Nemrég közeli rokonomnak új útlevelet kellett csináltatnia, s mivel tapasztalatát a felettes hatóság és a közvélemény figyelmébe szeretném ajánlani, az alábbiakban leírnám részrehajlás nélkül, amit tapasztalt, s vele én, ki a hivatali tortúrát szintén végigszenvedtem.
Miután a mellékelendő szükséges iratok felől a Cigaretta utcai hirdetőtáblát végigböngészve tájékozódtunk, jó másfél órát álltunk sorba a pénzügynél és a bankban, hogy a két illetéket befizessük. Tíz órára sikerült a nyilvántartó épületébe visszaérnünk. Az útlevélosztályon, akárcsak lennebb az autósoknál, tömve találtuk a várótermet, a két ablak előtt legalább ötven ember gyúródott szorosan egymáshoz tapadva. Semmi jót nem ígért e harci készültség, miként az sem, hogy csupán egyik ablaknál dolgoztak. Mindjárt az elején feltûnt a rendkívül lassú, idegőrlő tempó az ügyintézésben. Mindez hagyján lett volna, de akkor bejelentették, hogy áramszünet miatt leállt a számítógép, várni kell. Közben az apró gyermekek, kiket nem volt kivel otthon hagyni, egyre nyugtalanabbak lesznek, szaladgálni kezdenek, nem lehet bírni velük, sírásra fakadnak. Egy roma nő megszoptatja csecsemőjét. A szünet egyre nyúlik, nem akar véget érni, a tisztviselők ölbe tett kezekkel ülnek. Az ablak elől nem lehet tágítani, mindenki féltékenyen őrzi helyét. A sorban állók morognak, egymást szidják, hangos veszekedésekbe robban ki a feszültség. Mivel kimerítő lecövekelve állni, egyesek mégis el-elmozdulnak helyükről, mire a szomszéd benyomul oda, vagy betaszítják mások. Parázs viták támadnak afelől, ki hol állt, és ki érkezett korábban. Lenn a közlekedési osztályon a férfiak idegessége tetőfokára hág, a véget érni nem akaró áramszünet gyanút ébreszt, valaki megnézi, nem a kapcsolótáblával van-e baj. És kisül, hogy a biztosíték ugrott ki? Mindössze helyre kellett volna tolni. Közben két és fél óra telt el, szinte déli egy óra, mire a tisztviselők újra dolgozni kezdenek. Ismét csigalassúsággal folyik a kérések átvétele, a másik ablak továbbra is csukva, pedig a meg-megnyíló ajtó mögött, mint kiderül, mások is ülnek, lenne, aki besegítsen.
Egy órakor megérkeznek viszont azok, akik kész útlevelüket kiváltani jöttek. Ezek nem akarnak beállni a még mindig hatalmas sorba, a kérvényezők viszont nem engedik előre őket, közelharc indul, ki kit szorít ki alapon. A levegőtlenség, a sok ember, a feszültség elviselhetetlenné teszi a hangulatot. Többen méltatlankodnak, miért nem fogadják a kérvényeket az egyik, és adják ki az útleveleket a másik ablakon. A teremben mindenki magyarul beszél, az ablakhoz érve románra váltva magyarázza, mi kellene neki. Idősebbek külön nyelvi gyötrelmek árán tudják csak megértetni magukat, a romák kézzel-lábbal magyarázkodnak, a tisztviselő semmi jelét nem adja annak, hogy magyarul is értene, vagy hajlandó lenne értekezni. A nyilvántartó osztályról feljön egy asszony, kérleli a sorban állókat, engedjék meg, hogy megérdeklődje, ügye ide tartozik-e. Kiderül, több órát várt lenn, de elküldték azzal, hogy nem illetékesek az ügyében. Némi rábeszélés árán a negyven ideges, dühös ember előre engedi, s a szerencsétlen előadja, Magyarországon élő lánya hazajött Barótra szülni, de ott nem hajlandók anyakönyvi kivonatot adni neki, amíg nem visz Szentgyörgyről személyazonossági igazolást. Közben lánya megpróbál bejutni a hivatalfőnökhöz kihallgatásra, de azzal tér vissza anyjához, ott csak románul tudnak, nem értették meg, mit akar. A kör, ugye, bezárult. A tisztviselő persze a mamát és lányát visszaküldi a nyilvántartó osztályra, az ügy nyilvánvalóan nem rá tartozik. Mehetnek vissza oda, ahol órákat várakoztak, kocsiban hurcolt csecsemőstől, mindenestől.
Egy gyerek előadja, anyja Bukarestben járt amerikai vízumért, és ott két ablaknál két óra alatt háromszáz embernek intézték el az ügyét. Nem tízét. Tehát másként is lehet! Egy férfi más példát hoz fel: Magyarországon tapasztalta, hogy ott a hivatalban nem kell nyomakodni, egymásra haragudni. Ahogy belép az ember egy hivatalba vagy a bankba, a bejáratnál sorszámot húz és leülhet, békésen várva sorára, míg száma megjelenik a kijelzőn az ablak számával együtt, mely elé járulnia kell. A példa azért is jó, mert pár szék e váróteremben is lenne, a falak mentén pedig akár harminc is elférne, ha valakinek lenne gondja rá. A magyar bürokrata sem jobb - mondja egy sorban álló -, de az legalább tud szervezni! Elhangzik: ezt érdemeljük, ha nem törjük rá a tisztviselőkre az ablakot. A régi mentalitást, a valamikori rendőrségi továbbélését szidják többen is. Egy nő mondja: ez a piszmogó stílus arra vall, ezek nincsenek tisztában azzal, hogy a frusztráció agressziót szül. Van, aki szemlátomást közel áll ahhoz, hogy valóban bezúzza az ablakot. Eljön a három óra, az ablak előtt még mindig ott szorong vagy húsz ember. Nem hajlandók tágítani, a hivatalnok szerencsére nem küldi el őket fél négyig, mikor távozunk.
Történt mindez november 16-án, hétfőn. A riporter saját kommentárjait ezúttal mellőzné, de elvárja, hogy a hivatal reagáljon rá, s azt is szeretné tudni, mit szól mindehhez a megye prefektusa, akinek újabban közvetlenül alárendelt intézmény e jobb sorsra érdemes hivatal.
(b. kovács)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.