
Talán naponta elmegyünk mellette, átsietünk rajta, vagy éppen megpihenünk benne, mégis kevesen figyelnek fel a történéseire. Nekem is szükségem volt arra, hogy újra felfedezzem: a fák régi titkokat susognak, a rendezett virágok mosolyogva várják a pihenni vágyókat, és piciny csodák rejtőznek az Erzsébet-park lombjai közt.
Már reggeltől gyerekkacajok kergetőznek a mókás játszótér mászókái közt, a legfiatalabbak egymás után tolonganak a kényelmes fa játékszerekre. A város legkorszerûbb játszóterét parkőr felügyeli a vigyázó szemû anyukák megkönnyebbülésére, akik kimaradva a kicsik játékából, folyóiratba vagy beszélgetésbe mélyednek. De akad olyan is, aki időben beavatkozik, ha csemetéje netalán a derogáló kishintákra kívánkozik: ,,a bebelusokhoz akarsz-e menni?!? kérdés komoly visszatartó eszköz. Az önfeledt játéknak csak az ebédidő és a közelgő vacsora szab határt, sötétedésig az utolsó türelmetlen anyuka is elráncigálja gőzölgő homlokú csemetéjét a kellemes játszótérről. Este kilenckor kigyulladnak a fények, a parkőr gondosan felássa a homokot és összelakatolja a hintákat, így védve őket a ,,huligánoktól?.
A játszótér melletti őrbódé a parkőr és a takarítók törzshelye. A parkőr feladatai változatosak, ő felügyeli a játszótér és a park rendjét, de besegít a kertészeknek, és kisebb javításokat végez a játékszereken. Kora reggeltől este tízig őrködik a park nyugalma felett, sokszor tehetetlenül állva a nehézségek (értsd: szemetelők, vandálkodó fiatalok, hangoskodók, szabálysértők) előtt, hiszen fegyverként csak a meggyőző szavakat használhatja, nem büntethet, így a súlyosabb esetekben értesíti a járőröket. A szerencsére gyakran eseménytelen délutánok üdítő pillanatai a butikos nénivel való társalgás, nosztalgiázás a régi barátokkal vagy a kíváncsi járókelővel folytatott terefere.
Az őrbódé mellett hatalmas konténer szomorkodik, pár méterre tőle óriás kupac rothadó falevél és napok óta sokasodó faághalmaz csúfoskodik, elméletileg péntekenként szállítják el azokat, de...
A park állandó ,,lakói? estig a vécésnéni és a bácsi, ők vicces színfoltjai a parki mesének. Hol tréfálkozva ugratják egymást, hol ordítozva veszekszenek. Pont egy ilyen veszekedést szakítok félbe, s a közvécék siralmas állapotának ismerőjeként undorodva lépegetek az illemhely fele, de meglepetés ér. A 30 bani, amit elkértek, tulajdonképpen a választási lehetőségek és a tükör mellett kókadozó virágcsokor ára! A zárás előtt tisztára sikált padló, tiszta angol-, illetve törökvécék (vécékefével és szemeteskosárral), sőt, mûködő kézszárító fogad. Igazi megkönnyebülés!
Továbbsétálok, a sakktáblát lólépésben átugrálva, a malompálya pontjain lépegetve, a ,,Gomba? irányába. A kis büfé előtt nappal sokan megpihennek, de este tíz felé, zárás előtt már csak a bárosok kimerült szavai hallatszanak, néha arra téved egy kóla felett összebújó párocska, aztán következik a rutinmûvelet: ernyőket le, mûanyag székeket egymásba, be a raktárba, a faszékek odaláncolása a faasztalhoz, majd villanyoltás. A ,,gomba? feletti pavilon minden vasárnap délben fúvószenekoncerttől hangos, sokan kíváncsiak erre, a hét végi esőzés most távol tartotta az érdeklődőket.
