Mindannyian tudjuk már, hogy az iskolalátogatás, a rendszeres tanulás egy előkészítő szakasz a felelős, felnőttes magatartás kialakítására, mely szabályok, kötelező lépések megismerését, begyakorlását és követését igényli a diák részéről.
Vannak azonban olyan fiatalok - nem csak iskoláskorúak -, akik ösztönösen vagy tudatosan elutasítják a felnőtté válást, és ezzel elhárítják magukról a felelősséget. ?k mindig így védekeznek: ,,Hisz én még gyerek vagyok!?
Ennek a magatartásformának az alapja valahol a lélek mélyén rejtőzik, és esetenként más és más. A közös bennük annyi, hogy az ilyen ,,gyerek? védettségre vágyik, és ezt önámítással próbálja biztosítani magának.
Pali mindig játékos gyerek volt, a szeme huncutul csillogott, amikor titokban az apró csínyek hatását figyelte az arcokon. A család megértő mosollyal nyugtázta ténykedéseit, akkor is, amikor már rég nem volt kisgyerek: ,,Hadd tegye, hát még gyerek?? Az anyagilag is megalapozott, harmonikus családi életet azonban megváltoztatta az édesanya betegsége. Könyörtelenül letörülte a mosolyt az édesapa arcáról, hisz tudta, hogy hosszas betegségnek néz elébe, és mindenkiben tartania kell a reményt, az életkedvet. Palit sajnálatból, féltésből a családtagok, a rokonok továbbra is gyerekként kezelték. Ez jó menekvés volt a fiú számára, hisz ha ő még gyerek, nem kell tudomásul vennie édesanyja egyre romló állapotát, és nem kell segítenie a házimunkában, betegápolásban. Az édesapa sem szorult így magyarázatra, pedig a lassan tizenöt évesre cseperedett fia lelkét is átjárta néha a kétely.
Az iskolába járás körül nem voltak gondok, a fiú itt is kedvesen gyerekes volt, és tanult is egy keveset.
Aztán meghalt az édesanya. A fiú köré vont védőfal most még erősebb lett, még a tanárok is sok mindent elnéztek neki együttérzésből. Ez a fajta védelem az iskolai hiányzásait is érintette, mindig volt alibije.
Ha az iskolában követünk el hibákat, még kijavíthatjuk, de ha ,,az élet leckéit? nem tanuljuk meg sorozatosan, a fizetség nagyon nagy lehet.
Ez történt Palival is. Az édesanyja elvesztése után sem próbált felelősen alkalmazkodni a helyzethez, tanulni már nem akart, és az iskolából is sokat hiányzott.
Aztán egy balesetben hirtelen elveszítette édesapját is.
Közeli rokonok vették gondozásukba a fiút, de hiába akarták rendbe szedni az életét, már nem sikerült. ? csak mosolygott, csavargott, és lassan kimaradt az iskolából. Az életről semmi elképzelése nem volt, semmit nem akart, és semmi ellen nem lázadt, megmaradt gyereknek.
A sors tragikumán nem változtathatunk, de azon érdemes elgondolkodni, hogy min lehetett volna?
Jártó Kocsis Edit
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.