
A bodoki Incze Béla szerencsés ember, önállósulási vágya, családalapítása és a rendszerváltás nagyjából egybeestek, az élet tehát mintegy besegített neki abban, hogy az új lehetőségeket az idősebbeknél jobban kiaknázhassa. A ma 37 éves gazdánál legelőbb szorongásmentessége tûnik fel a riporternek, jó másfél évtized lépésről lépésre haladó építkezésének tapasztalatain alapuló önbizalma olyan helyet jelölt ki számára a világban, mellyel elégedetlen nem lehet. A gazdálkodásban a szigorú számítások embere, a hatékonyságnövelés céljából a szakosodás módozatait keresi, s találó megfogalmazásai vannak arra, miben különbözik az előtte járó és az új gazdanemzedék egymástól. A családban maga ragadta kezébe a kezdeményezést, a ,,kínlódásosnak? is nevezhető földmûvelésből kitörni képteleneket részvéttel, megértéssel nézi, tudja: nem mindenik vergődik saját hibájából a hagyományok hálójában, hiszen köztük nem egy szorgalmában kimondottan pozitív példát nyújt - csakhogy az új idők új viszonyt feltételeznek a munkához is. Hogy mekkora hozamú lesz az Incze Béla keze alatt gyarapodó gazdaság, még a jövő titka, de ő már mindenképpen az üzemszerû földmûvelés és állattenyésztés tényezőiben gondolkodik.
Nem függeni senkitől
A faluban az egyik leggazdagabb gépparkot ő mondhatja a magáénak.
- Azzal kezdődött az egész, hogy mikor visszaadták a földeket, közvetlen leszerelésem után, kinn a mezőn és az árok partján töltöttem napokat, sőt, heteket a traktorra várva, míg az megtárcsáz egy darab földet. Akkor még a régi SMT szolgálta ki a vidéket, kevés volt a gép. Jöttem haza, s itthon a veszekedés: Hol voltál? Nem tudtad ma sem elintézni?! Na, én akkor eldöntöttem, ha egy mód lesz rá, minden gépet megveszek. S akkor az esküvői pénzből, amikor megnősültem, a fele kijött a traktor árának, a másik felét összeszedtük édesanyámmal, s megvettük az első traktort, a kicsikét.
Incze Bélának ma két traktorja s minden egyéb hozzávalója megvan, ahogy mondani szokás, az udvaron két magas gépszín is tele a legkülönfélébb mûveletekre alkalmas fémszerkezettel, köztük az átlagnál kétszer nagyobb külföldi arató-cséplő a király. Nem gondolná az ember, hogy bár rendezett körülmények közt, nevelőapa mellett, de mégis félárván futott neki az első száz méternek annak idején, a nyolcvanas években, mikor csak az alkalmazotti státus variánsai között lehetett választani. Bár a versenyszellemmel már akkor megismerkedett.
- A gyermekkorom a sport volt. Miután itthon kijártam a nyolcat, Gyergyóba kerültem a sportiskolába, a nagyobbik testvérem ott lakik, a kilenc-tizediket ott jártam, beálltam focizni. Hazajőve szakiskolába jártam, a mesterségem az esztergályosság. Már 1985-től munkakönyves alkalmazottja voltam az IMASA-nak Szentgyörgyön, azt hiszem, azért vettek oda minket fel még a szakiskola elvégzése előtt, hogy azzal is kevesebb moldvait tudjanak oda benyomni, az akkor erőszakkal folyt. Utána el kellett intézni, hogy onnan átkerüljek a szövetkezethez karbantartónak, ezt követően pedig tíz évig az oltszemi kisegítő iskolában, majd a málnási általános iskolában tanítottam tornát. Érettségivel, mert közben elvégeztem az estit Szentgyörgyön.
E tizenvalahány évet kettéosztotta a történelmi korszakhatár, mely a katonaságnál érte:
- A szövetkezetből, ahol víz-gáz szerelést végeztünk, vittek el katonának. A forradalmat pont ott értem, ezért volt némileg nehezebb. A kaszárnyából egy ideig nem volt szabad kimenni, egy hétig felöltözve aludtunk. A puska be volt téve a párna alá. Megtörtént, hogy a másik az ágyúját ránk fordította. Nem volt könnyû, de legalább nem kerültem a szénbányába. Abban az időben a fiúk felét oda irányították. Én azt akartam, engem katonának vigyenek. Nem kértem, hogy közel legyek, csak hogy az katonaság legyen. Dolgozni itthon is lehet. Nos, azt mind el kellett intézni. Aztán hogy veszély állt-e fenn? Hát a kiképzésben voltak hibák. Egyes helyeken a forradalom alatt összevissza lövöldöztek. Nálunk, ha egyetlen golyót ellőttünk volna, úgy lehet, be is zárnak. Egy másutt katonáskodó bakatársam mesélte, hogy ők bizony lőttek, de azt se tudják, kire. Hát így ment a forradalom?
Hogy a traktor meg tudjon fordulni
- ?90 szeptemberében szereltem le, a földeket adták már vissza. Édesanyám beállt a föld végébe: ,,ez volt a miénk?, akkor nagy előnynek számított, sokan azt se tudták, merre örököltek. Nekünk akkor öt hektárunk volt, az is vagy öt-hat darabban. Amit utóbb vettem, azok már nagyobb parcellákban feküsznek. Ma húsz hektáron gazdálkodom, abból tizenhat saját. Van háromhektáros, az a nevelőapámé, van hathektáros is, a többi olyan egy hektár és ötven ár közötti. Hogy a traktor meg tudjon fordulni, ahhoz valóban kell legalább egy olyan ötven ár. Itt, Bodokon a földek háromszáz méter hosszúak a főúttól Zalán felé eső részen, és az ötvenáras már legalább tizenhat méter széles, melyen a nagy traktorral meg lehet térni. De az igazi a hektáros lenne, melyen a kombinátort vagy tárcsát már felvenni sem kell a föld végén, nagyobb ívben fordulhatsz, és folyamatosan lehet dolgozni. Az 1995-ben vett kicsi traktorral dolgoztam vagy hét évig, utána szereztem a nagyot, hogy a talajmûvelés legyen könnyebb. A kicsit most kímélem, permetezésre, ilyesmire használom.
- ?90-ben elvégeztem az első, három hónapos gazdatanfolyamok egyikét Málnáson, Tankó mérnök jött le, mások, Bukarestből küldték a kérdéseket. Rendes diplomát adtak, annak hasznát veszem ettől arrafelé. Az elgondolásom az volt, hogy egy kisebb farmot állítok fel. Úgy képzeltem kezdetben, hogy abban legyen bikaborjú is, legyen tehén és disznó is - nem sok, mindenből egy olyan tíz, vagy disznóból akár húsz, mert az már nem úgy számolódik, mint a szarvasmarha. No, de erről lemondtam, rájöttem, nem lehet ezt is, azt is egyszerre. Különösen, hogy gépkereskedéssel is foglalkozunk a kollégámmal, Simon Györggyel olyan szûk nyolc éve. Előre használt gépekkel, most már újakkal is. Mégpedig azért, hogy az ember a saját gépeit felújíthassa. Otthon vagyunk a gépek ismeretében, ez az igazság. A fő azért a mezőgazdálkodás marad. Hogy a húsz hektár nem sok? Valóban, én is úgy gondoltam, hogy ekkora gépparkkal legalább százon kellene gazdálkodni? Egyszer Magyarországon jártunk, Belarus traktort akartunk vásárolni, a dolog végül nem jött össze. De meglátogattunk egy mérnökembert, akinek kétszáz hektárja volt. Lássuk, hogy néz ki egy ekkora gazdaság, milyen gépek, hány ember? Hát kiderült, hogy ketten vannak a kétszáz hektárra! Volt két nagy traktor, két kombájn, permetező, ennek egy harmadik régi traktor. Dolgoztak mind a ketten, nem kellett neki traktorista. Olyan harminchektáros darabokat mûvelt. Délután 3 körül látogattuk meg a mezőn, azt mesélte, délelőtt 11-től dolgozik, de az utolsó térést én fejeztem be. Azzal beszegtem a földet. Tehát ő harminc hektárt egy fél nap alatt lekombinátorozott. ?sszel történt, szántás után, mert más évben cukorrépát akart vetni, s azt mondta: a föld kapillaritása végett, hogy ne száradjon ki. Tervezte, hogy tavasszal még egyszer megkombinátorozza, s teszi bele a répamagot. Nálunk ilyesmit nem láttam.
Egy szép búzatábla látványa
- Az ipar nem vonzott, a földeket visszaadták, s ezt szerettem meg. Miért szeretem? Nem tudom. Nem is mindig éri meg, de mikor az ember kimegy a mezőre, és látja, hogy szép lett az a pityóka- vagy búzatábla, akkor úgy érzi, érdemes. Nekem a mezei munka nem kínlódás, nem fárasztó, mert szeretem. Ha nem szeretném, nem ülnék fel a traktorra sem, hanem megfizetnék valakit, dolgozzék ő. De én szeretem csinálni.
Incze Bélát ezt követően a gazdálkodás mikéntjéről és rentabilitásáról faggatja a riporter. Egy sajátos, szûk keresztmetszetekkel küszködő világra, túltermelési válságra vallanak tapasztalatai:
- Hallottam, újabban, aki bérbe adja vagy eladja földjét, életjáradékot kap, az iroda is megalakult Szentgyörgyön. A cél, hogy a földek kerüljenek nagyobb tömbökbe. Ez annak, aki kapja, tiszta pénz, s ha megmûvelni úgyse tudta, dupla haszon. Mert megszántani vagy megtárcsázni azt a földet nem elég. A terméshez mûtrágya kell, burjánirtó, azt nem egyszer kell megkombinátorozni, hanem kétszer-háromszor, és így tovább. Valóban kínálták bérbe nekem is többen? Miért nem fogadjuk el? Mert a terményt nem lehet eladni. Itt tele van gabonával a szín. Mikor nekem 2800 lejben áll egy kiló gabona előállítása, ha gépeim kopását is beleszámítom, a 3500 lejes kilónkénti ár, amit ma kínálnak érte, azt jelentené, hogy ingyen dolgoztam. Ma talán az 5000 lejes ár lenne az, mely megérné a vásárt. Mert nem értük el a hektáronkénti ötvenmázsás átlaghozamot. Nekem ugyan sikerült már a hatezer kiló is, de nem mindig lehet elérni. Ha mindig annyi volna, nem lenne panasz. Ha az ember ki tudná hozni a kiló búzát 2300 lejből, adhatná akár 4000-ért is, mert megérné. A vidék, Málnás, Újfalu inkább állattenyésztésre alkalmas, Bodokon jobbak a földek, de kevés van. Ha lenne elég pénz, hogy mûtrágyával kicsit ,,megdoppingoljuk? a földet, persze, az átlagtermés is nagyobb lenne. Én? Az utóbbi időben egyre inkább kiszórom a kellő mennyiséget, a 300 kilót hektáronként. Az elején meg kellett húzni egy cseppet a nadrágszíjat, nem futotta.
- A legjobban a pityóka fizetett, hatalmasan tőkeigényes, de meghálálja. Búzából sok hektárt kellene vetni, hogy haszonról lehessen beszélni. Búzából három hektáron mennyi haszon származhat? Egy hektár búza költségigénye 12-13 millió lej, s ha elit vetőmagot veszek, lehet, még több. Szerintem is a pityóka hoz jobban. Tavaly is elég jó termésem volt, csak sajnos eladtam még az ősszel, nem éreztem rá, hogy duplájára nő az ára. A tárolási lehetőségekkel is baj van, nincs ahol elraktározni annyit. De ezután főleg pityókával és cukorrépával szeretnék foglalkozni, fele-fele arányban. A cukorrépából tavaly két hektáram volt, sajnos, egyet ki kellett szántsak, mert a csimaszok mind kiették. Én rontottam el, a földet nem fertőtlenítettem, vennem kellett volna magyar vegyszert csimaszok és drótférgek ellen. Most már tudom, átestem a próbaéven. Megvettem mindenféle szerszámot a cukorrépához, vetőgépet, kapálógépet.
