Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek

2005. november 10., csütörtök, Archívum 2003–2007

(részlet)
Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Nem okult a Rákosi-korszakban elkövetett hibákból és bûnökből, bosszúhadjáratot viselt a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, sok tekintetben még kíméletlenebb volt a hatalom, mint Rákosiék voltak. Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott, kielégítve egy nagyhatalom, a rettegő szomszédok s az országban egy maroknyi csoport kívánságát. A nemzet pedig letaglózva tûrte mindezt.
Kádár János november 21-én - Haynauhoz foghatóan - úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!? Kádár János és kormánya a szovjet szuronyok biztonságában tért haza, kezdhette el 43 évig tartó országlását. Nem hagyott kétséget, hogy szovjet birodalmi érdekeket képvisel. Fennmaradni is csak addig maradhatott, amíg ez a birodalom szilárdan állt. Nem meglepő, hogy amikor a Szovjetunió két alkalommal is felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. Kádár az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága november 21-i ülésén - a testület hangsúlyozta a jogfolytonosságot a (rákosista) MDP-vel - világosan megmondta, hogy az új hatalom legfőbb támasza a munkásosztály és a fegyveres erők. Ez utóbbi két részből áll, a honvédségből és a munkásőrségből.
A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg azokból az ÁVH-s tisztekből (ők alkották az állomány kétharmadát), akik a forradalom idején vagy elmenekültek, vagy a főkapitányságon és a Fő utcában voltak őrizetben. Maga Kádár tett javaslatot arra, hogy a karhatalmisták soraiba csak megbízható pártmunkásokat és államvédelmistákat vegyenek fel. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. Feladatuk a forradalom megsemmisítése volt. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). December 1-jétől datálható Budapesten a rendőr karhatalmi ezred megalakulása. A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki.
A szovjet jelenlét árnyékában szerveződtek az új kormányhû fegyveres testületek is. A fegyveres testületeknél a ,,káderezés? rendkívül szigorú volt. A néphadsereg tiszti állománya hûségnyilatkozatot kellett tegyen. Amikor Biszku Béla felvetette, hogy a rendőrök között sok a parasztszármazású, 4000 főből csak 700 munkás, akkor Kádár azt is meghatározta, hogy őrmestertől felfelé a vezetők 95 százaléka munkásszármazású legyen.
1957. január 1-jén a Magyar Néphadsereg létszáma: 43 076 személy, a honvéd és a beügyi karhatalmisták száma 13 000 fő fölött volt. A február 12-i törvényerejû rendelet hozta létre a munkásőrséget, 27-én azzal, hogy Havas Imrét kinevezték a Munkásőrség parancsnokává, kezdetét vette a munkásőrök szervezése az országban. Tagjait azok közül toborozták, akik ,,a szocializmus építésében? szilárdan helytálltak, és nem inogtak meg az október 23-át követő hetekben sem: ?19-es veteránokból, partizánokból, a Rákosi-korszakban hûségüket bizonyított személyekből. 1957 tavaszán - márciusban - a rendszer nem kockáztathatott. 1957. március 1. után az újjáalakult HM, BM, a Magyar Néphadsereg vezérkara, a honvéd, a belügyi karhatalom, a munkásőrség, a határőrség tevékenységének koordinálására hozták létre az Országos Karhatalmi Operatív Bizottságot. Ez irányította a MÚK-ot (Márciusban Újra Kezdjük) megelőző akciókat. A karhatalmisták március 14-15-én kiállták a próbát. A megtorlás intézményrendszere kiépült. Hátravolt a jogi háttér megteremtése. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondottak ki.
November 15-én Krassó György került letartóztatásba. (10 évre ítélték el 1957-ben). Két héttel később, november 30-án Malenkov, Szuszlov, Arisztov és Szerov fejtették ki elképzeléseiket a hadbíróságok felállításáról, s arról, hogy a kötél vagy golyó általi halálos ítélet kellő hatást gyakorolna az országban. A szovjet elvtársak elrettentésül 6-8 személy azonnali bíróság elé állítását javasolták, és egyúttal két személyre, Dudás Józsefre és Szabó Jánosra javaslatot is tettek.
A magyar belügyekbe ily módon olyan mértékben avatkoztak be az SZKP (Hruscsov, Malenkov, Szuszlov, Arisztov) és a KGB (Szerov) Budapesten megjelenő vezetői, mint egy nem szuverén állam életébe. Magyarország valóban nem is volt szuverén!
A megtorlás második szakaszának kezdete decemberre datálódik. Decembertől a Kádár-kormány - a szovjet elvárásoknak megfelelően - valósággal bombázta a nemzetet a retorziókkal: letartóztatták Gimest, Balit, Ráczot, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejû rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat - ezzel a sztrájkjogtól fosztották meg a munkásokat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimirt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt.
Az 1957. április 6-án kibocsátott, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló törvényerejû rendelettel a megtorlás jogi hátterének megteremtésével új szakaszba lépett. A forradalom előtti, a forradalom alatti, illetve a Kádár-kormány alatti ellenzéki tevékenység elég volt a tömeges letartóztatáshoz. A népbíróságok egymás után hozták a súlyos ítéleteket. A halálos ítélet, életfogytiglani börtönbüntetés mindennapos volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibót és Tildyt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki.
1957. január elején a bolgár, csehszlovák, román és szovjet részvétellel tartott csúcstalálkozó idején - a helyszínen akartak meggyőződni, Kádár kézben tudja-e tartani a gyeplőt - szintén fegyverrejtegetés címén végezték ki Szívós Géza fuvarost. A testvérpártok bizalmát megnyerendő budapesti tanácskozáson 1957. január 6-án Nagy Imrét árulónak, az októberi eseményeket ellenforradalomnak nevezték. 1957 januárjában Kádár János korábbi taktikázó magatartását végleg feladva, hogy ti. a szovjet csapatok átmenetileg vannak jelen, s hogy a politikai pluralizmust fenntartják, és fokozatosan visszatért az október előtti modellhez: e hónapban a statáriumot kiterjesztették azokra is, akik fegyveres harcokban nem vettek részt. Január 12-én rendelet jelent meg a gyorsított büntetőeljárásról. Kádár február 2-án jelentette ki Salgótarjánban: ,,?ha lesz ellenforradalmi provokáció, akkor azt drágán fogjuk az ellenforradalmárokkal megfizettetni?. Kádár a Márciusban Újra Kezdjük jelszóra gondolt, amely közeledtével a kormány fokozta a terrort.
A hónap közepén újabb letartóztatások voltak (Háy, Zelk, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a mûvészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.)
A Kádárhoz közel álló Sándor József február végén mindezek ellenére nem találta elég hatékonynak a belügyi szervek munkáját. A Kádár-kormánynak meg kellett mutatnia erejét, azt, hogy meg tudja akadályozni a MÚK-ot. Az esetenkénti letartóztatások ezután mindennaposak lettek. Kádár szerint legalább 400-500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni.
Március 15-én a párt meghosszabbított keze, a karhatalom rendezett erődemonstrációt. Az eredmény: fegyveres összecsapás a MOM-nál; mindenhol, mindenkiben az ellenforradalmárt keresték. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.-március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt - az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot.
Tizennyolc író - többségében a népi írók - levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry, Háy, Zelk érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki.
Az MSZMP 1957. június 27-29-i országos értekezlete után tombolt a terror: az ENSZ-közgyûlésnek a magyarkérdést tárgyaló rendkívüli ülésszaka előtt néhány nappal, augusztus végén végeztek ki két földmûvest: bár november 2-án eltörölték a rögtönbíráskodási eljárást, 7-én kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában.
A kommunista pártok november 12-19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte el. November-decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza.
1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Látszólag nincs logika abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság Népbíróságának Különtanácsa Mindszenty bíboros érsek és társai ügyében, egy hónapra rá, február elején a Katonai Különtanács Renner Péterék ügyében hozott ítéletet: a hatalmat ugyanis a bosszúállás vezérelte.
A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (?)
Lipcsey Ildikó
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép