
Elméleti kiruccanásunk fáradalmait - visszatérve röghöz tapadt honi valóságunkba - heverjük ki egy zaláni házavatón (mellékeljük a mintaszerûen restaurált kúria képét), melyre a riporter is hivatalos volt, s nem tudta megállni, hogy a szigorúan udvarias társalgáson túl pár kérdést is fel ne tegyen a házigazdának, Fejér Zoltánnak, akinek a cége, az Ameco Kft. különben rentabilitás dolgában második éve a megye első helyezettje a mikrovállalatok közt.
Mielőtt beillesztenők a sorozatba - Fejér Zoltán azokat a munkahelyeket teremtené meg falun, melyek a földkoncentráció nyomán felszabadult munkaerőt foglalkoztatnák -, pár szót e vállalkozói karrierről. A mikrovállalat, mint látni fogjuk, kicsinységét rugalmassággal, alkalmazkodókészséggel ellensúlyozza. Eleven illusztráció ehhez a korszerûvé átvarázsolt kúriában felszerelt varrómûhely, a volt gazdasági épületben található fémmegmunkáló mûhely is. Fejér Zoltán utolsó állami állásában oktatómester volt a Székely Mikó elődjében, de a rendszerváltást pár évvel ?89 előtt kezdte. A tömörség kedvéért kérdéseimet kiiktatva közlöm beszélgetésünk idevágó részét:
- Karácsonyi üdvözleteket árultam, amikor valaki azt kérdi ezek kapcsán: nem tudnék farmernadrág hátsó zsebére bőrplecsnit csinálni? Dehogynem! (A farmer a hetvenes-nyolcvanas évek divatcikke volt, a szövetkezetek stb. ontották - K. A.) Mivel elégedett volt velem, felajánlotta, készítsek ringliket fémből. Megnézem, nekivágok. Megláttam benne az üzletet! Rájöttem, a szerszámjuk rossz, terveztem én magamnak mást, kölcsönkérve egy csavaros prést. Felállítottam otthon a konyhában, kezdtünk dolgozni ketten, a feleségemmel. Én kezelem a kart, a feleségem egy dróttal piszkálja ki a ringlit. Elveszik a villanyt éjszaka, gyertyát gyújtunk, folytatjuk. Reggelre szállítom. Megnyertük az első csatát, megállapodtam a megrendelővel, utánanéztem, hogyan lehetne spórolni az anyaggal, kigondoltam az új szerszámot stb. Kezdetben nehéz volt, éjszakákon keresztül hajtottunk, de meglett a jutalma, beindult az üzlet. Na most, visszamaradt a kivágott fémhulladék, amely olyan volt, mint egy 25 banis. Ebből gombot kell gyártani! Ráálltunk, és végül annyit ,,rézpléheztünk?, hogy 37 szövetkezetnek hordtam a gombot. Azt mindenféle sportos konfekcióra rávarrták. A szövetkezeten keresztül elkezdtünk kiállításokra, szerződéskötésekre járni. A feleségemet kivettem a munkahelyéről, elhelyeztem a szövetkezetnél, rajta keresztül bonyolódott minden. Végül ?88-ban én is beálltam a szövetkezetbe, kínáltuk a bemutatópalettán a gombokat minták és formavariációk szerint. Anyagilag nagyon kifizetődött. Emlékszem, az első 50 000 lejt alig mertem átvenni? (két-háromezer lej volt az átlagfizetés - K. A.)
Fejér Zoltán tehát a szocialista kisipari szövetkezet költségén tanult meg, úgyszólván, saját szakállára gazdálkodni, s mikor az 1990-es év elején, a szövetkezeten belüli nagy leszámolások idején távozik, nagy előnnyel vág neki az önálló életnek. ,,Elvették az anyagot és a szerszámot, de az eszemet és a kezemet nem vehették el, az elég volt az újrakezdéshez. 15 000 lejem volt, s én tizenhármat beruháztam. A vásárlóköröm megmaradt, s ugyanazt gyártottam, nálam vásárolt a nagybányai, a szatmári, a nagykárolyi konfekciógyár, sok mûhely. Már akkor voltak alkalmazottaim, bedolgozóim is. Bejutottam a kézdivásárhelyi konfekciógyárba is gombokkal, utóbb nadrágkapcsokat készítettem. Évekig ment, végül a nyugati beszállító lekörözött. Mikrovállalat: én vezetek, beszerzek, piacot keresek, új terméket elképzelek, megvalósítom. Ha kell, munkást szállítok Zalán és Szentgyörgy között, mert a cég ?vastagja? itt van a városban. Újabban fémcsatokat gyártok Németországnak - és elégedettek a minőséggel, új rendelésre számítok. ?89 után saját kisgépgyártásba kívántam fogni. Két iparágat vettem célba, a konfekció mellett a faipart. Gatterlapfenő gépet készítettem, kellett is. A fûrészárugyártásnak lettem beszállítója. Volt kisgép, melyből húsz darab is készült. Azóta a faipar, sajnos, lehanyatlott. Készítettem fél automata címkeragasztó gépet, mûködött is, de az üzletfél megbízhatatlan volt, emiatt kudarcba fulladt a vállalkozásom. Az üzleti életben, tudja, van becsület, van határidő, szent az adott szó - már akinél. Ez esetben nem jött be, s annyira bántott a kudarc, hogy a gépet azóta szétbontottam, ne is lássam! Van ugyanis, aki csak a pénzt akarja, s azt bármi áron. Számomra is fontos a pénz, attól mûködik az életem, de tudom, azért minőséget kell nyújtani, hogy az ember becsületes munkával, és ne bizniszeléssel keresse meg.?
No, de kihasznált-e minden lehetőséget a konfekcióipar tekintetében? - kérdem.
- Igen, azt a lehetőséget, mely nekem adatott. De ha lett volna egy jó tanácsadóm, vagy bátrabb lettem volna, nem az abszolút biztonságra törekszem, és az apró lépések politikáját követem, akkor ma nekem lehetne egy konfekciós kellékgyáram. Akkor még nem jöttek volt be a nyugatiak, ma japán cipzárgyár mûködik itt például, és lekörözhetetlen fölényben van. Én akkor, bár beleláttam a piacba, nem mertem kölcsönöket felvenni, ilyesmibe belevágni, megkeresni a külföldi partnert? Hogy még nem késő? De igen, ez a madár elrepült, itt már leáldozóban e nap, a konfekcióipar Romániában délutánját éli?
No de térjünk vissza ,,szilvás Zalánba?, melynek díszére válik a határában, kéthektáros kert közepén található hófehér kúria. Szemközt a Ciolan-féle hipermodern szeszgyár komorlik - évek óta felszámolás alatt áll, csődbe jutott, intő példájaként annak, hogyan jár az, aki tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér. Szemben a kisvállalkozás viszont virul. Nem gondolt arra, hogy a falu életébe is be lehetne kapcsolódni, Fejér úr?
- Mindenben, amit teszek, benne van, hogy valamit a faluért is. Sajnos, eddig nem sikerült, meglehetősen konzervatív a környezet. Ha sikerül valamit megindítani, de megköveteled a fegyelmet, e ,,hibát? nem tudják megbocsátani. Tehenészettel is kísérleteztem, törzskönyvezett teheneket vettem, fejőgépeket, épületet újítottam fel, de főleg az állami mezőgazdasági politika miatt megbukott az egész. Megígérték a borjúszubvenciót - és nem kaptam meg. A tej ára sem kielégítő. Ráadásul akkora a kockázat, hogy ha mérlegre teszed a haszonnal együtt, rájössz, nem éri meg. És ki gazdagodik meg belőle! A feldolgozó, ő kapja a szubvenciót is. Legelőm nem volt elég, a szomszéddal akartam cserélni, nem állt rá. A másik nem engedte meg, hogy átjárjak az övén. Ez is benne van. Egy olaszországi út után aztán elhatároztam, ennek vége, eladtam mindent, veszteség nélkül kilábaltam belőle. A gondolat nemes volt: behozni a fajtehenet a faluba! De nem ütötte Páké Barátost, fel kellett számolni. Aztán alkalmam volt több tucat varrógépet vásárolni, s gondoltam, varrodát indítok, falusi asszonyoknak munkalehetőséget nyújtok. Nem részletezem, de a helyiek nem érdeklődtek. Más településről kellett hoznom. De ha figyelmeztettem valakit a késésért, másnap arrafelé sem jött. Persze, ők jól jártak, mert amit nálam tanultak, azzal utóbb elhelyezkedtek a városi nadrággyárban. De nekem át kellett nyergelnem másra. A fémiparra, amihez a legjobban értek. Az mindig jobban fizetett, mint más.
B. Kovács András