
Észak-amerikai programom törzsét - Zoltán fiam és Anikó menyem jóvoltából - három nemzeti park meglátogatása képezte. A Rocky Mountain National Park (Sziklás-hegység), a Grand Teton és a Yellowstone Nemzeti Park. Mielőtt rászántuk volna magunkat a nyolcnapos nagy útra - Denverig, Colorado állam fővárosáig repülővel, onnan bérelt kocsival -, szóval, amíg Houston lapos lapályáról a három-négy ezer méteres magasságba szállunk, egy napot szenteltünk a Mexikói-öböl megtekintésére.
Houston, az Egyesült Államok pillanatnyilag egyik legdinamikusabban fejlődő, ötmillió személynek szállást és munkát adó nagyvárosa mindössze hetven-nyolcvan mérföldre van az öböltől. A távolság pontatlan meghatározásának is magyarázata van: az Izrael államnál nagyobb területen fekvő város gyakorlatilag egybeépült elődjével, a tengerparti Galvestonnal, ahová majd a nemzeti parkok meglátogatása után még visszatérünk, hisz itt található Amerika egyik legnagyobb természetrajzi múzeuma, benne a mindenféle tengeri kedvenceinkkel és vízi szörnyekkel betelepített, többemeletnyi magasságú akvárium cápákkal, rájákkal, óriásteknősökkel.
Houston és Galveston között hatalmas lagúnaegyüttes tórendszere található, a települések tulajdonképpen a tengerparti szárazulatokra, turzásokra épültek. A Katrina hurrikán okozta elképesztő pusztítását New Orleans térségében éppen az okozta, hogy maga a város a tengerparti szárazulatok mögött helyezkedik el, átlagosan 1,8 méterrel a tengerszint alatt. A Katrina vízoszlopa előbb a tenger felőli gátakat, majd a nagy kiterjedésû tavak város felőli védmûveit zúzta szét, s tulajdonképpen a tavak vize áztatta el a város területének 80 százalékát. New Orleansban Hollandia tengerparti gátrendszeréhez hasonló vízvédelmi vonallal találkozunk, azzal a lényeges különbséggel, hogy Európa nyugati partjait-gátjait nem mossák el a Mexikói-öböléhez hasonló vihardagályok, azaz nem képződnek félelmetes erejû hurrikánok. (Egy másik lényeges különbség az, hogy a hollandok sokkal több pénzt és energiát fektettek a gátrendszerekbe, mint a New Orleans-iak, és valószínû, a Katrina sokkal kevesebb kárt okozott volna Hollandiában.)
Nos, első öbölparti kiruccanásunk alkalmával Houston irányából Brazosport felé indultunk. El is tévedtünk annak rendje s módja szerint. Igaza volt tehát a bő humorban megmártóztatott turistakalauznak, miszerint erre az elfelejtett, zavaros összevisszaságban épített vidékre, ahol az utak a vasutakkal, a kis folyók csatornái az olajipari létesítményekkel keverednek, s ahol messze földön a legcsúnyább ház található, ott nem lehet egykönnyen eligazodni.
Magamban mosolyogtam is ezen a méltányolandó önirónián: a zegzugos utakat olyan minőségû aszfalt borította, amely az árnyékban is 40 Celsius-fok fölé ugró hőmérsékletet simán állta, legfeljebb az ember talpán próbálta hólyagosítani a bőrt, ha mezítláb rálépett. Mondta is itthon valaki, hogy az egyik amerikai film olyan képsorral kezdődött, amelyben a gépkocsivezető a tojást ráütötte a forró aszfaltra, s percek alatt kész volt a tükörtojás.
Ottlétünk alkalmával a tengerpart búzadaraszerû, végtelenül finom homokját a langyosnál jóval melegebb tengervíz nyaldosta. A parti építmény tikkasztó melegében egy csokoládébarnára sült atyafi árusította a ,,vízbelépő? jegyeket. Tőle néhány méterre tíz és tíz kilométeres szakaszokon szabad lett volna a belépés - kivéve, ha nem magánterület a part -, de ott más a szokásrend, mint nálunk: a szeme sarkával senki sem arra pislog, hogy kit hogyan csaphatna be.
Néhány horgász a tenger vizébe övig gázolva akasztotta-szalasztotta a halakat. Aztán egyikük diadallal vonszolt a partra egy kisméretû cápát. El is kértük, mert ilyesmi még nem járt a kezünkben, s a horgász fel is ajánlotta, hogy az erőteljesen védekező hallal készítsünk fotót, de vigyázzunk, miként simogatjuk a tengeri fenevadat, mert a fogai tûhegyesek.
A fiam egyetemi oktatóként rögzült módszerességgel magyarázta-mutatta a turzás- és a lagúnaképződés mechanizmusát: a tenger a billió meg billiónyi parányi homokszemeket minden finom hullámával átrendezte, talpunk alól csiklandó mozdulatokkal vájta ki a homokot.
Minden csöndes és fantasztikusan békés volt, csak a tengerparton tőlünk távolabb sorjázó cölöpépítmények - köztük az újabbak valóságos paloták - figyelmeztettek arra, hogy ebben a térségben nem véletlenül és nem csak a jobb kilátás miatt emelik az épületek lakószintjét négy-hat méternyi magasságba.
Mintha előre sejtettük volna a New Orleans térségében bekövetkező katasztrófát, a fiam az emberi felelőtlenségről beszélt, s a helyi - a mexikói-öböl-parti - építkezési szokások mellé a kaliforniai tengerparti épületeket említette, amelyeket a geológus szakemberek figyelmeztetése ellenére is az abráziónak kitett partokra is rátelepítenek. Amikor aztán a hatalmas partdarabokkal együtt ezek az épületek lavínaszerûen a tengerbe suvadnak, csak a filmes hapsik őrjöngenek a szenzációs látvány megörökítésének örömétől felajzva, miközben a kárvallottak jajveszékelnek.
Az öböl partján a Brazos folyó beömlésétől, aztán fotózás és a tengerpartbámulás végett többször is meg-megállva Galveston irányába kocsikáztunk. Galveston Louisiana egykori kormányzójától, egy Bernardo de Galves nevû férfiről kapta a nevét. A róla elnevezett hatalmas hotel, a Galvez?s ma is áll. Galveston a 19. század végén még a rabszolga-kereskedés legjelentősebb tengerparti városa volt, hatalmas whiskyorgiákkal, kábítószer-kereskedéssel és néminemû egyéb szolgáltatásokkal. A romlott erkölcsû város hatósági megfékezése szinte lehetetlen volt. A szállodát például vízre építették, s ha jöttek az ellenőrzések, akkor a tiltott dolgokat, ha kellett, az örömlányokkal együtt a tengerbe dobálták. A fajtalankodásokban és egyéb harcias cselekedetekben odáig merészkedtek, hogy egyszer egy amerikai hajót is megtámadtak, mire a kormány katonaságot rendelt ki, s egyszerûen elfoglaltatta a szigetet.
Galveston a Houston kiépülését megelőző időkben az egyik legfontosabb Mexikói-öböl menti amerikai város volt. Itt alakult 1854-ben az első magánbank, áramlottak ebbe a térségbe a befektetők, 1883-ban már közvilágítással rendelkezett.
Aztán, amit hatóságilag nem sikerült rendezni, jött a tenger s ,,a maga módján? megoldotta a vitás kérdéseket.
1900. szeptember 8-án a hatalmas hurrikán 120 mérföldnyi óránkénti sebességgel - közel 200 km! -, hatméternyi magas vízfallal rontott rá a településre, a szigetet megszállta, és elfoglalta a Mexikói-öbölt. 37 000 lakosból mintegy hatezer veszítette életét. A halottak oszlásnak indult tetemétől hetek múlva is bûzlött a térség. A hullákat a túlélők a tenger vizébe hordták, s a tenger rémálomszerû pánikot keltve visszahordta a tetemeket a partra.
Galveston soha többet nem tért teljesen magához. A pénzintézetek, a vállalkozók és kereskedők beköltöztek a 80 mérföldnyire lévő, akkor jelentéktelen városkába, Houstonba. Az amerikai metropolisz jelenlegi felemelkedéséhez az első ,,löketet? Galveston pusztulása nyomán kapta. Szédületes iramú fejlődését aztán a légkondicionálás ipari méretû alkalmazása tette lehetővé. Minden helyiség légkondicionált, a lakások, irodák, jármûvek, abszolút minden. Másképp a nagy páratartalmú forróságot a magunkfajta ember nehezen viselné el. Ez alól én sem képeztem kivételt: a perzselő napon a hátamra izzadt inggel, amint ismételten beültem vagy bementem a 78 Fahrenheit hőmérsékletûre kondicionált térségbe, néhány nap múlva erőt vett rajtam a ,,hektika?.
Galveston, az egykori ,,bûnös város? sorsa aztán augusztus végén, a Katrina New Orleans környéki tombolásának napjaiban és most, a Rita fenyegetésének óráiban többször is eszünkbe jutott. A Yellowstone Nemzeti Parkban voltunk, Houstontól ezernél is több mérföldnyire, s az első napokban még nem lehetett tudni, hogy a hurrikán merre is veszi majd az irányt, és nem éppen Houstonra ront-e rá?
Akkor nem ez történt.
Holnap reggel ez történik. Friss hírek szerint a Rita hurrikán 360 kilométeres óránkénti sebességgel ront rá a partokra. A 15 méteres hullámok ostromának Galveston nem tud ellenállni. A városból és Houstonból egymillió embert telepítettek ki. Köztük a mi hozzátartozóinkat is.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.