Valahol Amerikában?

2005. december 22., csütörtök, Archívum 2003–2007

Történetem nem különleges, mégsem hétköznapi. Sok ember úgy gondolja, Amerika nem a megfelelő hely az európai gondolkodású embereknek. Sokan nem tudják el­képzelni, hogy ott éljék le életük hátralevő részét, és még többen úgy gondolják, hogy Amerikában már csak újgazdag emberek kocsikáznak méregdrága autókkal, ami, mi tagadás, igaz is valamennyire. Viszont az értékek még nem vesztek el teljesen, sőt, úgy érzem, találtam, pedig nem sokat kerestem.
Félénken szálltam le a sárga iskolabuszról, bámultam a sok rohanó embert. Első napom az iskolában meg­döbbentő volt. Akarva-akaratlanul úgy éreztem, mindenki engem néz, pedig ez csak az én szememnek tûnt így. Nem én voltam az egyetlen, aki más országból, más kontinensről érkezett. Akkor azt még nem tudtam. Nem is gondolkodtam sokat, csak vándoroltam osztályról osztályra, hiszen ott úgy a szokás. Minden teremben más-más emberrel találkoztam, akik először fel sem figyeltek rám, csak akkor, amikor a tanár harmadjára próbálkozott a nevem kiejtésével. Ne­vettem, aztán lefordítottam angolra. Sok szempár figyelőzött, egyesek arra gondolva, vajon hol van az a Románia, és mit keresek én itt. Mások érdektelenül továbbmentek, csak a saját életükkel fog­lalkozván. Idővel hozzászoktam.
Szorongásom körülbelül két hétig tartott. Utána már mentek a dolgok majdnem zökkenőmentesen. Az emberek - köztük sok színes bőrû - hamar befogadtak, nem néztek le, és nem is közösítettek ki.
Leginkább egy barát hiányzott... Volt ugyan sok diák­társam, akivel nap mint nap beszélgettem, segítettek nekem, cserébe én is meséltem az itteni életemről.
Aztán egy nap valaki az én nevemet kiáltotta, hátra­néztem... Kék szempár, szőke hosszú haj... Tarának hívták, és érdekelte, tudok-e teniszezni. A kérdés megváltoztatta az egész ottlétemet, sőt, az életemre is nagy hatással volt.
- Igen, tudok - válaszoltam. És így történt, hogy bekerültem a teniszcsapatba, igazi barátokra találtam, mind ügyes és értelmes lányokra, akik nem olyan kérdé­sekkel faggattak, hogy: Romániában van-e gyorsétterem? És hogy ez az ingem onnan van-e, mert ha igen, nem is vagyunk mi olyan rongyosak. Na meg: Romániában van­nak már autók?, eset­leg: Windows Xp?? vagy: híres emberek??... feledvén azt, hogy a mi földünkön Mátyás király uralkodott, amikor Kolumbusz Kristóf még csak odatévedt. Ezekkel a kérdésekkel minden héten szembe­találtam magam...
A teniszpályán minden megszûnt. Az edző sok versenyre elvitt, és akkor úgy éreztem, talán mindig is ismertem ezeket az embereket. Akinek csak tudtam, elmeséltem, hogy nem úgy van az, ahogy ő gondolja. Pedig, nem tagadom, sokszor elbûvölt az amerikai iskola, nem csak azért, mert volt me­den­céje, fitneszterme, teniszpá­lyája, foci- és atlétikapályája, mini­színház, tévé­stúdió, és minden osztály projek­torral ellátva, amelyekkel a tananyagot vetítették ki. Inkább azon csodál­koz­tam, hogy az emberek men­nyire összetartanak, és otthon érzik magukat az iskolájukban. Saját ka­balát neveznek ki, ez esetben egy tigrist, és minden pénteken az iskolájuk színét viselik, hogy kifejezzék tiszteletüket iránta. Ilyenkor mindent elönt a na­rancssárga és fekete.
Hihetetlen, mennyire össze­dolgoznak iskolájukért. Részese voltam számtalan ilyen rendez­vénynek, amikor az iskola há­rom­száz tagú zenekara szó­rakoztatta a közönséget, és a focipályán küzdöttek a narancssárga és fekete színû já­tékosok. Picit erőszakosabban, mint itt, Európában, pomponlányok dobálták egymást, és énekelve biztatták iskolájukat. Már-már otthonosan éreztem magam, pedig közeledett a hazaindulásom napja. Vártam is, meg nem is. Tarát a barátomnak éreztem, és vele együtt még sok más lányt. De a napok teltek-múltak. Tanáraim búcsú­buliban részesítettek, mint ahogy a csapattársaim is. Tudtam, hogy dönthetek. Jövök vagy maradok... De jöttem.
Néha úgy éreztem, egy filmben játszom, amikor szünetben elindultam, és kinyitottam a folyosón levő szekrényemet, az órámra sietve.
A filmek sokszor hamisak, mert az ember azt látja, milyen vagány az iskolai rendszer Amerikában, nem is kell sokat tanulni, az ottani diákok csak lötyögnek és szemtelenked­nek a tanárokkal. Vajon ez tényleg így van?!
Érdekes, hogy minden reggel 7.30-kor álltam az út szélén a buszomra várva, és minden hó­nap végén a postaládában talál­tam jegyeimet. Aztán egy délután csengett a telefon. Felvette a ,,pót­mamám?, miután azt kérdezte tőlem, miért hiányoztam két órát az iskolából, mert egy ,,robot néni? ezt hajtogatja. Pedig ez alatt a két óra alatt csak meséltem Erdélyről egy másik osztályban. Nem hinném, hogy mindenki tudja, milyen rend és szigorúság van egy amerikai iskolában.
Ültem a gépen, de már nem úgy, ahogy érkezésem napján. Gon­doltam én mindenre. Hiányzott a hinta, a te­niszpálya, még az ágyam is, amelyben az első hetemet majdnem átvirrasz­tottam. Egy­szóval, minden! Jó volt kí­vül­ről látni a ,,dobozom?, és meg­ismerni az ismeretlent. Szép ,,vi­lágocska? volt, csupa jó emberekkel, szeretettel és odafigyeléssel, de kemény munka volt számomra.
Hazaértem. Kicsit elszürkülnek a színek... na meg az is­kola is ázik... Ez nem éppen az, amire számítottam, és már nem csupa narancssárga és fekete minden. Nem az, de szeretem...

Zsuzsa baráti meghívásnak eleget téve tartózkodott két hónapot Belleville-ben (Michigan) - szerk. megj.
Mikó Zsuzsanna
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-12-22: Archívum 2003–2007 - :

Godot-ra várva

2005-12-22: Archívum 2003–2007 - :

Vitaverseny