,,Ez itt Németország, és ezért a sajtóértekezleten is németül kell beszélni" — utasította el Westerwelle az udvarias tudósító arra irányuló kérését, hogy angolul kérdezhessen és kivételesen a választ is angol nyelven kaphassa. A brit sajtó nem hagyta szó nélkül a német parlamenti választások igazi győztesének számító liberális párt elnökének, állítólag a külügyminisztérium vezetésére pályázó szabad demokrata politikusnak a kijelentését. Több újság pökhendiségről és túltengő önbizalomról írt, és közvetve még arra is utalt, hogy az ilyen magatartás aligha tesz jót az angol—német kapcsolatoknak, különös tekintettel arra, hogy a két ,,nagyfőnök", azaz Gordon Brown brit miniszterelnök és Angela Merkel kancellár viszonya nem éppen felhőtlen.

De kritizálták a leendő külügyminisztert a tegnapi német újságok is, amelyek a bírálatok mellett még élcelődtek is. A lapok elismerték ugyan, hogy a ,,fogadó" ország nyelvének használata általánosan bevett szokás a sajtóértekezleten, a tekintélyes Handelsblatt ennek ellenére leszögezte: talán felesleges volt, hogy Né­metország jövendő külföldi ,,nagykövete" provokáljon és ezáltal még diplomáciai viszályt is szítson. Legalább ennyire kínos, hogy a ,,westerwellei" elutasítás után az újságok rögtön boncolgatni kezdték, vajon a volt és a jelenlegi vezető német politikusok tudtak-e, illetve tudnak-e megfelelően idegen nyelveket. Arról nem is beszélve, hogy a YouTube internetes portált azonnal olyan videofelvételek árasztották el, amelyeken Guido Westerwelle meglehetősen hiányos angol nyelvtudását igyekszik tökéletesíteni, hosszú másodperceken keresztül próbál egy-egy szót kiejteni, ami azután csak tökéletes német akcentussal sikerül neki.

A lapok szinte egybehangzó — és meglehetősen kritikus — végkövetkeztetése az volt, hogy a német politikusok általában mindig is hadilábon álltak az angollal. Gerhard Schröder volt kancellár például híres volt arról, hogy külföldi látogatásain a lehető legritkábban szólalt meg angolul, különösebben komplikált témák esetében pedig csakis tolmácsra hagyatkozott. Mentségére szóljon, hogy kancellársága után Walesben beiratkozott egy intenzív nyelvtanfolyamra.

De annak idején nem volt sokkal jobb helyzetben Né­metország leghíresebb diplomatája, Hans-Dietrich Genscher sem. Az ugyancsak liberális Genscher — aki mintegy másfél évtizedig állt a külügyminisztérium élén — azonban büszkén vállalta ezt, hangoztatva, hogy nem tolmács, hanem miniszter akart lenni. De, hogy lelke mélyén mindez kicsit zavarta őt, azt jól jelezte, amikor egy ízben kijelentette: ,,Az angollal olyan a viszonyom, mint a feleségemmel. Szeretem, de nem rendelkezem vele."