Egynapos általános sztrájkot terveznek a szakszervezetek október 5-én a tanárok, a rendőrök, az orvosok és más közalkalmazottak részvételével. A tegnap létrehozott, több állami ágazatból tizenegy szakszervezeti szövetséget tömörítő Állami Alkalmazottak Szövetsége érdekvédelmi szervezet képviselői szerint a tervezett munkabeszüntetés közel 800 000 embert érint. A sztrájk ideje alatt valószínűleg zárva lesznek az állami intézetek.
Az állami alkalmazottak az egységes bérezési törvénnyel, a Nemzetközi Valutaalap diktálta reformmal kapcsolatos nemtetszésüket kívánják jelezni. A dolgozók képviselői szerint a jogszabály diszkriminatív a munkavállalók egyes kategóriáival szemben. Aurel Cornea, az egyik tanügyi szakszervezet vezetője azt mondta, hogy a sztrájk figyelmeztetés a kormánynak, amely ha nem változtat az elképzelésen, le kell mondania. * A bejelentés után Marian Sârbu munkaügyi és Gheorghe Pogea pénzügyminiszter tárgyalásokra hívta a szakszervezetek képviselőit. A megbeszélés előtt a tárcavezetők hangsúlyozták: az új bérezési törvény elfogadása után senkinek sem csökken a fizetése. A miniszterek azt is elmondták, a bérezési rácsban szereplő 705 lejes alapbér nem feltétlenül egyenlő a minimálbérrel. Gheorghe Pogea azt hangsúlyozta: a törvény hatálybalépése nyomán 2015-ig átlagosan 56 százalékkal emelkedik az átlagbér az állami szférában, a közoktatásban dolgozók átlagos fizetésnövekedése pedig 78 százalékos. * A megbeszélés végén egyes szakszervezeti tömbök vezetői hajlandónak mutatkoztak elfogadni, hogy a kormány felelősséget vállaljon a jogszabályért, ha a következő fél évben módosítja azt. Az Állami Alkalmazottak Szövetsége azonban tegnap estig nem állt el az általános sztrájk szándékától.
Rendreutasították Băsescut az ügyészek
Éles szóváltás alakult ki tegnap a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ülésén Traian Băsescu államfő és a jelen levő bírák, ügyészek között. Băsescu előbb azt kérte az igazságszolgáltatásban dolgozóktól, függesszék fel a tiltakozást, hiszen az törvényellenes, majd távozni akart, ekkor azonban azt vetették szemére a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács tagjai, hogy csak mímeli a párbeszédet, nem hallgatja meg sérelmeiket, nem képes vezetni az ülést, nem tud közvetíteni az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom között, nyilatkozatai pedig csak rontanak az igazságszolgáltatás helyzetén és megítélésén. Az egyik bíró meghívta az államfőt, vegyen részt egy törvényszéki tárgyaláson, hogy a helyszínen ismerje meg gondjaikat.
Funar állásfoglalást vár autonómiaügyben
Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök foglaljon állást hivatalosan a székely autonómia kérdésében, és utasítsa az állami szerveket, hogy járjanak el a Székelyudvarhelyen tartott székely nagygyűlés szervezőivel szemben — követelte tegnap Bukarestben Gheorghe Funar, a szélsőségesen nacionalista Nagyrománia Párt főtitkára. Mint ismeretes, korábban Funar országos népszavazást szorgalmazott a székelyföldi területi autonómia ügyében. Elképzelése szerint azt az államfőválasztásokkal egyszerre kellene lebonyolítani november 22-én.