Az ITT-OTT Baráti Közösség augusztusi reménység-tavi találkozóján egy tisztes korban lévő öregúr zöldségpiaci mennyiségben kínálta megvásárlásra a zöldpaprikát és paradicsomot. Ott és akkor találkoztunk először, mégis úgy köszöntöttük egymást, mintha kora gyerekkorunkból datálhatnók ismeretségünket, ami azért, ugye, nem a minap volt. Előbb nyugdíjas értelmiséginek néztem, akinek a zöldségtermesztés a hobbija, és kedves erőszakkal a baráti klientúrára tukmált áru árából pótolja a nyugdíját. De mindjárt feltûnt, hogy a baráti kör tagjai közül vannak, akik a családi fogyasztás mértékén felül vásárolnak a paprikából, aztán rémlett valami, hogy valahol olvastam vagy hallottam hírét egyik olyan szenvedélyes paprikatermesztőnek, aki az ebből szerzett jövedelmét a Kárpát-medencében a határokon kívüli tehetséges, szegény vagy kis jövedelmû gyerekek taníttatására fordítja. Később a Magyar Baráti Közösség 2005. évi ITT-OTT-kalendáriumában találtam rá a Paprikás Ösztöndíjalap előző évi beszámolójára, és ismertem fel az írás mögött Bela J. Bognar alias Bognár Béla ,,Professor Emeritus? gerontológust, egyetemi tanárt, aki a Lake Hope-i találkozó egyik alapembere, s aki a vödörszámra kínált zöldpaprika árát saját jövedelméből kiegészítve, adományokból pótolva a már említett célra fordítja.
Érdekelni kezdett ez a Casstownban (Ohio állam) élő csodabogár-ember, aki a Lake Hope-i konferencia terme előtti placcon kertészként kelleti a kívánatos zöldséget, és benn a teremben Ph. D egyetemi professzorként a magyar fiatalok főiskolai és egyetemi képzésének, tisztességes és értelmes magyar emberré formálásának egyik nemzetközi tekintélyû és ezen a pászmán tevékenykedve cselekvő embere.
Beszélgettünk.
Városi ember, de a kertészet a bolondériája
- Hogyan keveredtél bele Amerikában a paprikatermesztésbe?
- Ez a paprikaügy úgy megy, hogy nekem otthon, Magyarországon is volt kertem. Később Belgiumban is, egyetemista koromban. Egy ottani családnál laktam, s nekik volt kertjük. Aztán az Egyesült Államokban, Visconsinban doktorandus koromban az egyetem mindenkinek adott egy tízszer húsz négyzetméteres kertet. Nekem ennél több volt, mert több diák feliratkozott, megkapta a cédulát, s volt, aki mûvelésre nekem adta a kertjét. Ott bolgárkertészetet létesítettem. Mikor Franciaországban voltam - Párizs mellett, kutatómunkán -, ott is szereztem magamnak egy kertet. Ahogy megérkeztem, a legelső dolgom az volt, hogy egy ásót vásároljak. S itthon, Casstownban most is van kísérleti kertem.
A Casstownban élő farmerektől is kaptam kertet. Meghalt a szomszédasszony, tőle két teniszpálya nagyságú kertet kaptam. A másik farmer tengerésztiszt volt a második világháborúban. A hajó legénységéből egyedül ő maradt életben. Gazdálkodni kezdett. Én fordítottam neki a szakirodalmat mindenféle nyelvből. Görögből, olaszból, németből, franciából. Mindig fizetni akart. Én meg mindig adtam neki egy-egy palántát.
Négyezer palántám van egy fedett veranda alatt. Nem fogadtam el tőle a pénzt. Eljött az idő, hogy elvesztettem a saját kertemet. Jön szembe velem egy idős hölgy, s azt mondja: neki hatszáz hold földje van. Akkora kertet kapsz, amekkorát akarsz. Itt, Ohióban, az 55-ös út mellett.
Arrafelé sem mentem. De szóltak a farmerek, hogy az a föld igen jó. Tekintsem meg. Három farmer várt a helyszínen. Hát, te jóságos Isten, akkora területet szántottak fel nekem, mint egy futballpálya! Mondom nekik, hogy éppen négyezer palántám van otthon, s az arra vár, hogy kiültessem. Az első évben gyanakodva figyelték minden lépésemet. Olyan városi embernek néztek, akinek a kertészet a bolondériája. Most igen jó barátságban vagyunk. Az idős hölgy, aki a földet biztosította, 84 éves, a férfi 86. Mindennap meglátogatom őket. Vizet is adnak az öntözéshez, de nincs nyomása. Két nagy hordóban van a víz. Éjjel felmelegedik, nappal azzal öntözöm a veteményt.
Paprika-ösztöndíjalap
- Idén hétszáz paprikapalántám volt, s hétszáz tő paradicsomom. Az egyik paradicsomfajta a belga óriás.
Amit nem tudok eladni, annak az elhelyezésére van négy helyem. A magyarok két templomához viszem, ott vásárolnak tőlem, s a bevétel megy az ösztöndíjalapba. Minden arra megy, ösztöndíjra! Amit nem tudunk eladni, az sem romlik el. A mi járásunkban, Truy városában található a Szent Patrick-templom. Nekik a heti főzésre alkalmas berendezésük van, a harmincezer lakosú városban hatszáz embernek főznek minden héten ebédet. A családi erőszak elől elmenekült asszonyoknak is van egy menedékhelyük. Ott is van egy kis konyha. Oda is viszek paprikát. Dayton városában két centrumot támogatok, az egyik egy éjszakai szálláshely, Pali Sz. T. Vince a neve, a másik olyan nappali menedékhely, ahol ebédelni lehet, és az orvosi ellátás is biztosított.
- Milyen összefüggés van az ösztöndíjalap és a paprikatermesztés között?
- Ösztöndíjra ebben az évben 800 dollár gyûlt össze a paprikatermesztésből, de én ezer dollárt költök a kertészetre. S emellett két hajléktalant is eltartok.
- Annyi országban megfordultál. Milyen nyelveken beszélsz?
- A franciát perfekt beszélem, mert Belgiumban végeztem, francia egyetemen. Jól tudok németül. Zalabér a falu neve, ahonnan származom. A zalabéri Koller Rezső iskolaigazgató azt mondta: Hitler győzni fog, mindenkinek meg kell tanulnia németül. Nagy németbarát volt, megparancsolta a németnyelv-tanulást. Megtanultam. Majd franciául is, de a végén mégis oroszból érettségiztem Győrben, a Révaiban, mert minden katolikus iskolát államosítottak azok a dögök.
A spanyolt nagyon szeretem. A franciát is. Úgy nem megyünk Európába az asszonnyal, hogy el ne jussunk egészen Dél-Franciaországig. Megállunk, eszünk, élvezzük a szép templomokat. A franciák mindig azt hiszik, hogy Québecből jöttem, mert olyan az akcentusom. A múlt héten értünk vissza Európából, hat országban álltunk meg látogatóba és kedvenc helyeinken, Eurail-passal utaztunk vonaton, otthon csak egy hetet töltöttünk, de jövőre, az 50. évforduló körül többet fogunk otthon lenni.
Veszprémben egy angol kisasszony volt a tanárom. De csak két évig. Oda járt Mádl Ferenc is, amikor én ott voltam. Fölöttem járt. Én mindig késtem, mert az oroszok később jöttek be hozzánk. 1945-ben, nagycsütörtökön érkeztek meg. Azon nyomban felgyújtották az iskolát, mert volt benne egy gyönyörû szép könyvtár. Egy pap összekunyerálta a világot, s szép könyvtárat hozott össze. A tanítólakást is leégették. Mi boldogok voltunk, mert nem kellett iskolába menni.
- Amerikai egyetemi tanári karriered hogy kezdődött?
- Négyévi ösztöndíjat kaptam Ph. D-re. Már két kis gyerekünk volt. Az asszony nem dolgozott, belga volt. Azt mondta: amíg a gyermekei iskolába nem mennek, ő nem dolgozik. A belgáknál ez a szokás. A négy év után kaptam még egy évig ösztöndíjat a Berkeley Egyetemen. Összesen hét évig voltam ösztöndíjas. Anélkül, hogy a kisujjamat felemeltem volna. Annyi pénz van itt, Amerikában! Csak meg kell találni. Én két hétig voltam New Yorkban, s folyton azt néztem, hol pályázhatnék, hol kaphatnék ösztöndíjat. És Visconsinban kaptam. Ha okos diák vagy, kapsz ösztöndíjat. Keresett az egyik erdélyi fiatalember, Endrődi László. Kolozsvári. Pénzt kért. Kérdezem: milyen jegyeid vannak? Azt mondja: hát tiszta kitûnő vagyok. Pszichológus. Mondom neki. Itt vannak a címek, a sok-sok alapítványé. Száz levelet írsz! És ha nem kapsz ösztöndíjat, akkor én adok neked pénzt. De őszinte legyél. Mondom neki: az én kuvasz kutyámnak, Zsazsának, ha ilyen jó jegyei lennének, kapnék neki ösztöndíjat. Egyetemen. Megmérgesedett, de megfogadta a szavamat. Száz helyre küldött kérést. Mindent leírt, azt is, hogy ő Transylvaniából menekült. 23 000 dollárt gyûjtött össze hat hónap alatt. Most doktorál. Felmérgesedett, mert Magyarországon akart tanulni. Ott papírt kértek tőle, hogy az egyetem elvégzése után Magyarországon nem fog letelepedni. Megtagadta. - Én magyar vagyok - azt mondta -, s én tagadjam meg, hogy letelepedjek Magyarországon, ha ennek szükségét érzem? Kirúgták, s azt mondták, menjen a fenébe.
- Miként támogatjátok a határokon kívüli fiatalokat a tanulásban?
- Mi aszerint adjuk az ösztöndíjat, amilyen szüksége van a diáknak. Ha csak egy ebéd kell, arra kap pénzt. Ha lakás kell - például Délvidéken -, akkor arra adunk pénzt. Van, akinek a tandíját fizetjük. A szomszédos országokhoz képest Magyarországon a legdrágább a taníttatás. Egy határon túli magyarnak is annyit kell fizetnie, mintha amerikai orvosként keresné az apja a pénzt. Akkor is, ha a szülők nagyon szegények. Első levelemben megírtam Magyar Bálintnak, hogy Magyarországon ötven éven át adtak ösztöndíjat minden idegen diáknak, Afrikából, Ázsiából? így miért nem kaphat valaki, ha Erdélyből való? Megírtam azt is, hogy Nyugaton a magyarországi diákoknak ötven évig biztosították az ösztöndíjakat. A mostani Magyarország képtelen arra, hogy a határon túli fiataloknak ösztöndíjat fizessen?
- Hány diák részesült eddig támogatásban?
- Összesen 26 diákot támogattam. Öt év alatt. Ezek közül első diplomát szerzett négy vagy öt. Második diplomát csak kivételes esetben támogatunk. Négy Magyarországon van, kettő a debreceni orvosi egyetemen, kettő Németországban tanul. Minden diákomról van egy sztorim. Gulyás Imrét megölték Délvidéken. Zenész volt. Kiváló zongorista volt, a zentai zenekarban is játszott. Két hét múlva találták meg a Tiszában. Öngyilkosságot állapítottak meg. Miért lett volna öngyilkos? Én az öngyilkosokról tanulmányokat is írtam. Ez a gyerek egyetlen kategóriába sem tartozik bele. Meg sem vizsgálták a testét, csak kimondták az öngyilkosságot.
- A diákok támogatása révén milyen egyedi életsorsokkal kerültél kapcsolatba?
- Itt van Vigh Csaba esete. A budapesti amerikai konzul nem adott neki vízumot, hogy felvegyék egy hatéves amerikai programra. Azt mondta, Csaba, te okos vagy - ezt az érvelést Magyar Bálinttól tanulta -, neked nincs szociális kötődésed Magyarországhoz. Te Amerikában fogsz maradni. Mi a gond azzal, ha valaki ,,olyan okos?, hogy Amerikában is tanulhat? Nem adta meg neki a vízumot. Csaba román állampolgár. Összetalálkoztunk vele Budapesten, és azt mondtam neki: menj Bukarestbe, az amerikai követségre, s ott kérj útlevelet. Csaba elment Bukarestbe. De ezek a követségiek már megmondták egymásnak, hogy mi a helyzet vele. Ott sem kapott vízumot. Erre mit tesz a magyar? Csaba németül is tud, a tanácsomra Münchenbe ment, és ott tanult. Egy év alatt a mesterfokozatot is megszerezte. Most belevág a Ph. D-be! Ez olyan gyerek, aki Budapestről hétvégenként vonattal hazament Kolozsvárra, hogy a nagyapját láthassa, s akkor ez a konzul azt mondja, hogy nincs neki szociális kötődése. Ez nem akar eljönni. Szeretne Magyarországon dolgozni, mert ott a dupláját vagy a háromszorosát keresi, mint Romániában. De nincs más választása: ha nem kap munkavállalási engedélyt Magyarországon, akkor Nyugaton marad.
Sylvester Lajos