Csoda lett volna, ha a romániai magyarság köreiben dúló ellentétek, nézetkülönbségek, a különböző szekértáborok kialakulása nem nyomják rá bélyegüket a Székely Nemzeti Tanács működésére. Úgy tűnik, a hat évvel ezelőtt életre hívott, a székelyföldi autonómiatörekvéseket egyedüli céljaként meghatározó közképviselet csapdahelyzetbe került: önálló, politikai irányultságok fölötti testület kíván lenni, de nem függetlenedhet küldöttei nézeteitől.
Az SZNT rendkívüli érdemei nem vitathatóak. Ha 2003 októberében nem jön létre a testület, ma szó is alig esne az autonómiáról, nem vált volna a székelyföldi magyar közösség központi témájává és a már létező vagy azóta megszületett politikai alakulatok vezérmotívumává. A román ellenérzéseket, tiltakozást nem sikerült leküzdeni, de egyre többen beszélnek róla, és ha lassan is, de növekszik azok száma, akik megértik pontos tartalmát, hajlandóak elfogadni a magyar közösség követelésének jogosságát. Mindez bizony nem kevés, de érthető azok elkeseredettsége, türelmetlensége is, akik gyorsabb, eredményesebb cselekvést várnak, úgy érzik, nem történt gyakorlati előrelépés az elmúlt hat esztendőben. Nehéz tudomásul venni, az autonómiaküzdelem nem néhány éves feladat, hanem hosszú folyamat, út, amelynek még mindig csak az elején tartunk.
Az SZNT küldöttei sokfélék, sok helyről érkezettek, nem pénzért, hatalomért, hanem egy ügyért önkéntes feladatot vállaló székelymagyar emberek. Egyértelmű, vannak közöttük radikálisabb nézeteket vallóak és reálpolitikusok, olyanok, akik az MPP útját tartják követendőnek, mások az RMDSZ elképzeléseiben hisznek. Akadnak, akik szerint közképviseletként ez a testület az autonómiaharc egyedüli hiteles képviselője, illetve akik úgy vélik, nem szabad kisajátítani a küzdelmet, minden segítő erőre szükség van. Sokféle, sokirányú nézetkülönbség került napvilágra az SZNT szombati ülésén, a közös ügy ezúttal kevésnek bizonyult, nem sikerült felülírnia az egyéni sérelmeket, ambíciókat. Pontosan tükrözte erdélyi, székelyföldi magyar társadalmunk rákfenéjét: a széthúzás átkát, melyen a legnemesebb cél érdekében sem sikerül felülemelkednünk.
Hiába akar teljes önállóságot, mindenkitől való függetlenséget az SZNT, a politikum, civil szervezetek, egyházak támogatása nélkül meddővé válik minden törekvése. Nem lehet az autonómiaharc kizárólagos képviselője, összehangolt, egységes cselekvés nélkül nem érhet el eredményt. Ha nem a különböző nézetek, erők összefogását támogatja, képviseli, saját küldöttei véleménykülönbségének áldozatává válik. Kár lenne érte!
