Tanévkezdés kis bojkottal
A tanárok és a politikusok közötti ellentétek jegyében kezdődött tegnap a tanév, ám a szakszervezetek által kért bojkott csak néhány helyen valósult meg. Az új oktatási törvény és az egységes bérezésről szóló jogszabály miatt elégedetlen szakszervezetek arra szólították fel a pedagógusokat, ha politikusok jelennek meg a tanévnyitón, távozzanak. Legtöbb településen azonban zavartalanul zajlott az évnyitó, a politikusok többsége megjelent és beszédet mondott az ünnepségeken. A romániai iskolákban összesen 3,3 millió diák tanul az idei tanévben, közülük 2,7 millió általános és középiskolás, több mint félmillió óvodás. A 2009—2010-es tanévben 258 000 oktató állt munkába, közülük 68 000 helyettesítő tanár, 48 500 tanító és 38 000 óvónő.
Tiltakozás a parlament előtt
A Közalkalmazottak Szövetsége — az állami költségvetésből finanszírozott alkalmazottak szakszervezetei által múlt héten létrehozott tömörülés — több ezer tagja tiltakozik ma délután három órától a parlament előtt. A szakszervezetek azt követelik, hogy a kormány álljon el a felelősségvállalás szándékától, tárgyalja újra a közalkalmazottak egységes bérezéséről szóló jogszabályt az érdekképviseletekkel, majd ezt követően bocsássa parlamenti vitára a tervezetet. Azt is szeretnék elérni, hogy a kormány ne bocsásson el közalkalmazottakat, és ne küldje őket tíznapos kényszerszabadságra. Kitartanak múlt héten bejelentett szándékuk mellett, október 5-én általános sztrájkot tartanak a közalkalmazottak. A kormány azonban hajthatatlan, Emil Boc kormányfő csak kisebb engedményre hajlandó: a keddi, felelősségvállalással történő elfogadás után a jogszabályról 2010 júniusáig még lehet egyeztetni. Az érdekképviseletek ennek ellenére elégedetlenek, az oktatási szakszervezetek például azt kifogásolják, hogy egy nyugdíjazás előtt álló, első fokozatú gimnáziumi tanár fizetése csupán a minimálbér 4,25-szöröse lesz, a kezdő tanárok tervezett bérszintje pedig a minimálbér 1,2-szerese. Az egészségügyi szakszervezetek is háborognak, itt ugyanis a szorzók 5,2 és 1,2 között váltakoznak.
Felelősségvállalás a parlamentben
A tegnap este hat órától tartott rendkívüli kormányülésen véglegesítette a kabinet a ma felelősségvállalással elfogadásra kerülő tanügyi törvényt. A minisztereknek több mint 1500 módosító indítványt kellett elemezniük, ám lapzártáig nem fejeződött be az ülés, és nem tudni, hány javaslatot iktattak a jogszabályba. Emil Boc miniszterelnök ma délután vállal felelősséget a parlamentben a három jogszabályért. Délután négy órától a tanügyi törvényért, öt órától az egységes bérezési jogszabályért, hat órától pedig az állami intézmények átalakítását szabályozó törvényért. Traian Băsescu államfő este hét órától mond beszédet a parlamentben.
Liberális tiltakozás
Crin Antonescu liberális pártelnök tegnap bejelentette: pártjának képviselői nem lesznek jelen a mai parlamenti ülésen. Szándékukban áll bizalmatlansági indítvány benyújtása is, ám az RMDSZ támogatása nélkül ez nem lehetséges. Az RMDSZ már bejelentette: csak a törvénytervezetek és az elfogadott módosítások ismeretében dönt arról, csatlakozik-e a bizalmatlansági indítványhoz vagy sem. A liberálisok ugyanakkor elemezték a jogszabályokat, és úgy értékelték, mindhárom törvény esetében alkotmányossági aggályok merülnek fel, bejelentették, az alkotmánybíróságon támadják meg ezeket.
Recseg-ropog a koalíció
A D-LP szenátorai egyhangúan az SZDP-vel kötött partnerség felbontása mellett szavaztak — jelentette ki Traian Igaş, a szenátusi demokrata-liberális frakció vezetője. A képviselőházi frakció egyelőre nem szavazott a kérdésről, de a honatyák többsége itt is a szakítást támogatja. Megyei szinten sem működik a partnerség, eddig 14 megyéből — köztük Kovászna megyéből — jelezték a D-LP-elnökök, hogy felbontották a koalíciós szerződést. Iaşi megyében az SZDP és a NLP tegnap leváltotta a demokrata-liberális megyeitanács-alelnököt, a D-LP megyei vezetője pedig bejelentette, Iaşi megyében ellenzékbe vonultak. Mircea Geoană, az SZDP elnöke Traian Băsescut tette felelőssé a két párt között egyre élesedő ellentétekért, ,,hadicselnek" nevezte, melyet több hónapja kezdtek, és egyetlen célja, hogy újabb elnöki mandátumhoz juttassa Băsescut.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.