Karácsony: Ahol az ünnep is munkanap

2005. december 24., szombat, Archívum 2003–2007

Karácsonyeste mindenki a családjával szeret lenni, szilveszter viszont a társas mulatság ideje, és e kétféle lazításra már készülni is öröm. Vannak szerencsés munkahelyek, ahol a két ünnep közötti hét is szabad, lehet pihenni, feltöltődni, gyermekekkel közösen élvezni a vakációt - és vannak szakmák, ahol nincs sem szombat, sem vasárnap, sem húsvéti, karácsonyi, szilveszteri szünet, hanem ilyenkor is dolgozni kell, nem egy esetben keményebben, mint egy átlagos hétköznapon. De ez nem csak a saját ügyük, hanem mindannyiunké, akik szórakozásképpen vagy szorult helyzetünkben kapcsolatba kerülünk velük.
A szakmával jár
Megszoktuk - válaszolják a rendőrség, tûzoltóság, illetve új nevén a megyei készenléti felügyelőség emberei, ha erről kérdezzük őket. Nem kell minden évben ugyanazoknak szolgálatot telje­síteniük, a dupla napibér min­denkinek jól fog, és megyénkben amúgy is évek óta súlyos eseményektől mentesen folynak le az ünnepek: néhány koccanást jegyeznek ilyenkor, és a tûz is egyre ritkább (a nyolcvanas években szilveszterkor egy erkélyre dobott csillagszórótól gyulladt ki egy lakás Sepsiszentgyörgyön, pár éve pedig egy improvizált karácsonyfadísztől égett ki egy lakás, emberéletben azonban nem esett kár). Ezeken a helyeken - bár érezhető a személyzethiány - többnyire akad arra idő, hogy egy-egy karácsonyfát feldíszítsenek, énekelgessenek, esetleg koccintsanak is az együtt dolgozók, és ünnepibb étrendet állítanak össze a kötelező katonai szolgálatukat teljesítő fiataloknak is.
Megszoktuk - válaszolja a pincér, riporter, színész is -, ilyen a szakma, ezt kell csinálni. Idővel a család is megtanulja elfogadni, hogy nekünk ilyenkor nincs utazás, még a közeli faluba sem, és vagy bejönnek a párjuk mellé, hogy bár egy-egy mosolyban együtt lehessünk, vagy kialusszuk magunkat otthon, és máskor szervezzük meg a közös programot.
Szeretetre van szükség
Vállalja ezt az ember, ha olyan a hivatása - erősíti meg Tordai Ernő unitárius lelkipásztor, aki Brassóból jött Kőröspatakra szolgálni, és mivel magával hozta a szülővárosában segédlelkészként gondozott bukaresti leányegyházat is, egy-egy héttel elöl-hátul kénytelen megfejelni az ünnepi időszakot, hogy mindenütt örvendezni lehessen Jézus születésének és az új esz­tendőnek is. Advent negyedik vasárnapján tehát Bukarestben karácsonyoztak a hívek, hétfőn ugyanott keresztelőre került sor, szentestén és a következő napokban Kőröspatakon zajlik az ünnep: istentisztelet mindennap, úrvacsoraosztás, mûsor, beteglátogatás - a 162 fős gyülekezetnek karácsonykor is csak mintegy fele jelenik meg a templomban, és a gyermek egyre kevesebb, újszülöttől nagydiákig 21-en vannak. Az óesztendőt is kétszer búcsúztatják, előbb az anyaegyházban, egy hét múlva Bukarestben - és közben természetesen a napi teendőket is intézni kell, temetést, vagyongondozást? Kőröspatakon az unitárius templomban nincs éjféli istentisztelet, csak délutáni, így az iskola tornatermében vagy a tanácsteremben szervezett helyi szilveszterezésre még elérhet, aki mulatságra vágyik - a lényeg azonban mégiscsak az lenne, hogy az emberek legalább egy darabot a karácsonyi hangulatból és szeretetből átmentsenek a következő évre, mert kimondottan Kőröspatakon igen nagy szükség lenne erre - vélekedik a lelkész, aki szerint 1989 előtt az emberek jobban megbecsülték és jobban tisztelték egymást, most valahogy kezdenek belefásulni, ki-ki a saját mindennapi gondjaiba. Ürülnek ki a templomok, és ez felekezettől független jelenség, pedig mekkora áldozatokkal építettek annak idején templomot és iskolát maguknak a falvak, hiszen nem volt uniós vagy egyéb pályázati lehetőség. Ha a kis gyülekezetek nem tudnak élni a vagyonukkal - márpedig ma már senki sem akar áldozatot hozni, még azt sem lehet sokszor megértetni, hogy a kitermelés költségei a nyárfa és a bükkfa esetében is ugyanazok, a bevétel azonban nyárfáért épp feleannyi -, el vannak veszve, még itt, a tömbmagyarságban is. Talán az egyházhoz való viszonyát kellene mindenkinek egyenként újraértelmeznie, mert nem elég csak az egyházfenntartási járulékot kifizetni. Remélem, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, és az emberek rájönnek, hogy ebben a mai világban is szükség van Istenre, hitre, egyházra, vagy épp most van rá szükség leginkább?
Mentő csendőrrel
A túlzásba vitt evés-ivás, a pohár fölötti összekapás is járhat súlyos következményekkel - állítja dr. Nagy Balázs mentőorvos a szüntelenül csengő telefon mellett. Az egységes segélyhívószámot tárcsázók zöme jó viccnek tartja ok nélkül riogatni a mentősöket - különösen a gidófalvi cigányság kapott rá -, a napi, mintegy háromszáz hívásnak átlag tizede igazi, és az sem egyenletes megoszlásban: vannak csendes napok és váratlanul zsúfolt éjszakák, mikor rangsorolni kell a beérkezett hívásokat, mert kocsi ugyan már hat is van, de teljes személyzet csak háromra jut egy váltásban. Az asszisztensek 12, az orvosok 24 óránként cserélődnek a mentőszolgálaton, de olyan is volt, hogy 36-ot kellett lehúzni, és nem ám fûtött szobákban, hanem sáros utcákon, olykor többtucatnyi hozzátartozóval küzdve. A zûrösnek bizonyult helyekre tehát már csendőri kísérettel megy a mentő, a kék egyenruha még valamennyire fékezőleg hat a beteget mindenáron nagy számban kísérni akarókra. A technikával is haladtak annyira, hogy a sürgősséget előre értesítik a súlyos állapotban levő beteg érkezéséről. Télen több hajléktalanhoz, utcán összeesett személyhez is kihívják a mentőt, a napokban egy ivóban élesztettek újra egy leállt szívet, tüdőt, de az ilyen betegek rövid idő alatt elillannak a gondozóból?
Rémálom a kórházban
Hisztérikusakká váltak az emberek mindenütt, az utcán, az üzletekben, a nyilvánosság előtt, még a rendelőben is - fogalmaz dr. Camelia Mîndru, aki a megyei kórház sürgősségi osztályán egymás után több évig is ünnepekkor volt ügyeletes. - Idén még viszonylag csend van, az előző években ugyanis már december elejétől szünet nélkül robbantak a petárdák a folyosón, szilveszter éjszakáján pedig már este kilenctől a sarokig álltak sorban a betegek. Néhányan komoly betegségekkel, de a legtöbben csak a túlzott alkoholfogyasztás és az ebből következő agre­ssziók miatt kerülnek ide. Jól öltözött, kifestett, kölniszagú hölgyek is, beborozva, visítozva, röhögve, sírva, lökdösődve - kit megvágtak, kinek epegörcse volt, kinek csak féltékenységi rohama? A legrosszabb az a nyolcadik hónapban levő várandós hölgy volt, akinek a saját férje verte ki az egyik szemét, úgy hozta ide a kezében, ők tudják, mit csináltak. Azóta üvegszeme van, úgy tudom. A sebésszel ketten nyargaltunk reggel kilencig, egy orvos nem is bírna ennyi beteget egyedül ellátni. Ez a munkánk, nem tehetünk mást, de ami engem illet, idén elmenekülök Kommandóra, ahol nincs petárda és nincs hisztéria. Remélem, hogy a kollégáknak könnyebb szolgálatuk lesz, ámbár nehéz elhinni, mert tavaly ilyenkor a nyolcezredik bejegyzésnél tartottunk a betegnaplóban, és most már a húszezer felé közelítünk?
