Mai, rohanó világunkban, ahogy mondani szokás a közhely virágzó nyelvén, a különbnél különb, modern herkentyûk világában, amikor csak fülünkhöz kell emelnünk legjobb barátunkat, a mobilunkat, nem mindegy, hogy hogyan is telefonálunk. A helyes telefonálás ugyanis már a reggel első pillanatával, az ébredés, az eszmélés legelső pillanatával kezdődik, már akkor, amikor rányílik a szemünk e csodálatos világra. Mert mondom nektek, feleim, hogy nagyon rosszul teszi, akinek keze mindjárt a még szundikáló asszony környékén kezd kutakodni, esetleg az előző este az ágy mellé készített borvizes üveget próbálja fellelni, mivel olyan száraz a torka, hogy majdnem nyikorog, vagy talán a rádió keresőgombja körül kezd matatni, vagy később, a reggeli kávé mellé újságok megannyi szemetét olvasgatja a legjobb, a legnyugisabb helyen, budin ücsörögve. Ehelyett inkább, ha sikeres hívásokat szeretne aznap tenni, kezdje a napot értelemfejlesztő kazettákkal, amelyeken valakik - de hogy még kik! - elmondják, hogy hogyan is tegyünk, miképp is oldjuk meg telefonon keresztül akár a legégetőbb problémáinkat is. Közben persze tornázhatunk is kicsit, lazítgathatjuk az izmainkat, végezhetjük az aznapi porció fekvőtámaszunkat, miközben teljes - de aztán tényleg teljes! - odafigyeléssel, maximális koncentrációval hallgatjuk a megfelelő kazettát. Esetleg inspiráló vagy önfejlesztő könyvet vehetünk a kezünkbe, olyat, amitől fejlődünk, semmiképp sem újságokat. Mert ahhoz, hogy meggyőzők legyünk, belső ösztönzésre, stratégiára és akaraterőre van szükségünk. Először is: ne induljunk a napnak üres gyomorral, keveset együnk és finomat. Lágy tojás, mézes kenyér, sajt, sonka, müzli tejecskével, ilyenek jöhetnek számításba. Ugyanígy délben, keveset akkor is és finomat. Mondjuk, valamelyik vendéglőben, mondjuk, a törzshelyünkön, mondjuk ott, ahol a pincérek már kívülről tudják a szokásainkat. Azt, hogy mit szoktunk közvetlenül étel előtt, hogy mit nem szeretünk evés közben, és hogy mit kérünk az étkezés befejezése után. Adjunk magunknak elegendő ebédidőt! Nyugisan, nem elsietve semmit. Aztán fontos az is - de még mennyire! - hogy ne hagyjuk, hogy napközben mindenféle apró-cseprő bosszúságok letörjenek, és megakadályozzanak ezáltal a céljaink elérésében. Ne rágódjunk fölösleges dolgokon, rossz szokás, nagyon nagyon is rossz szokás, csak időnket pazaroljuk el. Ha viszont szakítunk ezzel a rossz szokással, gátoló érzéseinktől megszabadulunk, hangunk nem lesz feszélyezett, s kellemes érzéseink átsugárzanak a másikra is a telefonon keresztül. Mert akivel beszélünk, az nem lát téged, ezzel nem mondtam újat kedves barátaim, így hát nem tudunk kompenzálni semmit az öltözékünkkel, ápoltságunkkal vagy a mozgásunkkal. Egyedül csak a hangunkra hagyatkozhatunk. Ha felszabadult, ha energiát sugároz, átragad ez a felszabadultság, energia a másikra is. Aztán nagyon fontos az is, hogy a telefonálás megkezdése előtt néhány percig gyakoroljuk a mondandónkat, ismételjük el fejben az egészet, és hogy jó kedvünk legyen. Előre képzeljük el, hogy szenzációsan fog sikerülni. De legjobb az, ha a telefonálás megkezdése előtt elővesszük a zsebtükrünket, és bal kezünkben tartva mosolygunk a tükörbe, és ezt tesszük, miközben beszélünk a telefonba, így hangszínünk is besegít, hogy igazán kedvesek és meggyőzők legyünk. Ne beszéljünk sokat, ne nyomjuk hosszasan a dumát, hiszen ez fárasztó, inkább figyeljünk a másikra, gondolkodjunk az ő fejével. És ne szakítsuk félbe! És ne vágjunk közbe! És ne konfrontálódjunk! Helyes technikával, egy jól elgondolt szöveggel, kedves, elbûvölő hangszínnel rengeteg időt takaríthatunk meg, és soha nem látott eredményeket érhetünk el. Nem kell napokig döcögnünk sáros, latyakos, úttalan utakon, világ végi helyekre nem kell kikocsikáznunk, hogy aztán estére fáradtan, eredménytelenül, elkeseredetten és kedvetlenül visszajöjjünk. S oda az eredményesség, oda a benzin, oda a rengeteg befektetett energia. Mert itt van hû barátunk, a telefon, ami soha nem hagy cserben, ami életeket menthet akár, s ami nekünk a túlélést - túlélést, miket beszélek? -, a jól élést jelentheti. Az első lépés, hogy felkeltsük a másik figyelmét, például úgy, hogy: ,,Üdvözlöm, Kicsid úr!? Ezzel felkeltettük a Kicsid úr figyelmét, majd bemutatkozunk, aztán megkérdezünk valamit, amire csakis igent mondhat, nem mondhatja azt, hogy nem. Például: ugye szeret takarékoskodni? Ki az a hülye a világon, aki erre azt mondja, hogy nem? Még ha nem szeret, nem szokott, akkor is. Vagy ugye, hogy szeretné, ha családjával elmehetne a Kanári-szigetekre a szabadsága alatt. Vagy szívesen fogadna egy ötletet azzal kapcsolatban, hogy... De lehet egyebeket is kérdezni, a lényeg, hogy ne mondjon nemet. Majd befejezésül egy időpontot kell kérni, biztosítani kell arról, hogy milyen nagyszerû döntést hozott, amikor minket választott stb. És ne adjuk fel, ha ki szeretnének térni előlünk, ha kifogásokat hoznak, ha azt mondják, hogy még át kell gondolniuk a dolgot, esetleg hívjuk fel egy másik időpontban. Ilyenkor ismételjük el az ő kifogását, hogy tudjuk, drága Kicsid úr, hogy nem szeretne semmit elhamarkodottan tenni, és nyugtassuk meg, hogy mi természetesen megértjük őt, hiszen az ajánlatunkkal az ő problémáján is akarunk segíteni. Majd mondjuk el újra neki a dolgot, és ha a fene fenét eszik is, csikarjunk ki tőle egy időpontot. Képzeljük el ezt a szerelemmel, emlékezzünk csak vissza kamaszkorunkra, vagy a későbbi időszakra, ifjúkorunkra. Ha kitartóak voltunk, ha nem rettentett vissza már az elején az elutasítás, akkor siker koronázta próbálkozásunkat. Akkor bejött, aminek be kellett jönnie. Erre gondoljunk ilyenkor, vagy például az autóra, amit ha nem irányítanánk mi ésszel, türelemmel, akkor a négy kerék négy irányba menne. Fontos, hogy magabiztosak legyünk, hogy pozitívak legyünk, hogy gondolatban mindig egy lépéssel előbbre járjunk, és soha ne adjunk túl sok információt. És ekkor, ismételten mondom, egy telefonálás csak, és megfoghatjuk az isten lábát, jöhet a jólét, a boldogság, jöhet maga a Kánaán. Köszönöm, hogy meghallgattak.