
Mûvelődéstörténeti és helytörténeti szempontból jelentős tárlat nyílt a Tamási Áron Színház előcsarnokában a bukaresti Lengyel Intézet gyûjteményéből származó nagyméretû, hangulatos plakátokból. A mûvészien kimért, céltudatosan megkomponált plakátok a XX. század ellentmondásokkal és megpróbáltatásokkal telített utolsó negyedének hû lenyomatai, az értékeit féltő kelet-európaiság bemutatói. A kecses vonalvezetéstől, a pasztellszínekkel festőiséget teremtő alkotásmódtól, a szürreális, már-már lázálomszerû, bátor, de építő fantáziával az emberi gondolatiságot drámai szinten előtérbe helyező vízióig költői megszólítással hatnak e plakátok: rendezett, érthető kompozíciós struktúrával és a grafikus szimbólumok expresszivitásával. Mondanivalójuk nem pillanatnyi, gyors haszonszerzési figyelemfelkeltést céloz meg, hanem a néző figyelmét a hirdetmény közlése előtt gondolati síkon érdeklődővé teszi, vizuálisan figyelmeztet, néha sokkoló hatást keltve. Nem kioktatni akar, hanem poétikus hangvétellel bevezetni egy mûvészeti folyamatba. Azt is mondhatnánk, hogy egy adott előadás már egy ilyen esztétikusan megszerkesztett plakáton való elmerengéssel kezdődik, vagy hogy az előadásból majd kihámozódik a plakátba belefoglalt gondolatiság.
A lengyel plakát kezdeti szakasza az 1890-1905 közötti időkre tehető, amikor Toulouse-Lautrec és Alfons Mucha plakátforradalmát követően Krakkóban és Lembergben megjelent. Olyan neves mûvészek mûhelyében születtek plakátok, mint Stanislav Wyspianski, Wojciech Kossak, Josef Mehoffer és mások. A Lengyel Mûvészeti Társaság tudatosan ellenezte az idegen behatásokat, inkább a helyi historikus, hagyományőrző elemeket bátorította. A két világháború közti feszült légkörben azonban a lengyel plakát kompozíciós szempontból a különféle modern euroatlanti irányzatok hatása alá került, és Varsó vált a lengyel plakátkészítés fellegvárává Tadeusz Gronowski art deco-szellemû alkotásaival. A második világégést követően a lengyel társadalom a plakátot a festészethez hasonló mûvészeti alkotásnak kezdte tekinteni. A szovjet propagandaplakátok mellett jelentős tér nyílott kulturális, főleg filmplakátok készítésére, mely esetben az alkotó a vizuális metaforák nyelvezetével próbált hatni. A 60-as évektől a plakáttervezés az egyszerûségre, a grafikai elemek dominálására törekedett, így ez az időszak a lengyel plakátmûvesség fénykorának tekinthető. A lengyel városok utcái és terei e mûvek által mindenki által látogatható, nyílt galériákká váltak. A modern plakátiskola mesterei közül kiemelkednek: Jerzy Czerniawski, Grzegorz Marszalek, Wiktor Sadovski, Franciszek Starowiejski és mások, akiktől a szentgyörgyi tárlaton is láthatunk munkákat.
A színház előcsarnokában nemcsak film-, hanem zenei, színházi és balettplakátok is láthatók. A tárlat február végéig látogatható. Hasonló kiállítás tekinthető meg a brassói Bistro de L?Arte galériában is.
Sántha I. Géza
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.