
?szintén bevallom, elállt a lélegzetem, mikor a lap keddi számában a Bolyai Egyetem újraindításával kapcsolatos hírek közt azt olvastam, hogy a BBTE hebraisztikai tanszékének képviselőjeként dr. Gyémánt László, az Európai Tanulmányok Kar dékánja is felszólalt, és miután a jelenlegi multikulturalizmust a hebraisztikai program esetében ,,sikeres kísérletnek? nevezte, elmondta: a Bolyai Kezdeményező Bizottság által használt eszközök, illetve címkézések ,,szomorú időket?, vagyis a második világháborús zsidóüldözéseket idézik. Szerinte olyan zsidó személyiségeket, mint Elie Wiesel, valamint Kertész Imre, ,,félretájékoztattak?, mikor a magyar karok mellé álltak. ,,Ebbe a kampányba ne vonják be a holokauszt túlélőit? - kérte Gyémánt.
Mit kever ez az ember, miért akarja a romániai magyarságot a még itt élő pár ezer magyar zsidóval szembeállítani, s egyáltalán milyen személyes tapasztalatokra alapozva gondolja azt, hogy az Erdélyben élő magyar zsidók - a holokauszt élményétől meghatározottan - ellenségei lennének az önálló Bolyai visszaállításának vagy a négy autonóm kar létrehozásának? Tudjuk, a második világháború hatalmas szenvedést mért az európai zsidóságra, jószerével kipuszította őket, de azt is tudjuk, hogy akik visszatértek, elképesztő életerővel és élni akarással indultak neki a háború utáni éveknek, tanítottak, újságot írtak, sokan politizáltak - jól-rosszul, ne vitassuk. Köztünk, velünk éltek, zsidóságukat nem mártíriumként viselték. Megcsalt az emlékezetem, nem figyeltem volna eléggé, mikor abban a tudatban éltem, hogy a háború után Erdélyben nem volt zsidókérdés, és ma sincs, bár újabban egy-egy lapot böngészve rá kellett jönnöm, egyesek nagyon szeretnék ennek ellenkezőjét bizonyítani.
A Gyémánt-nyilatkozat zavarba hozott, s akkor lélegeztem fel, mikor a Népújságban Sebestyén Spielmann Mihály jegyzetét olvastam. Mert a szerző igen pontosan fogalmaz, hadd idézzük őt: ,,Elszomorító - pontosabban fogalmazva meg is hökkentő -, hogy olyan szemponttal zsonglőrködik colegul Gyémánt, aminek semmi köze sincsen a Bolyai Egyetem ügyéhez. Ugyanis a judaisztika nem csupán a holokausztról szól, hanem a zsidó kultúra és mûveltség, a héber nyelv és a vallás tudománya, amely bármely egyetemen tantárgy, tanszék lehet. (Németországban is az, ahol szintén akadnak a holokausztnak túlélői és túlélő végrehajtói.) Aztán: a világ zsidóságának jelentős része nem esett át már csak (földrajzi) helyzeténél és életkoránál fogva sem a holokauszton. A judaisztikai tanulmányok és a holokauszt összefüggése erőltetett, annyiban függ össze, mint a filozófia és a bölcselők. Tanítványaidon mérheted le, kedves barátom, hány zsidó gyerek jelentkezett ezek folytatására, és történelmi tanulmányaidból tudhatod, judaisztikát a keresztény tudósok is mûveltek Európában anélkül, hogy egyetlen zsidót is ismertek volna közelebbről (vö. Apáczai Csere János). A judaisztika tudomány - neked magyarázzam?!! -, nem a politika jolly-jokere. (Sőt, azt a gyanúmat sem tudom elhallgatni, hogy a kilencvenes évek legelején azért hozta létre sebtiben a BB egyetem ezt a tanszéket - intézetet, tanulmányi központot -, mert ezzel remélte elodázni a megkerülhetetlent, a magyar karok indítását, újra megnyitását, és remélte, hogy Amerika ezek után elégedetten távolodik el a magyar kisebbségi egyetemi oktatás ügyétől. Persze, ez csak az én magánreakcióm, hitelét majd csak az egyetem 21/22. századi történészei fogják megerősíteni, avagy cáfolni.)
A holokauszt erdélyi túlélői bizony jelentős szerepet vállaltak a Bolyai Egyetem mûködtetésében, ott tanultak, tanítottak, oktattak magyarul, kiváló embereket adtak a honnak és a nagyvilágnak. Elég, ha csak közös ismerőseinkre gondolunk, elég, ha csak apámra emlékezem, és a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzoraira (ők is a Bolyai Egyetem részlege voltak). ?k is a lágerekből jöttek haza, a munkaszolgálatról tértek meg, családjukat veszítették, de a magyarul oktatást nem tekintették haza- vagy nemzetgyalázásnak. Vállalták a magyar oktatás felfejlesztését (könyveket, jegyzeteket, tudományos dolgozatokat írtak), a legtisztább lelkiismerettel dacoltak az egyetemet elsorvasztó központi és helyi törekvésekkkel. Nézd végig az egyetem iratait, s láthatod, hogy nem a levegőbe beszélek, nem mûnosztalgiákat fogalmazok meg. Az meg egyenesen rosszindulatú feltételezés, hogy ha a két egyetem szétválna, avagy csak a karok kettőződnének meg, akkor a judaisztikai tanszéknek nem lenne helye, szerepe, értelme. Miért? Tán a magyarok (egyetemi oktatók, hallgatók) antiszemiták, és ilyen karra nem tartanának igényt? Avagy nem vállalnád a magyar karon az oktatást, elfelejtetted volna Nagyváradon tanult anyanyelvedet? Van még Erdélyben magyar anyanyelvû és kultúrájú zsidóság, ha számbelileg kevesen is maradtunk. Nem rólunk van szó. A judaisztikáról, amelyet minden demokrácia és európai egyetem vállal, vállalhat. Oktatók kellenek. Ezt jól tudod, hiszen te vagy a multikulturális egyetem Európai tanulmányok karának dékánja. A multikulturalitásnak elegendőnek kell lennie ahhoz is, hogy elfogadja a sokszínûséget, akár a magyarok elkülönített, önálló kari jelenlétét az általuk alapított valamikori egyetem mai utódján. Hiszen Eisler Mátyás, a kiváló tudós a valamikori Ferenc József TE oktatója volt, magántanári habilitálással. 1920 után ez a státusa névlegessé vált a Ferdinánd Egyetemen, ha nem illuzórikussá. Efféle dramaturgiának és drámakísérletnek, a holokauszttúlélőkre való hivatkozásnak, úgy gondolom, helye nincs az egyetemvitákban. S hidd el, Elie Wieselt nem lehet átrázni, félrevezetni. Te találkoztál vele, emlékszel, nem beszélt magyarul a holokauszt 40. megemlékezésén a Ferenc József úti neológ zsinagógában. ? igenis tudja, miben rejlik a különvalóság, az etnikai jelek rendszerének (a szeparatizmus) ereje, hiszen úgy nőtt fel Máramarosszigeten 1944 előtt egy teljesen zárt és egynyelvû közösségben, hogy a hagyomány világából merítette az erőt, az erkölcsi erőt a túléléshez. S talán egy Nobel-díj birtokosa, egy volt lágerlakó jobban tudja, mi kell a kisebbségeknek, mint Te vagy én. Sajnálom, Laci, hogy éppen téged használtak fel, toltak előtérbe egykori évtársaink.?
Sebestyén Spielmann Mihály a téma jó ismerőjeként mindent leírt, amit e kérdéskörről kell. Kár tovább szaporítani a szót, hacsak nem azzal, mennyire nevetségessé tette magát Andrei Marga, hogy perrel fenyegeti Kertész Imrét, a Nobel-díjas írót. S azt meri állítani, hogy Kertésznek fogalma sincs az egyetemügyben folytatott vitáról. Téved. Ha ez a vagdalkozó, felületes feljelentés nincs, talán soha le nem írtam volna, hogy személyesen ismerem Kertész Imrét. Pontosan azért, mert zsidósága miatt sokat szenvedett, különös érdeklődő érzékenységgel fordult az erdélyi magyarság felé, amikor Herder-díjat kapott, mely feljogosította arra, hogy jelöljön egy fiatalembert egyéves ösztöndíjra, akkor a Kolozsváron élő Orbán János Dénest nevezte meg. Életmûve, Nobel-díja bizonyíték arra, hogy tudja, mit ír, beszél. Vajon Marga tudja-e?
Simó Erzsébet