Tizenöt év alatt a leglehetetlenebb emberi és anyagi körülmények alakultak ki az egészségügyben - mondja mintegy összefoglalásul dr. Antal Álmos nőgyógyász -, a mi osztályunkon 1991-ben heten ügyeleteztünk, és évente mintegy ezer szülés volt, most négyen váltjuk egymást, és 1500 szülés van. A súlyos, elhanyagolt esetek száma is jóval magasabb, tehát elmondhatjuk, hogy jó irányú elmozdulás tizen­öt éve nem történt, sőt! Összehasonlításul közlöm, hogy Brassóban évi 4000 szülésre 37 szakorvos jut, Székelyudvarhelyen 800 szülésre kilenc orvos, Csíkszeredában 1200 szülésre szintén kilenc kolléga. Igazgatónk ellenben van öt darab, és az adminisztratív személyzet is akkora, mintha nem a betegellátásért lenne a kórház. Most közbejött a kórházfelújítás is, és mûszerünk csak az az egy cirkuszos echográf az osztályon. A sürgősségi mûtétekhez kötelező két orvost sokszor nagyon nehéz összehívni, és rendszerint csak a kevés szabad idő rovására sikerül. Hiszen minden negyedik éjjel bent vagyunk, lehet akármilyen ünnep, és délelőttönként is dolgozunk. De hogyan: jelenleg éppen alattunk fúrnak, csáká­nyolnak, csöveket és vezetékeket szerelnek körfûrésszel, légkalapáccsal, és olyan zajjal, hogy nem­egyszer szülés közben le kellett küldenem a nővért, hogy álljanak le a munkával egy fél órára, mert nem hallom a szívhangokat. Hogy pihenjen itt a mûtött beteg? Aztán a por! A mûtő ablakkerete egy félig korhadt deszka, a kilincs rég kiszakadt, a réseket nedves ronggyal tömítjük. Ez amúgy is egy felelős, stresszes szakma, és manapság mindenütt követelmény a biztonság, a pihentség - de ilyen körülmények között az orvosi ellátottság biztonsága csökken, mert nem látom, hogy ezt hosszú távon így tudjuk folytatni, emberileg, egészségileg. Nekünk is szükségünk van szabad időre - és szeretném, ha a betegek meg­értenék, hogy nem rosszindulatból nem tudunk mindig mosolyogni, hanem a fáradtság, az állandó hiányosságokkal való küszködés nyomaszt minket. Nagy figyelmet és pihent embereket igénylő munkát kell végeznünk olyan körülmények között, amelyeket rémálmaimban sem tudtam volna elképzelni. Nem tudom, hogy valaki belegondolt-e abba, amit egy ilyen menet közben végzett felújítás jelent: mintha a mozgó autóban akarnának motort cserélni. És még azt sem tudják, hogy lesz-e rá pénz, mert ez a százmilliárd régi lej a rombolásra sem elég. Kibontották például a szennyvízvezetéket - hát egy ilyen régi kórház falaiból, sarkaiból a legveszedelmesebb fertőző gócok kerülhetnek elő. Nem a látogatók jelentik itt a fő fertőzésveszélyt! Az a tény, hogy mindennek ellenére 250 császármetszésből csak két esetben lépett fel gennyezés, nem a kórházvezetést dicséri, hanem azokat, akik itt dolgoznak, és akik az egész felelősséget viselik. Nálunk tehát sivár és ünnepi hangulattól mentesen zajlik a karácsony is, a szilveszter is, a koszt rendszerint ehetetlen, a személyzetnek sem ideje, sem energiája díszítgetni, poharazni, más pedig nem gondol ránk, még gesztusszinten sem. Rég megszoktuk mint alkalmazottak, hogy a kórházvezetés még bár telefonon sem szokott kellemes ünnepeket kívánni. Az utóbbi időben egyetlen olyan emberi érdeklődésről és odafigyelésről tanúskodó cselekedetet láttam, ami egy kicsit karácsonyibb hangulatot áraszt: egy fiatal várandós anyát az ?rkő negyedből minden alkalommal két apáca kísér terhesgondozásra. Törődnek vele, és ez manapság egészen ritka jelenség.
Demeter J. Ildikó
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-12-24: Archívum 2003–2007 - :

Hírek