Vannak emberek, kik naponta újjászületnek. Olyanok, kik nem merengenek, nem ábrándoznak, nem kifogást keresnek, hanem az adott lehetőséghez képest mindig azt teszik - életerővel, tartással, erkölccsel és hittel -, amit éppen lehet, és amit jónak tartanak. Nemzetben gondolkodnak, ragaszkodnak ahhoz, ami az övék. Vannak emberek, kikkel jó szembenézni.
Hétszáz év Torján
Decemberi délelőtt, éles fénnyel. Hó még kevés, a felső-háromszéki szántókon csak mutatóban szemérmetlenkedik néhány permetnyi. Kézdivásárhelyről Bálványos felé haladva, Torján, az országút mellett jobb oldalt termetes kőporta tátong, ám a bejárat íve alatt méternél magasabb téglafal. Figyelmeztet. Szomszédságában van ugyan egy nyitható faajtó is, de az egymásra rakott, barnásvörös tömbök rajzolata rendellenes. Nyomasztó. Miért ez a különös elzártság?
A kapu, illetve a körülötte húzódó kerítés a torjai nemes család, az Aporok ősi birtokát határolja. Odabent az erdélyi arisztokrácia egyik jellegzetes udvarháza, illetve az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet épületei, istállói. Fura egyveleg, kényszerû szomszédság. Kőnyomatok más-más korból. ,,Kollektív? és kúria ugyanazon a belterületen - mementószerû felkiáltójel, egy emberibb és egy sötét kor árnyéka: hát, errefelé így alakult az élet, ez volt, s ez maradt!...
Báró Apor Csaba agrármérnök most e telken lévő kertészlakásban él feleségével együtt. Nyolcvanötödik életévében még mindig gazdálkodik, s ideje, energiája nagy részét a kommunista rendszer által elkobozott családi vagyon visszaszerzésére fordítja. Konokul, kitartóan, bár néha maga is érzi, az ügyintézés, az örökös járkálás egyik hivatalból a másikba meghaladja erejét, néha kedvét is szegi. De nem adja fel.
Éppen szokásos mezőgazdasági teendőket intéz, telefonál, füzetébe vezeti az adatokat. Precízen, rendszeresen. A szervezés nála mindennapos ténykedés, amit nagy lendülettel, örökös előretekintéssel végez. Aztán időt szakít egy kis beszélgetésre, s a birtokon körbejárva, családjáról, életéről mesél?
Az első erdélyi írásos bizonyíték az Apor családról 1311-ből származik, 1300 körül már itt laktak, 1400-ból van írásbeli emlék, amikor a család megkapta a bálványosi várat Zsigmond királytól. Torján is, a Maros menti Abosfalván, illetve a Mezőségen is folyamatos a jelenlétük. Apor Péter (1676-1752), az író, a Metamorphosis Transylvaniae (1736) szerzője, és az egykori püspök, boldog Apor Vilmos (1892-1945) csupán két közismert név a népes családból, amelynek fénykoráról azt mondja a báró, hogy ,,egész Erdélyben a leggazdagabb Apor az Apor István volt, ő Torjáról elindult, és Bécsig mindig saját házában aludt?. ,,Hát ez akkor volt - fûzi hozzá sóhajtva -, most meg nemigen van, ahol aludjunk??
Ne menj el, fiam!
A befalazott kapu története egyszerû: amikor 1949 márciusában elvitték, azaz kényszerlakhelyre költöztették az Apor családot, még az év augusztusában a történelmi birtokon, az udvaron létesítették az első háromszéki kollektív gazdaságot - személyesen Luka László avatta fel! -, melynek vezetői csupán egy bejáratot hagytak meg, a másikat téglával zárták el a világtól, a tolvajok ellen próbáltak így védekezni. A kitelepítésre egy éjszaka került sor, fél órájuk volt, hogy összecsomagoljanak, és teherautóra üljenek. ,,Tudomásul vettük, hogy ez a helyzet - emlékezik -, és hallgattunk. Mit lehetett volna tenni??. Először Sepsiszentgyörgyre kerültek, majd Balázsfalvára. Apor Csaba ottani, környékbéli állami gazdaságoknál dolgozott, ott voltak 1963-ig. Élt Marosvásárhely környékén, Szászrégenben, Radnóton, de megfordult Szépmezőn is. Harmincöt évet dolgozott állami gazdaságokban, dacára annak, hogy ,,milyen születésem volt, szükség volt rám, jobb eredményt értem el, mint más, elvégeztem a dolgomat, és megtûrtek; kezdtem mint kertész, és végeztem mint főmérnök?. Már gyermekkora óta agrármérnök akart lenni, mert szeretett mindent, ,,ami a földdel kapcsolatos?.
Az államosítás során a kommunista hatalom Torján mintegy 130 hektárnyi mezőgazdasági területet és 200 hektár erdőt vett el az Aporoktól, azelőtt már eltulajdonították kommandói vagyonukat, majd a ratosnyai erdőket. Apor Csaba 1991 márciusában, a 18-as, földtörvény megjelenése után költözött vissza Torjára, majd árverésen megvásárolta a volt állami gazdaság épületeit, amelyek a család birtokán voltak. Visszatért ,,azért, hogy a mi területünk megmaradjon?.
- Ez hétszáz esztendeje a család tulajdona, hát akkor én legyek az, aki ha lehet, nem szerzem vissza? - kérdi, s el is érzékenyül kissé. Ez szerinte nemzeti és erkölcsi kérdés is egyben. Mert nem csak a családi birtokról, az ősi jussról, az ember méltóságáról van szó, hanem arról is, hogy ,,engem az Isten a magyar nemzet keretén belül teremtett meg. Az embernek vannak génjei is, van lelke is, és az ember lélekben ragaszkodik saját nemzetéhez, családjához.? ,,A katolikus hit és erkölcs alapján jó magyar akarok lenni, és az volt mindig a törekvésem, hogy ha tudok, használjak a magyarságnak.? Élete során az is előfordult, hogy el akart menni Erdélyből. De aztán mégsem tette, mert volt egy beszélgetése Márton Áronnal, aki csak annyit mondott neki: ,,ne menj el, fiam?. S ebből értett, ez az intelem egy életre elég volt.
Hazahozni a családot
A kilencvenes évek elejétől tehát Torján ,,dolgozgatnak?. Bár számára sem kellemes az ötven éve befalazott bejárat látványa, a téglákat egyelőre ő maga sem veszi ki, ,,mert nekem is érdekem, hogy csak egy kapu legyen, nem csak a kollektívnek volt érdeke. De ha normális idők jönnek, akkor visszaállítjuk úgy, ahogy volt. De a normális időktől még nagyon messze vagyunk.?
Így hát Apor Csaba a korokat s a világrendeket elválasztó, befalazott bejárat helyett inkább az ősi udvarházra, annak helyreállítására figyel, a gazdálkodás mellett ma annak felújítása egyik fő célja. Mint mondja, ,,javítgatják?, a mintegy hatszáz éves épületben bőven maradtak régi freskók is. A mai Apor-kúriából különben már 1400-1500 között ,,volt valami?, ám az 1500-as éveket követően kétszer is leégett, legutoljára Mihály vajda 1600-as erdélyi bejövetelekor vált a lángok martalékává. Apor Csaba 1921-béli születése után (édesanyjának Maros megyei birtokán, Dedrádszéplakon látta meg a napvilágot), 1924-től került Torjára, a család ősi udvarházában 1949-ig élt.
Mutatja az 1500-as évekből származó gabonást, melynek fehér falára éppen egy kopár fa rajzol erős árnyékot, s meséli, jó lenne, ha három gyermeke közül bár az egyik visszatérhetne Torjára, a másik esetleg a Maros menti birtokra, Széplakra. Mint mondja, ezt ők is szeretnék, kívánkoznak is vissza. Az egykori erdélyi arisztokrácia körében mostanság jellemző, hogy valami hazahozza az utódokat, még a gyermekeket, unokákat is: ,,a lélek, a szeretet elsősorban, aztán a mindennapi élethez való ragaszkodás, mert hiába van valaki Ausztriában vagy Svédországban, ha nincs föld a lába alatt, nem érzi magát otthon?. Csak az a baj - fejtegeti -, hogy a föld s az erdő visszaadása nagyon lassú, ,,mindenki húzza, halasztja, mellébeszél, és tizenöt év alatt nem sokat sikerült csinálni, mert semmi biztosat nem adtak a kezünkbe?. Pedig a család gazdasági megerősödéséhez kellene az egykor meglévő erdő s föld, anélkül nehezen tudják helyreállítani a kúriát is.
A hosszú élet génje
Apor Csaba az udvarház előtt meséli, fiatal korában atlétaként sportolt, később pedig lovagolt. Szerette a paripákat. Ez a kötődés is családi örökség, huszártiszt édesapja lovasként szerepelt az 1916-os magyar olimpiai csapatban. Agrármérnökként is nagy élvezettel lovagolt, mert ,,ha így gazdálkodsz, lóval látod legjobban a földet, és valahogy az ember lóháton nagyon jól tud gondolkodni??
Persze, a lendületes, energikus mozgás még most, nyolcvanötödik esztendősen is jellemzi. Nem lehet nem észrevenni. Hogy mi ennek a titka, miként sikerült ezt a frissességet megőriznie? Azt mondja, ez Székely Mózeshez, az 1603-ban szûk egy évig uralkodó erdélyi fejedelemhez vezethető vissza. Az Aporokban ugyanis van Székely Mózes-vér, pontosabban egy Székely lány került a családba. ,,Úgy látszik, ez egy gén, amit örököltek az utódok, azóta mind hosszú életûek az Aporok. Dédnagyapám is megérte a nyolcvanat, édesapám 94 éves korában halt meg, és teljesen normálisan gondolkozott, beszélt, járt. A nagyapám 85 éves korában még gyalog járt be Kézdivásárhelyre és jött vissza Torjára.? Mint mondja, Székely Mózesnek legendás testi ereje volt, Szentpálon karddal a szájában úszta át a Marost, oda-vissza, hadi felszereléssel, úgy látszik, tőle származik e korbéli délcegség. Igaz, a harcias, életét fővesztéssel végző fejedelem génje mellé egészséges életmódot is pászított, nagyon keveset cigarettázott, nem ivott, pedig a balázsfalvi, zsidvei, hosszúasszonyi állami gazdaságokban igazi borvidéken dolgozott.
Nehéz pontosan elmondani, valójában mi is a hosszú élet titka. ,,Akarat kell. Sokat kell mozogni, tornászni? - állítja. Ennyi lenne?
Jövőnéző ember
Apor Csaba családjának magyarországi, sőt, Buenos Aires-i tagjairól kiderül, nagyjából mindenki sikeres vállalkozó, vagy más területen végzi jól munkáját. Családi örökség, nevelés eredménye? Magyarázata egyszerû: az Aporok szeretik a gazdálkodást, szeretik a kereskedelmet, szeretik az állatot? ,,S ez az egész mezőgazdaság elsősorban szervezés kérdése - fejtegeti -, technológia kérdése, haladni kell a tudománnyal, figyelni a legújabb dolgokra.? Csak hát az a baj, hogy ez most lehetetlenül sokba kerül. ,,Valamit ki kell találni, hogy tudjunk élni, mert így nem megyünk semmire. Nem tudjuk, mit akarunk, s ez már tizenöt éve mind folyik, és azóta nem tudjuk, mit lehet csinálni.? Következetesen vallja, jó, erőteljes gazdaság nélkül semmi sincs, a hétköznapok pedig egyelőre arról szólnak, hogy ,,soha annyi szegény ember Torján, mint most, nem volt?. ,,Ezt meg kell oldani valahogy. De úgy, hogy veszekedünk, s egyik húzza jobbra a szekeret, a másik balra, nem megy.? Úgy véli, Székelyföld jövőjéhez elsősorban jogrend kell, és tulajdonjog-szabadság, hogy ami a tiéd, az a tiéd legyen, és akkor keresztény erkölcs alapján kell megszervezni a mezőgazdaságot, az ipart, mindent. ,,Rablógazdálkodással nem lehet sokra menni. Hát maholnap az erdő mind ki van vágva!? Igen ám, csak mennyire tart ma a világ a keresztény magatartásforma felé? ,,Ha egy kicsit megkereszteljük a globalizációt, nem hülyeség? - válaszolja. Okos befektetőkre van itt szükség, nem olyanokra, akik mindent ki akarnak zsákmányolni, hanem olyanokra, akikben van egy speciális jóérzés, hogy ne csak saját zsebébe, hanem a másiknak is jusson - teszi hozzá.
És miközben járkálunk a birtokon, az újjászületés elején lévő kúria szobáiban, tetőterében, nézzük az istállóban lévő fajállatokat, egyre egyértelmûbbé válik: Apor Csaba nem csak a múlt század nagy tanúja - ,,ha nem lett volna olyan keserves, egészen mulatságos lenne; sok mindent meg kellett élni, ha az embernek van egy kicsi humora, akkor könnyebb? -, nem csak egy letûnt korra emlékezik nosztalgikusan, hanem minden percével a jövőnek él. Amikor Torjára hetvenévesen visszatért, nem nézte jó szívvel, mi maradt a családi kúriából, de most is azt kérdi: ,,Mit tegyek, én csak azon gondolkozhatom, hogy ezt újra kell építeni. Már annyiszor megtettük, tatárjárás után, törökjárás után, most a kommunistajárás után is újra kell csinálni??
Aporéknál így megy ez nap mint nap, télen-nyáron. Korán kel, rendeznie kell a gazdaságot, a negyvennél több hektáros mezőgazdasági területet - búzával, árpával, cukorrépával, lóherével, lucernával, silókukoricával -, a tizenhét gyönyörû szarvasmarhát, a harmincegy gernyeszegi nagy fehér sertést. És eközben nagyobb gazdaságot, újabb gépek vásárlását tervezi, s úgy látja, a mezőgazdaságban egyelőre ,,mindennel kell foglalkozni, amivel lehet, s amire nem fizetsz rá?.
Nincs megállás. Hogy miért? Apor Csaba egyszerûen csak annyit mond, nyolcvanöt éves korban is enni kell, és ruhát kell venni, s erre bizony a nyugdíj nem elég? Valójában arról van szó, hogy szereti a gazdálkodást, s ,,az nem élet, ha az ember nem dolgozik, nincs, amivel foglalkoznia, az embernek utolsó percig kell csinálnia valamit, ha egészsége van?. Mi több, felkarol másokat is, foglalkozik háromszéki kitelepítettek földvisszaigénylésével, nem csak a sajátjával. ,,Ha magyar vagyok, akkor az egész magyar nemzettel kell törődnöm? - hangzik az indoklás, s az örökifjú báró körbenéz birtokán, tekintetét az udvarház feliratos köveire, a családi címer felé fordítja, s elindul hazafelé a hóban?
Valahogyan sokszorosítani kellene Aporék fiatalsággénjét.