- A termény egy részét az állatokkal fogom feletetni, persze. Nekünk régebb tehenünk volt, de lemondtam róla, nem fért el hatnál több. Kezdetben jól fogott, az első gépeket a tejpénzből s a borjúk árából vettük. No, meg amit a két család összeadott. De minden időmet elrabolta az állattenyésztés, ezért lemondtam róla. Most szeretném a disznótenyésztést beindítani, építettem egy negyven férőhelyes ólat. Szerintem ennyit el tudok adni az ismerősöknek, a rokonságnak. ?k tudják, mivel etetem, nem mindegy, egy disznó mitől hízik. Jelenleg csak tíz van, de nem nehéz azt felszaporítani. S úgy oldom meg, ha sok lesz, ne kelljen a vedreket emelgetni.
- Idegen munkaerő? Az nincs, a barátok besegítenek, ha gépet kell javítani. A gépek jó állapotban vannak, de nem újak, karban kell tartani őket. Eddig szerencsére itthon meg tudtuk oldani, nem kellett a mezőre kiköltözni és ott tajkolni. A barátok éjjel is besegítenek, ha reggel indulni kell. Pityókapergetéskor pedig kerülnek munkások a bodoki állomásról. Moldvából hozták volt ide őket, a barakkokban laknak, azok már tudják, hova kell menniük, szállítanom sem kell őket. Ha több kell, hívják Szentgyörgyről a rokonokat, jönnek a feleségek, gyermekek, enni sem kell adnom nekik, a napszám, igaz, 250 000 lej, már annak, aki nem pityókában kéri a bérét, hogy a télire valót beszerezze.
Két rend ember
- Én bérelnék több földet is, de mit csináljak a gabonával? Mit tegyek, ha nem tudom haszonnal eladni? Bár idén, meglehet, lesz keletje a búzának, mert a télen hó hiányában sok vetés kifagyhatott. Sokan vetettünk október után, s abból nagy valószínûséggel nem sok marad. Szövetkezni? Ha egy gépnek több gazdája van, az valahogyan nem jó? A gazdakör is elakadt valahol, nem érte el a célját. A földeket összeadni? Az emberekben nincs meg a bizalom. Előre létezett egy társas, de mindig úgy érezték, hogy meg vannak lopva. Ez a rend ember, az idősebb korosztály, amelyik a földeket visszakapta, nem adja oda a földjét semmiért a világon. Inkább megdolgozza: ha nem is éri meg, ne mondja a szomszéd, hogy parlagon hagytam? S megtesszük azt még mi is, nemcsak az idősebbek. A földet nem tudtuk alaposan megdolgozni, de azért elvetettük, hátha az időjárás olyan lesz, hogy az helyrehozza. De ez a hátha nem mûködik! Ha mi rendesen elvégzünk mindent, s kedvez az időjárás is, akkor lesz a kettőből egy jó dolog. A régiek itt sem tudták elképzelni, hogy lehet pityókát termeszteni anélkül, hogy kicsi kapával ne kapálnók meg. Odaki nem kapálják a cukorrépát sem. Mi viszont még most is megkapáltatjuk, mert nincs hozzá való gépünk. Odaki a parcellák négyszögûek, s géppel kapálnak hosszában is, keresztben is. Akkor már nincs szükség a kézi erőre. Úgy ültetik, hogy egyezni sem kell. Hogy megpróbálom-e? Meglátjuk. Abból, amihez hozzáférünk, a legmodernebb gépeket hozzuk be. A termés elraktározása gond marad. Ezért is jobb a cukorrépa, nem kell tárolni. Igaz, a cukorgyár előtt már sorban kell állni a járandóságért, kiskapukat keresni, hogy hamarabb szabadulj.
B. Kovács András