A park velünk lélegzik, növekedik, de összezavart kronologikus sorrendben. A délelőtti órákban sétáló kutyák, ráerősen babakocsit tologató anyukák és sütkérező nyugdíjasok éltetik; délután a középkorúak is megpihennek egy csipetnyi friss pletyka és levegő erejéig; este a fiatalok veszik át az uralmat a felgyorsult szívverésû park felett. Nappal a nyugodtabb arcát mutatja a város, és vele együtt a park is. A popcornos gépiesen osztogatja a kukoricát, a vattacukros gép időnként karattyol, a déli melegben pihenő nyugdíjasok és kismamák ücsörögnek szétszóródva a fák közt, mintha megállt volna az idő. A múlt emlékei és emlékeztetői (a ,,csillag? - szovjet háborús emlékmû -, az ,,oroszlánok? - 1848-as emlékmû -, a könyvtár felé vezető lépcső mellvédjén olvasható feliratok - az egyik 1889-es építési dátumot örökít meg) közé olvadt jelenkor bámészkodik a délutáni hûsölés közben. Az állandóságot képviselik a park mindennapos vendégei: a lombok mögé rejtőző, egymáshoz fordított padokon négy nyugdíjas öregúr kártyázik. Barátságosan fogadnak, melléjük kucorodom, s próbálom szóra bírni őket. Kiderül, hogy reggeltől estig (sokszor sötétedésig), a hét minden napján itt ülnek ők négyen, a legidősebb a hegyről mászik le naponta. Ülnek, hatvanhatoznak, azon vitatkoznak, hogy ki miatt lesz (lett) korruptabb az ország, s hogy miért kell folyton csalni. Egyöntetûen válaszolják kérdésemre, hogy hát ők nem unják ezt, nyugdíjasok, s nincs mit csinálni... Örömmel élek a lehetőséggel, hogy játszhatok velük, és jólesően marasztalnak; kérik, látogassam még őket, itt lesznek mindig.
Sötétedés után a park teljesen más arcát mutatja meg: már nincsenek az idő múlását kijátszó nyugdíjasok, kismamák, a tizenévesek lepik el a padokat. A kártyások helyét szerelmespárok veszik birtokba. Az utóbbi években kialakult szokás szerint az ,,oroszlánok? köré csoportosulnak a románok, a padok körüli többtagú csoportok tökmagsercegése és manelefoszlányai távol tartják a park másik végébe húzódó magyarokat. A magyar fiatalok a ,,csillag? és a popcornos között telepednek le, ők is csoportokra oszolva hangoskodnak és egymást lekörözve vagánykodnak. A késői órákban csak itt-ott láthatóak magányos lányok, rendszerint a fiúk percek alatt magukhoz csalogatják őket. A legmenőbb eszköz mostanság egy lányszív megdobogtatására a kellőképpen alkalmazott székely-pesti nyelvezet, de még ennél is hatásosabb a bicikli és a robogó. Esténként száguldozó fiatalok szelik át a várost, a főteret megkerülve; a ,,vigyél engem is, nna!? kérésnek örömmel eleget tevő fiúk büszkén feszítenek percenként váltogatott ,,lányaik? előtt a kis motorokon. A park estjei majdnem egyformák, a szürke hétköznapokat csak az különbözteti meg, hogy a popcornos előtti járdán a biciklik vagy a robogók vannak-e többségben... Senkit nem zavar a robaj?
A közelben lévő gyorsbüfé elárusítónőjét biztosan, felháborodottan emlegeti a ,,mai fiatalokkal? kapcsolatos rossz élményeit. Közben egy fiatalembernek sikerül megúsznia a hasra vágódást (a bódé előtt makacskodó törmelékes gödör), az elárusító lemondóan legyint: ,,én már milliószor szóltam, hogy csináljanak vele valamit?.
A felső sétány nyugodtabb és sötétebb; itt az új, egymáshoz húzott padok közt csak mobilcsengés-koncert és romantikus cuppogás vegyül a csendbe, a padokon végignyúlva hûsölnek a fiatalok, néhány kutya virgonckodik a sötétben. Óriás fekete labrador szalad nekem lihegve, próbálom elkerülni a szájkosártalan ,,anyuci kedvencét? (az anyuci a távolban önfeledten beszélget).
A park este legjobban kivilágított része a prefektúra előtti rész, a taxisok sora. A kultúrpalotához vezető lépcső közepén virágkompozíció hirdeti az aznapi dátumot, a cserevirágcserepek (a számokkal) a közeli tarka virágágyásokban várakoznak. Lassan tízet üt a toronyóra, a harmadik lapja kicsit ennél is fiatalabb időt mutat. A park szélén csend honol, az egyik padon román hölgyek társaságában két terrorpincsi berzenkedik a járókelőkkel, de a ,,gura!? varázsszóra hátrébb húzódnak. A taxisok egykedvûen várakoznak a csukott ajtók mögött, az egyik határozott léptekkel belevész egy közeli fa árnyékába, könnyít magán. Nem sok változás. A fekete labrador tûnik fel újra, most civilizáltabb, pórázon vezetik, és ő is kiválasztja magának a taxis fáját...
Apró történetek, megmosolyogtató vallomások és bájos semmiségek váltogatják egymást az éjszakai hangoskodással, elszomorító neveletlenséggel és kártékony csínyekkel. A park hozzánk alakul, a nap bármely szakában.
Bordás Bea