Aki nem fért be, annak csomagot osztottak. A Vatikánnak legalább tíz helyt van kantinja Rómában. Ingyen volt, vagy ha pénzt kértek, csak két-háromezer lírát egy ebédért. Ma 40 centet. Ugyanaz egy vendéglőben belekerül 10 euróba is. S léteznek népkonyhák is, csak ott rengeteg az ember, sokat kell várni, előfordult, hogy hétszázan álltunk sorba. És annyit adnak, hogy ha este ettem, reggel a tejeskávéról és szendvicsről lemondhattam, kibírtam anélkül is délig. Sokszor annyit ebédeltünk, hogy este nem voltunk éhesek.
- Veszélyes munkahelyek? Nem a munkahely, hanem a szállás. Néha elhagyott házakban kellett aludni. Ott a román a romántól ha lop, más nem. Ez a veszélyes. Én a pénzt magamnál tartottam, de néha betettem a bankba. De oda csak úgy, ha egy olasz maszek, akinek volt bankszámlája, velem jött. A saját bankszámlámra, de az ő ajánlásával, mert ismeretlent nem fogadnak be a bankba. De ezt már csak akkor, mikor a rendes munkavállalási engedélyem is megvolt. Addig iratok nélkül éltem. Úgy szereztem meg, hogy jött egy törvény. Minden négy évben rendezheti a helyzetét, aki kívánja. De épp akkor nem volt munkaadóm. Elmentem a munkakamarához, fizettem egy húszezer lírás bélyeget, adtak egy papírt, azt beadtam a rendőrségen. Kellett vigyek tartózkodási izét is, olyant, mint a flotant. Hogy szereztem meg: fizettem a barátoknak, akiknek volt bérelt lakásuk. Beadtam a rendőrségre, mégis kilövődtem, mert közben hazalátogattam, és nem lett volna szabad. Márciusban kellett volna megkapnom az iratokat, s csak novemberben sikerült, mert azt kérdezték: mért van benne az útlevelemben a pecsét? No de visszamentem, s egy másik törvény mégis megadta novemberben. Nekem Magyarországon is van munkakönyvem, itthon is és Olaszországban is.
- S szereti ezt az életet?
- Jaj, nem volt, hogy több pénzhez jussak! Itthon keveset kerestünk. Mikor pedig ?97-ben Magyarországon próbálkoztam, még kevesebbet adtak, mint?94-ben. Találkoztam barátokkal, s mondám: elmennék Olaszországba. Így történt.
(folytatjuk)
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép