Munkaszolgálatosok: A kerékpárok az Úz völgyében maradtak

2005. augusztus 27., szombat, Archívum 2003–2007

Az id. Pakucs Józseffel két éve tervezett találkozót sikerült összehozni, kevéssel azután, hogy április 16-án betöltötte 80. évét. Két évvel korábban volt alkalmam megismerni, s kezet fogni vele futólag - Józsi bácsi alig változott. Csak mintha feleségének tavalyi halála görbítette volna kissé jobban a föld felé, masszív kőkapujának támaszkodva várakozik a közelben lakó kisebb fiára, vetőgépét megszakér­tendő. Rögvest tágas szobájába hív, s kenyérsütéssel foglalatoskodó menyének friss lángosa mellett kezdünk beszélgetni arról, amiről csak ők, a Keleti-Kárpátok szorosait védeni hivatott, még nem ,,standbeli?, fiatal leventék tudnak a szemtanúk, a szenvedők és a túlélők hitelességével szólni. ?k, a kevesen maradottak azokból, akik testükben gránát- s aknaszilánkot, golyót őriznek a sebesülésektől eltelt hatvan esztendő óta. Mert megpróbálták a lehetetlent: feltartóztatni az orosz-román egyesített túlerőt. ?k az akkori komák?
Józsi bácsi emlékezik: ,,1925 tavaszán születtem, s a faluban voltam szolga nagyobb gazdáknál, amíg be nem soroztak, s elvittek kiképzésre, A és B típusú kiképzőtáborba. A kerékpáros-géppuskás századba osztottak be, 25-en voltunk egy szakaszban, ebből tizenketten a faluból. Nagyjából egykorúak, és komának szólítottuk egymást. A 12. zászlóaljhoz tartoztunk, az uzoniak a 11.-ek voltak. Zászlóaljparancsnokunk egy Szilvási Emil nevezetû őrnagy volt, nagyon rendes, tisztességes ember? Minket legelőször az Úz völgyébe vetettek be, de komolyabb ellenállást nem tudtunk kifejteni, úgy lőttek az oroszok mindenfelől. Árulás folytán bekerítettek, s kaptuk a parancsot a visszavonulásra. Közvetlen parancsnokunk az étfalvi tanító, Incze Béla volt hadnagyi rangban, nagyon bátor és vakmerő, az utolsó töltényig lőtte az oroszokat, ott is maradt a csatatéren. De ott maradtak kerékpárjaink is. Kisebb-nagyobb ütközetekben vonultunk vissza. Én a Marosvécs melletti harcokban sebesültem meg, s a szászrégeni kórházban mûtöttek. Aztán kaptam kétheti betegszabadságot, amit Egerben tölthettem le. De nem csak bennem van aknaszilánk, itt, a jobb karomban, a csípőmben, a szemöldökcsontban, Dombi Jóska falubelim tizenöt évig hordta magában a golyót, amíg kioperálták belőle, szegény nemrég halt meg? Hol estem fogságba? Erre jól emlékszem. Egy ausztriai kisvárosban, Haiderburgban az utcai harcokban. Úgy előttem van, mintha tegnap történt volna. Mikor feltartott kezekkel kiléptünk a fedezékből, egy fiatal orosz tisztnő erősen káromkodott-szidott, hogy mi magyar fasiszták vagyunk. Ez 1945. április 24-én volt, azelőtt egy héttel töltöttem be huszadik évemet. Május 13-án osztottak szét a pozsonyi gyûjtőhelyen, s szállítottak Foksányba. Ott 55-ös csoportokban tehervagonba raktak, s egy csajka leves és egy kulacspohár víz napi adaggal kivittek Ukrajnába. Az úton éheztünk is, de inkább a szomjúságtól szenvedtünk többet, mert az a két deci víz naponta meg sem kottyant? Kijevtől 30 kilométerre, egy lebombázott gyárvárosban volt a láger, Gramatovszkán. Építkezésen dolgoztattak, de volt eset, hogy kivittek kapálni kolhozokba? Nekem szerencsém volt, mert mikor a betegeket s a legyengülteket kezdték összegyûjteni még az év őszén, engem is ide soroltak, nagyon le voltam fogyva, nem volt erőm. 1945. november 4-én már Csicsóba érkezett a fogolyszállítmány. Itt a csicsói bíró kilencünket leszedett a vagonból, hogy ne vigyenek ki Magyarországra. Öt csíkit és négy háromszékit, köztük egy illyefalvi, málnási és egy szentgyörgyi fogolytársamat, kiknek a nevére már nem emlékszem? Hát az igazság az, hogy a faluban nem én vagyok a legöregebb háborús veterán, hanem Imre László, ő 1917-beli, ha jól tudom. Aztán akiről még tudom, hogy él környékbeli katonatársaim közül, Semmel Ká­roly szabómester Szentgyörgyön, vele mindig is tartottam a kapcsolatot. ? is géppuskás volt? Ezt a képet, amit átadok magának, egy Incze nevezetû fényképész csinálta, a Csíki utcában volt a mûhelye, a zsoldkönyvembe kellett.?
Román katonaság, kollektivistaélet civilben: ,,A román hatóságok vagy három évig zaklattak azután, hogy hazakerültem Ukrajnából, hogy legyek román katona is. Végül ?49 októberében behívtak, de nem fegyveres alakulathoz, hanem munkaszolgálatra. Dolgoztunk Brassóban, Zernyesten a lőszergyárban, a végén Vajdahunyadon, pontosabban Rákoson, ahol új vasútvonalat építettünk. Onnan szereltek le 1951-ben. Amíg munkaszolgálaton voltam, a feleségemet beszervezték a nemrég alakult kollektívbe szûk két hektár földecskéjével, így nekem sem volt más választásom, én is kollektivista lettem. Dolgoztam mint fogatos, de legtöbbet mint állatgondozó a borjúzó tehenek, a borjak között. Nem volt könnyû, mert az állat bőg az étel s a víz után vasárnap is, ünnepnap is, sok szórakozást nem engedhettünk meg magunknak. Dolgoztunk keményen, hogy sok normát teljesítsünk. Építeni kellett, jöttek sorban az unokák, a fiam mint építő sokat volt távol, s mivel egy fedél alatt, egy bennvalóban éltünk Józsi fiam családjával, egymást segítve könnyebben estünk túl a nehézségeken. Bár a feleségemet tavaly eltemettük, mégsem vagyok egyedül. Öt, illetve hét unoka s egy kicsi dédunoka szépíti meg hétköznapjaimat, élet, zsongás van körülöttem, s kötényt kötve, hál?istennek, tudok még tenni-venni az állatok körül. Az udvaron, az istállóban mindig kerül munka részemre is. Csak adjon erőt a jóisten, hogy tudjak dolgozgatni, túl a nyolcvanon is! Kapok valamicskét az államtól mint háborús veterán, mint volt munkaszolgálatos, a kollektívnyugdíjjal nem mész sokra, de én már a kicsivel is beérem. Jó családi körben nem nehéz az élet öregen sem, ha van egészség??
Ferenczy L. Tibor
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-08-27: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás