Lassított, nyers felvezetés
1989-ig, a változásokig Románia úton volt ahhoz, hogy a ,,kóros unalom országává? váljék. Már filmek sem voltak, a televízió kínálata néhány órában csak a regnáló hatalom népszerûsítésével foglalkozott, eltûntek a kulturális adások, a mûvészfilmek; lassan a nyolcvanas években ideig-óráig még az egész országot lázban tartó filmsorozatok is, csak a nép akkori - s nemsokára szitává lőtt - legszeretettebb fiát láthattuk, amint dadogva ígéri meg újra meg újra, hogy: ,,vom facem totul!? (,,Megteszünk mindent??) A hírek vele kezdődtek és végződtek, a sajtó az ő dicsőségét sugározta, s miközben az állami szegénység és idült spórlás következtében sötétbe borultak a lakások - mert állandóan, ha kell, ha nem, ,,elvették? a villanyt -, a mai helyzet, ami minden szempontból más, egészen egyszerûen elképzelhetetlennek látszott. Irreális, hiú és badar ábrándnak vagy víziónak. Hiszen a hatalom azt is árgus szemekkel figyelte, ha mondjuk, bizonyos sportközvetítések esetén a főváros és a nagyobb regáti városok tévéantennái Bulgária felé fordultak! A világban és Európában akkor már megindult a mûholdas tévéadások tömege, de mi erről csak mint ,,érdekességről? értesülhettünk.
Ez a helyzet változott meg lassan, de biztosan a ránk eső szabadságban és ,,eredeti? demokráciában. Bővült a köztévé kínálata, a filmszínházakban újra megjelentek a filmek, a háztetőkön a parabolaantennák, és lassan vidékünkön is beindultak a kábeltelevíziók; hihetetlenül bővült a kínálat; egyre-másra jelentek meg az égen a mûholdas televíziók.
A változás
Ez villámgyorsan változtatta meg az addigi - hm - kulturális ,,szokásokat?, átmenetileg csökkent a színházak látogatottsága, és visszaszorult az irodalom. Amíg a kommunista ,,búvárharangban? - nem tudom máshoz hasonlítani például a nyolcvanas évek Romániáját - az embereknek egyetlen lehetőségük maradt a sivár hétköznapok unalmából kitörni: a színház és a könyv, a kilencvenes évekre már a könyvek is visszaszorultak, egyrészt drágábbak lettek, másfelől az állandó hajszában az emberek már nem értek rá olvasni. Így tehát a nyolcvanas évek kiadói sikerként számon tartott harminc-negyvenezres példányszámai (!) ábránddá váltak!? Érdekes, hogy még az olyan sikerre számítható írók is, mint például Makkai Sándor, új kiadásban megjelenő könyveikkel meg sem közelítették az ,,átkosban? elért példányszámaikat. Makkai Sándor a Báthoryak testvérszerelméről szóló pikáns regénye 1979-ben még 30 000 fûzött és 15 000 kötött példányban jelent meg (!), azért ,,csak? ennyiben, mert nem engedték megjelentetni magasabb példányszámban. Legújabban a kiadók szemérmesen fel sem tüntetik a példányszámokat?
De vissza a tévéhez!
Ördögi kör
A hazai fogyasztó először a különböző tévéadásokban szembesülhetett azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy mit is jelent egészen pontosan a fogyasztói társadalom.
A reklám egy-egy sikerre számítható, nagy nézettségnek örvendő filmet, politikai show-mûsort vagy szappanoperát öt-tíz percenként szakított meg. A különböző színvonalú reklámokat - ezekről később, ne mindig mindent elsietve, ne mindig mindent idő előtt - és hirdetéseket a hazai néző már csak azért is végignézte, mert várta a szappanopera, a film vagy a politikai beszélgetőmûsor folytatását?
Aztán a történelem mókuskereke fordult egyet, Romániában is megjelent az áruválaszték, megjelentek a nagy üzletek, majd a nagyáruházak, s hirtelen valósággá vált a hazai fogyasztó számára mindaz, amit a tévéreklámok addig hirdettek.
Kitérő
De mi a reklám? A Magyar értelmező kéziszótár szerint: ,,Árut, (szellemi) terméket, szolgáltatást, vállalatot népszerûsítő feltûnő hirdetés.? Az írott sajtóban, a televíziócsatornákon s a külön füzetekben, ,,brosúrákban? a fogyasztóra zúduló s egyre kihívóbb, pökhendibb és változatosabb formát öltő hirdetések, reklámok először Amerikában hódítottak teret, ahol a fogyasztó kegyéért eldurvuló verseny arra kényszerítette a cégeket, vállalatokat, hogy minél kihívóbban népszerûsítsék termékeiket, hogy minden elérhető eszközzel igyekezzenek rávenni a fogyasztót arra: ezek a termékek - az ő termékeik! - a világ legjobbjai, s mindenáron ezeket kell megvásárolniuk. A hülyeség és az ízléstelenség uralgott el, elég itt az egyik legkirívóbb példával élni: egy virslireklámban például az öreg, megviselt arcú, színes bőrû fogyasztó - kezében tartva a virslikonzervet - az ég felé bök a hüvelykujjával, és azt mondja: ,,?? is ezt szereti?
A szakértők
A reklám, természetesen, megteremtette a maga irodalmát, szakértőit. Az egyik legjelentékenyebb szerző, Vance Packard (magyarul: Feltörekvés, reklám, szexualitás Amerikában) igen pontosan fogalmaz, amikor egyik írásában ezt írja: ,,Ha a rábeszélés tárgyával kapcsolatban megrögződött már az emberekben egy reakcióminta, akkor tömegével tudjuk rábeszélni őket (?), mert valamennyien feltételes reflexekkel rendelkező lények vagyunk. Minden rábeszélés lényege, akár üdítő italokat akarunk eladni, akár politikai filozófiát, hogy a rugóul szolgáló szavak, szimbólumok, cselekvések révén kifejlesszük a feltételes reflexeket.? S ehhez még egy elkerülhetetlen tény: ,,?a kereskedők a fogyasztó prekondicionálásának módját keresik, hogy a termékkel kapcsolatos tudnivalókat az agyába vésve, a termék megvásárlására kényszerítsék?. Néhány idült példa: a fogkrémreklám-dömpingben legújabban a magyar televíziókban is kezd honossá válni az a fogás, hogy fogorvosokkal reklámoztatják a különféle, de legjobb fogkrémeket. Egy, az álmatlanságot elûző nemeztakaró vagy ágynemû esetében élsportolókat vonnak be, akik elmondják, hogy igen, amióta ezt az ágynemût tüntetik ki figyelmükkel, nyugodt az álmuk. (Sütő András emlékezetes könyvcíme szerint neki a hatvanas években még édesanyja ígérte a ,,könnyû álmot?, ha kibeszéli a közösség fájdalmát, ma már ez, úgy tûnik, viszonylag egyszerûen elérhető bizonyos varázslatos tulajdonságokkal rendelkező ágynemûk használatával is.) Egészen más ,,technikához? folyamodnak az nagyáruházláncok. Íme egy friss és vakító példa, ma is élvezhető mind a magán-közszolgálati, mind a magyar kereskedelmi adók kínálatában. Piroska ügyes, tûzrőlpattant kislány, megrakott kosárkájával megérkezik nagymamához, akinek kendője alól a farkas vigyorog érdeklődve: ,,mit hoztál, Piroska??, s a finomságokon elámulva ,,megrendülten? jegyzi meg: ,,ha tudtam volna, hogy az illető nagyáruházban ennyi finomság kapható, nem ettem volna meg a nagymamát??
De az ízléstelenségnek nincs határa!
Egy másik, joghurtokat népszerûsítő reklámban két ,,okos? eperszem beszélget egymással, egyikük megvallja, hogy a Jogobellába szeretne eljutni, ez minden vágya. Tudniillik: hogy megegyék! Ennél szellemesebbek azért a bizonyos mobiltelefon-reklámok: az erőd udvarán ott várakozik az elítélt, felsorakozik a kivégzőosztag, a tiszt szokás szerint, mielőtt a tûzparancsot kiadná, az elítélt utolsó kívánsága felől érdeklődik. A férfi leveszi szeméről a vörös kendőt, kér és kap egy maroktelefont, s beszélni kezd, hosszan, önfeledten, a katonák megunják, leheverednek az árnyékba, s elalszanak. És most jön a szellemes poén: ,,egy mobiltelefon meghosszabbíthatja az életed!??
Packard felismeri, hogy a reklámgyártók az idők során az élesedő és eldurvuló versenyben kényszerûen a pszichológia bizonyos kutatásait is felhasználták! ,,Próbának vetették alá az ember tudat alatti vágyait, szükségleteit, cselekvésének mozgatórugóit, igyekeztek kitapintani az ember gyönge pontjait. A tudat alatti motiváló tényezők közül legtöbbünknél ráakadtak a hasonlóságvágyra, az orális stimuláció szükségére, a biztonság utáni sóvárgásra. S amint sikerült e gyönge pontokat megtalálniuk, már meg is tervezhették a pszichológiai horgot, ráakaszthatták a csalétket, és mélyen belelógathatták az árutengerbe, a vigyázatlan vásárlók orra elé??
A dömping és a nagyáruházak
Először csak amerikai, nyugati filmeken láthattuk az ismétlődő képsort: hosszabb távollét után (vagy akár este) a hős megtérve otthonába, kinyitja postaládáját vagy ajtaját, és rázúdulnak a különféle termékeket, nagyáruházláncokat, szolgáltatásokat, árucikkeket reklámozó füzetek, kiadványok?
Az utóbbi időben mi is átélhetjük ugyanezt! Jóformán nincsen nap, hogy postaládáinkban ne jelenjenek meg hasonló kiadványok. Ezek néha egészen primitív kivitelezésben, de például a Billa nagyáruházlánc már úgyszólván mindent megengedhet magának, különféle színes prospektusokban hívja vásárlóit s hirdeti árukészletét. ,,Totu?i, pentru casa ta?? (,,Mégis, neked, a házadnak?) - hirdeti kínálatát a Selgros egyik füzete ragyogó, színes kivitelben, a Profi azzal kezdi kínálatának reklámozását, hogy jutalmakra hívja fel a figyelmet: ,,Pune mâna pe un premiu? - vörössel - Profi!?, s a szöveg alatt egy Dacia Logan látható, amely álomkocsit el is nyerheti az, akinek szerencséje van, csak ehhez ugye próbálkozni kell, s mindenekelőtt ott kell vásárolni, hiszen ,,a próba szerencse!? A Billa legújabban egy Mikulással a címlapján hirdeti kínálatát. ,,Mo? Nicolae te a?teapt? la Billa!? (,,A Mikulás a Billában vár!?), de persze nemcsak a Mikulás, hanem mindaz, ami szem-szájnak ingere. Egy nevének elhallgatását kérő szakember felvilágosított: egy többoldalas reklámkiadvány általában eléri a menő és kínálatát állandóan bővítő, értelemszerûen tehát népszerûsítő áruházlánc esetében akár a félmilliós, hatszázötvenezres példányszámot is! Százezer euróba kerül csak a nyomtatás, ehhez jön még a fotózás költsége, az előkészítés és természetesen a postaköltség, hiszen a reklámfüzeteknek célhoz kell érniük, postaládáinkban kell landolniuk. Ezek a kiadványok megbízható ütemben követik egymást, még állítólagos uborkaszezonokban is. A fogyasztó pedig mit tehet, érdeklődni kezd - mindnyájan emberek vagyunk -, elmegy az áruházba, beutazik például Brassóba, a Metróba (vidékünkön ez volt az első nagyáruház!?), s jó néhány eurót útiköltségre biztosan elkölt, lehet, hogy többet is? A reklámfüzeteket tehát mi, a fogyasztók fizetjük meg. A dialektika itt is bombabiztos és igaz.
Ide sorakoznak a nagyobb ügynökségek reklámkampányai is. Ezeknek nálunk három típusa van: nagy, közepes és kicsi. Az áruk is eszerint változik: egy két-három hónapig makacsul ismételt reklámkampány nagyban persze méregdrága, három-négyszázezer euró; a közepes ennek jószerével a fele; a kicsi is hat-nyolcezerbe kerül. A cégeknek, nagyáruházláncoknak nyilván megéri, belógatják a reklámot az árutengerbe, és előbb-utóbb kihalásznak minket, s még - ahogy az egykori magyar nóta mondja - hálásak is leszünk érte?
Ellenpont
Írtuk már az elején, a könyvnek mai világunkban folyamatosan csökken a szerepe! Noha Erdélyben ez még nem érezhető (a Duna Tévé egyik riportja szerint) még ,,annyira?, bár itt is egyre kevesebben vásárolnak könyvet. A terjesztés is áttekinthetetlen, a könyvek példányszámait, ismételjük, szemérmesen legújabban nem is tünteik fel a kiadók, de könyvet (legalábbis hazai szerzők könyveit) viszont biztosan egyre kevesebben vásárolnak? Egy átlagos kötet száz példányban hozzávetőleg 1700-2000 euróba kerül. Ha a kiadó normális tiszteletdíjat is fizet szerzőjének - van ma ilyen, erről hosszan lehetne beszélni -, s bekalkulálja a terjesztést is, mert el is szeretné adni a könyvet, ami ebben a felfogásban már áru, s célba, a vásárlóhoz kell juttatni, a költségek már 4000 euróra is emelkedhetnek. S hol van még a tévéreklám?! Melyik kiadó vagy hazai szerző engedheti meg magának, hogy könyvét, mondjuk, folyamatosan televíziócsatornákon reklámoztathassa??
Így bezárul a kör, vodkát még csak-csak vesz a vásárló, sört is, de könyvet már egyre kevesebben és kevesebbet?
Egy kihívó ellenpélda
Ezért is döntött úgy Kopacz Attila, a Medium Kiadó vezetője, hogy idén decemberben, karácsony előtt minimális, húsz-harmincas példányszámban jelenteti meg néhány hazai magyar szerző könyvét, amely hálózati terjesztésre, üzletekbe tehát nem kerülhet? Amolyan kuriózumok lesznek tehát ezek a már megjelenésük idején ritkaságnak számító könyvek, hogy felhívják a figyelmet erre a tarthatatlan helyzetre. ,,Szeretném, ha szeretnének? - írta Ady. (Csodálkozom, hogy az ötletekben olyannyira gazdag magyar reklámszakemberek még nem fedezték fel a magyar költők szállóigévé váló sorait.) Ezt mondhatná mondjuk egy kecses manöken vagy egy sonkareklámban is a ránk váró sonka?
Bogdán László