Akiket megérintett "56 szele (3.)Riport: Az 1956-os és 1989-es változások egymásba fogódzása

2005. október 27., csütörtök, Archívum 2003–2007

Török József börtönös évei után Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi iparosítás megyésítés után beinduló áramába kerül. Mikor a fogházból szabadul, a sepsiszentgyörgyi munkahelyi közösségek, a város szellemi légköre olyan, amely lehetővé teszi és segíti a beilleszkedését. A koncepciós perben ártatlanul elítélt fiatalember, kilencévi börtönbüntetéssel a háta mögött, megtanulta a mértéket: miről, kiknek, mennyit mondjon, meséljen. Dolgos, csendes, családjának élő szakmunkás, aki másfél hónapig volt egyetemista, életpályája, szakmai karrierje kettétörött ugyan, de az ?56-os eszmékhez kötődő hite, az nem. Aztán a diktatúra elviselhetetlenné torzuló éveiben betelik a pohár: felhagy a ,,jó viselkedéssel?, amire a szekuritáté közben figyelmeztette, s az egyik gyári gyûlésen kipakol. A magyar oktatás, a magyar nyelvû rádió és tévé tönkretétele ellen emel szót.
De arra már nincs idejük, hogy bosszút álljanak rajta. Az ország rohan abba az irányba, amely a decemberi fordulatot kierőszakolta. Török Józsefet a decemberi földindulás sepsiszentgyörgyi eseményeit megelőző ellenszegülők között találjuk.
Töröknek és társainak 1956 utáni kései elítélése a maga módján közvetlen összekapcsolja a magyar forradalom és szabadságharccal tulajdonképpen egy tőről fakadó 1989-es, 1990-es fordulatot.
Börtönviseltként, Sepsiszentgyörgyön
- Szabadulásod után hogyan kerültél Sepsiszentgyörgyre?
- November 14-én szabadultam, éjszaka érkeztem haza. Amilyen gyorsan csak lehetett, Maroshévízen elkészíttettem a személyi igazolványomat. Novemberben otthon voltam. Második héten, ahogy hazakerültem, lejöttem Szentgyörgyre. Itt lakott a nagynéném, és már akkor itt voltak a leánytestvéreim is. Nővérem és két húgom. Nagynéném szólt, hogy munkaerőt toboroznak az autóvillamossági gyárba. ? kérdezte, hogy engem nem érdekelne-e ez az iskola.
Akkor indult a gyár. Beiratkoztam. Nem technikum volt, szerszámlakatosi képesítést nyújtott. 1974. december elsejével iratkoztam be, és itt ragadtam Sepsiszentgyörgyön.
Rá egy évre megnősültem, aztán jöttek a gyerekek.
- Az állambiztonságiak molesztáltak-e?
- El kell mondanom, hogy az autóvillamossági gyárban nagyon jó munkaközösségbe kerültem. Éreztem, hogy befogadnak. A múltamról nem nyilatkoztam. Tudtam, vannak, akik tudják, ki vagyok én. Tudtam, mit szabad mondanom és mit nem, hogy meddig mehetek el a beszélgetésekben.
Kilenc évig voltam börtönben, nagyon nehezen oldódtam fel. Az is probléma volt, hogy valakivel - akár tíz percet is - beszéljek. Egyszerûen kivert rajtam a verejték, és nem voltam képes beszélni. Mikor beszélnem kellett, mindig úgy éreztem, rögtön sírógörcsöt kapok. Ezért nem nagyon álltam szóba senkivel. Volt egy-két munkatársam, akikkel szívesen megosztottam a napi gondjaimat, de nekik sem mondtam többet magamról, mint amennyit lehetett.
Egy adott napon megérkezett a mûhelybe a szekustiszt, Cornea. Hívatott. Érdeklődött, hogy vagyok. Figyelmeztetett: vigyázzak, hogy viselkedem, mert ha nem, akkor útilaput köt a talpamra, s visszaküld Hargita megyébe.
Ingerülten mondtam neki, hogy rendben, uram, amikor megtud valami rosszat a viselkedésemről, akkor hozza az útilaput.
Megfordultam, és otthagytam.
Én akkor nem tudtam, milyen rangban van. Az egyik kollégának feltûnt, hogy ilyen nyersen beszélek. Cornea már őrnagy volt. Biztos voltam abban, hogy én nem tettem semmi olyant, amiért engem cseszegethetne. Így teltek-múltak az évek. Közben hébe-hóba érdeklődtek, de különösebben nem szaglásztak utánam.
Most, miután a kezemben van a szekusdosszié, ismerem azokat az embereket, akik rólam referáltak. A munkahelyemről, mindenhonnan. Azt kell mondanom, nagy általánosságban nem mondtak rosszat rólam. A munkámat végzem, nem foglalkozom semmi egyébbel, a munkának, a családomnak élek, megállom a helyemet.
Egy-két kivétel is volt, akik próbáltak minden esetben negatívan beállítani, mások nem írtak le rossz véleményt.
A visszafojtott
elégedetlenség utat tör
- A törés akkor állt be, amikor ?88 augusztusában volt egy szakszervezeti vagy termelési gyûlés, a kettő közül melyik, vagy a kettő együtt volt, most se tudom - ilyen féléves gyûlés volt. Augusztusban történt, közeledett szeptember, amikor az iskolát el kell kezdeni.
Felálltam, s azt mondtam: Kezdődik az iskola, jó volna, ha a gyermekeknek évkezdéskor lenne magyar nyelvû tankönyvük. Minden esztendőben magyar tankönyv nélkül kezdték az iskolát. A másik dolog: betiltották a marosvásárhelyi és a bukaresti rádió magyar adását, vagy minimálisra csökkentették az adásidőt, a bukaresti tévé magyar adását is teljesen leszûkítették. Többek között elmondtam, hogy ugyanolyan adófizetői vagyunk ennek az országnak, mint a románok, legyen magyar adás a tévében s a rádióban is. Az üres boltokról is szóltam.
Kértem, hogy ezt írják be a jegyzőkönyvbe.
Erre azért volt szükségem, hogy később ne tudják kiforgatni a véleményemet.
Miután ezt elmondtam, nagy taps következett. A mûhelyben lehettünk százötven-kétszázan.
Gondoltam, hogy másnap, harmadnap már hívatni fognak.
Ez augusztusban történt, és csak a következő év novemberében hívattak. Ez a Cornea. A szekus telefonon jelentkezett, bemutatkozott - valami kisebb rangú tiszt volt, locotenentul Albu, ha jól emlékszem -, és mondta, hogy kellene beszélgessünk. Hol? - kérdeztem. Az első emeleten - mondja -, az irodában. Én nem tudom, hol az iroda - feleltem. Csakugyan nem tudtam, pedig a gyárban volt. Eligazított: a bérelszámolókkal szemben.
Visszamegyek, s mondom a mesternek, Hadházi Elemérnek, hogy ne, hívatnak. Ha nem jövök vissza, akkor tudjátok, hogy hova lettem. Elvittek.
Délután volt. Járkáltam összevissza. Nem tudtam, hova menjek. Végigmegyek a folyosón, el a bérelszámolókig s onnan vissza. Hát a figura kinn áll, s vár engem. Bemegyünk. Cornea már benn volt. Leültettek. Érdeklődtek. A gyárban hogy megy a munka? Hogy vagyunk megelégedve?
Ezek régi szekusfogások, ez nekem nem volt ismeretlen.
Egy adott pillanatban rákérdez: mondjam el, mit mondtam egy évvel ezelőtt a gyári gyûlésen.
Én már nem emlékszem, hogy akkor mi volt.
Volt egy nagygyûlés - mondja -, azon mit mondott?
Vegye elő a jegyzőkönyvet, s abból megtudja. Gyûlésen volt, jegyzőkönyvet vezettek. Olvassa el, s abból megtudja, mit mondtam. Egy év után hogy emlékezzem vissza?
De ő tőlem akarja hallani - erőszakoskodott. Mondjam el még egyszer!
Nem mondok semmit!
Nagyon felpörcölködött, hogy visszautasítottam.
Mondom neki: arra emlékszem, hogy azt kértem, amit mondok, azt írják be a jegyzőkönyvbe.
Érdekes az, hogy a jegyzőkönyvbe nem volt beírva semmi.
De most, amikor a szekusdoszsziémat megnéztem, megkaptam, hogy ki jelentett rólam. Kétoldalnyi szöveg. Nacionalista? soviniszta? nincs megelégedve? a magyaroknak nincsenek olyan jogaik, mint a románoknak, nincsenek magyar könyvek?
- És mindezt magyar ember írta?
(Nevet, felkacag) - Persze!
- És ő tudja-e, hogy te mindezt tudod?
- Mikor a szekusdossziémhoz hozzáfértem, egy adott pillanatban arra gondoltam, hogy fénymásolom, és ami olyasmi, azt beviszem a gyárba. Kiragasztom a falra. Aztán lemondtam róla, mert a kézírásról felismerik. Nem akartam tönkretenni a szerencsétlent. De a kollégák közül többnek megmutattam, s így tudják, ki az illető.
Visszapillantás
a magyarhoni
találkozásokra
- A börtönéveid után találkoztál-e a magyarországiakkal, a nagybátyáddal?
- Igen. ?74-ben szabadultam, és első ízben ?86-ban mentem ki.
- Simán kiengedtek?
- Akkor kértem útlevelet először, és nem volt semmi probléma.
Az is lehet, hogy volt valami háttere ennek is. Hogy lássák, mi történik, kikkel találkozom.
Az unokabátyámhoz mentem, Sanyihoz, találkoztam Szőnyi Gyuszival többször is. Cselik Feri, ő közben meghalt.
- Végigbeszéltétek, hogy közben kivel mi történt? Volt-e valamiféle tartózkodás a témával kapcsolatosan bennetek?
- Nem volt semmi tartózkodás. De, természetesen, ők másképp értékelték azt, ami történt. Innen, Romániából más üzenetek mentek ki és jutottak el hozzuk. Ott másképp tálalták az egész ügyet. Azt terjesztették, mintha itt, Romániában mi vádoltuk volna be őket. Mindent kiforgattak. Egymás ellen állítottak.
- És ők el is hitték?
- Nem. Éppen arról van szó, hogy az unokabátyám észrevette a cselt. Elibe tettek mindenféle tanúvallomást. Ezeket ők írták, s aláírták, például helyettem is. Az unokabátyám azonnal mondta: ez nem az unokaöcsém aláírása! ? nem így írja le a nevét! És ilyent nem mondhatott rólam.
Ezek mind ávós- és szekusfogások. Rájuk akartak bizonyítani egy súlyosabb vádat.
A fordulat napjaiban
- 1989. december 22-ét hogy élted meg? Aznap mit csináltál?
- Az fontosabb kérdés, hogy azelőtt mit csináltam. Huszonegyedikén. Ezzel például Szentgyörgyön keveset foglalkoztak, vagy inkább azt mondhatnám, egyáltalán nem ismeretes.
December 21-én az autóvillamossági gyár szerszámmûhelyében reggel kilenc órakor már megálltunk. Jött Inceu elvtárs, Molnár elvtárs, Vlad elvtársnő - egy öt- vagy hattagú delegáció. Szekusok is voltak velük. Mi a baj? - az volt a kérdés. Miért nem dolgozunk?
A ,,baj? az volt, hogy mi történik Temesváron.
Amikor a kollégák megtudták, hogy ezek jönnek, azt kérdezték: most mit csináljunk?
Mondtam: semmit. Hátat fordítunk nekik, és nem szólunk semmit. A mûhelyben nem dolgozott senki.
Jöttek, s jártak keresztbe-körbe: elvtársak, mondják meg, mi a baj? Hogy tudjuk mi is, miért nem dolgoznak.
Senki nem válaszolt.
Most könnyû okosnak lenni, hogy valahova be kellett volna zárni őket, és ki ne engedni onnan, amíg nem dől el a dolog. De ez 21-én történt.
Délután és éjszaka sem dolgozott senki. Mikor 22-én reggel bementünk a váltásba, gyertyák égtek a munkapadokon.
Ez után indultak el az IMASA-tól.
Ha visszaemlékszel, Rab, az első titkár nyilatkozott. Az volt a címe, hogy: A varjú mosakszik. Ebben leírták, hogy mit akartak csinálni. December 22-én az IAME épületeit körbe akarták venni. Katonasággal. Ezt tartották veszélyes gócnak. És érdekes, hogy az IMASA-sok - a nehézgépgyáriak - készültek, hogy bennünket szabadítsanak ki, mert a szekuritáté bekeríttetett.
Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy ők mennyire felkészültek, mennyire szervezett volt a dolog.
Aztán elindult a lavina, s mint mindenkit, engem is vitt magával.
De az igazság az, hogy amikor megláttam, hogy a pártszékháznál mi történik, hogy törik be az ablakokat, hogy olyan emberek kerültek oda, akikről látszott, hogy ebben a dologban valami nem tiszta, akkor én hazamentem. Különösen, amikor annak az állatorvosnak habzott a szája, úgy szónokolt.
Dumbravának.
Az épületbe én is bementem. Közben te is megjelentél a pártbizottság balkonján, s onnan beszéltél. Ott volt Puskás Attila is.
Jól emlékszem.
Aztán megalakítottuk a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki Szervezetét. Próbáljuk ébren tartani 1956 szellemét, a harcot a kommunizmus ellen.
Sajnos, ez ma is időszerû.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép