
A történelem jó és hasznos tanítómester, minden jövőbeni lehetőségre van példatárában intő vagy buzdító esemény. Csak fel kell idéznünk tanulságképp. Okulásul. Most, ha Constantin Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke beosztásánál fogva közelebb kerül a rossz emlékû kommunista diktatúra dokumentumaihoz, van reményünk arra, hogy a rejtegetett egykori gazemberségek is napvilágra kerülnek, a gazemberekkel együtt.
1954. december 17-én éjfél előtt a Bukarest melletti Jilava börtön udvarán a kivégzőosztag parancsnokának vezényletére a katonák sortüzében tizenhét fiatalember halt meg. A halálos ítéleteket a Belügyminisztérium Katonai Törvényszéke a 32-es szám alatt iktatta. A Nagy Nemzetgyûlés a kegyelmi kérvények elutasítása után ezt a Katonai Ügyészségnek 1954. december 17-én hozta a tudomására, és az ítéleteket végrehajthatónak nyilvánította.
A tizenhét kivégzett fiatal a hírhedt Eugen ?urcanu egykori vasgárdista és csapata volt. Ehhez fogható - tömegesnek is nevezhető - ítélet évekkel a háború befejezte és a háborús bûnösök kivégzése után nem született. Később, 1955-ben még egy társukat végezték ki, majd négy, szintén halálra ítélt legionárius szerencsés körülmények közbejötte miatt életfogytiglani ítélettel túlélte közösen véghezvitt, hátborzongató tetteiket, amelyeket saját börtöntársaikon követtek el Pite?ti és Szamosújvár (Gherla) börtöneiben, valamint a Duna-csatorna rabtelepein.
Mi lehetett ennek a példátlan ítéletnek az előzménye? Mit követtek el ezek az egyetemista és diákkorú fiatalemberek, hogy számukra nem létezhetett más büntetés?
Bûnlajstromukon legalább harminc rabtársuk meggyilkolása, többnek az öngyilkosságba kergetése és legalább 700 (!!) politikai elítélt módszeres megkínzása, fizikai és lelki megcsonkítása szerepel. Az a szadizmus, gonosz képzelet szülte tettlegesség és megalázás, amely mintegy három éven át folyamatosan meghatározta az ,,átnevelés? ürügye alatt cselekedeteiket, akár kételkedéssel is fogadható a mai világunk embere számára.
Csupán érzékeltetni szeretnénk néhány példával az éjjel-nappal megszakítás nélkül, a teljes elembertelenítésig tartó kínzássorozatot. A folyamatos botozás: háton, hason, talpon, fejen, az egész testen, csupaszra vetkőztetve. A rúgás, öklözés a test minden tájára. Híressé vált a Diaca nevû ,,átnevelő? májütése, amely maradandó sérülést okozott. Az órákon keresztüli fél lábon állás, az éjjeli virrasztás szemmel az égő felé? Az elbóbiskolást a ,,planton? ütése követte. Napirenden volt az ürülék megetetése, a hányadék visszatömése, a szájba vizelés (ha szomjára panaszkodott a rab), a kimerülésig tartó ,,tornáztatás?, a beadott ételbe hintett só és utána a víz megvonása, az evőeszköz nélküli, hason fekve evés vagy az étel összekeverése a saját és a más ürülékével stb. De ne folytassuk, hiszen a beteges fantáziának csupán puszta eszközei voltak a ,,bûneik beismerésére? kijelölt rabok.
Nem mindenki bírta elviselni. Az így megalázott rabok többen maguk is beálltak az átnevelők közé. A ,,felvételi? vizsga a legjobb barát kegyetlen megverése volt.
Nevüket akár fel is sorolhatnánk, de olvasóinknak nem sokat mondana, orvostanhallgatók, jogászhallgatók, mérnökjelöltek, valamennyien értelmiségi (származású), a Vasgárdának elkötelezett huszonéves ifjak voltak. Cselekedeteik mögött - természetesen - a szekuritáté gondosan kitervelt akciója húzódott meg.
Ezekben az években a szekuritáté legfőbb parancsnoka Nikolski tábornok volt, egyike a sztálini diktatúra Romániába helyezett személyiségeinek, akik - mint a hírhedt Gh. Pintilie (Pantyuska), mint a később kegyvesztett belügyér, Teohari Georgescu - ,,a múltat végképp eltörölni? rendeltettek Romániába (,,ki kell irtanunk a polgárságot!? - fogalmazta meg egyértelmûen Pintilie tábornok).
Mi történik ezekben az években, a királyság megszûnte után Romániában? Lapozzuk fel a történelem sárguló lapjait.
Már 1948-tól a büntető törvénykönyv előírja a munkatáborokba internálás lehetőségét, így aztán nincs akadálya annak, hogy 1950-től a munkatörvénykönyv alapján az ,,engedetlen? dolgozók, a kollektivizálással szembeszegülő parasztok kényszermunkára foghatók legyenek, s ez 1952-ben tömegessé válik.
1949. március 2-án éjjel összeszedik a volt nagybirtokosokat, kényszerlakhelyre internálják őket, minden vagyonuktól megfosztják a családokat. Ugyanekkor, 1950-ben az 1154-es Minisztertanácsi Határozat intézkedik az ,,ellenséges elemek? deportálásáról. Ez késlekedés nélkül be is indul. Egy év alatt (1951. március 15-ig) 43 899 személyt deportálnak az ország nyugati területeiről Románia déli megyéibe. (Vajon miért onnan oda? Ne kérdezzük!) De tovább: 1952-ben újabb határozat: mintegy 6000 ,,kizsákmányolót? deportálnak a nagyobb városokból (Pantyuska mûködik, a polgárság veszélyes!). A letartóztatott politikai ,,bûnözők? száma már 24 826-ra rúg 1952-ben. Nekiveselkedett tehát a szekuritáté a társadalom átalakításának.
Nem hiányzik az ellenállás sem. Ezekben az években Románia hegyei még fegyveresen ellenálló ,,partizánok? uralta terültek. Folyik ellenük a vadászat.
A Vasgárda neves személyisége, Horia Sima Nyugat-Németországban él. Románia fegyverfordítása után a honi Vasgárda-vezér, Nicolae Petra?cu és a németek ellen forduló szövetség ,,fegyvernyugvási szerződést? köt az igazságügyi minisztérium képviselőjén keresztül, amit azonban nincs szándékukban a gárda vezetőinek betartani. Széles körû ,,szervezőmunka? folyik a román értelmiségi ifjak körében. És nem eredménytelenül.
Eugen ?urcanu (sz. P?ltini? községben, Câmpulung Moldova közelében 1925. július 8-án) jogászhallgató, bár az 1941-es Vasgárda-akciókban tevőlegesen részt vett, 1947-ben belép a Román Kommunista Pártba, és megkezdődik felfelé ívelő karrierje pártvonalon. Feltehetően egy volt iskolatársa - Bogdanovici - révén kiderül gárdistamúltja, és ezt a roppant törtető fiatalembert 1948. május 15-én letartóztatják. Kivizsgálása több társával egyetemben a suceavai szekuritátén folyik, ahol - természetesen, látszólag - kommunista szimpatizánsokká vedlenek át.
Természetesen, ?urcanu - családja is van, leánya - nem nyugszik bele karrierjének ily látványos lehanyatlásába. Keresi a mihamarabbi kiszabadulás útját-módját.
A Vasgárda fiatal szimpatizánsai az 5-8 éves kényszermunka-ítéletekkel elindulnak börtöneik felé, büntetéseiket letöltendő. Első állomásuk Bukarest. ?urcanu itt kerül kapcsolatba Nikolski tábornokkal. Együtt dolgozzák ki az ,,átnevelés? módozatait. Az eszközöket feltehetően az ,,átnevelést? vállaló csapatra bízza a mindenható tábornok. Ennek négy szakasza van. Első: a kintiek leleplezése a legfontosabb a szekuritáté számára, ugyanis az általuk még kézre nem kerítettek letartóztatását teszi lehetővé. Ebben a szervezési szakaszban megalakul a ?urcanu vezette ODCC (Organiza?ia De?inu?ilor cu Convingeri Comuniste - Kommunista Meggyőződésû Rabok Szervezete). A már említett kényszerítő módszerekkel nyert adatokat ?urcanu juttatja el a pite?ti-i börtön igazgatójához, Dumitrescuhoz vagy a politikai tiszthez.
A második szakasz a bentiek leleplezése, amely során a makacskodó vagy elégedetlenkedő rabtársakat, illetve a börtön jobb szándékú alkalmazottait kell ,,leleplezni?. Az így kikényszerített vallomások újabb, belső retorziókat eredményeznek. A harmadik és negyedik szakasz a legmegalázóbb: ,,nyilvános erkölcsi leleplezés, amely során saját magát és hozzátartozóit kellett sárba tipornia a kiszemelt áldozatnak. Erre is hadd adjunk példát: a hívőt hitében úgy alázták meg, hogy a fejét a cellában vizelettel, ürülékkel telt hordóba nyomták, úgymond ,,megkeresztelték?, húsvétkor, karácsonykor a vallásos rabtársaknak minden szentséggyalázást (különösen a teológusoknak) végig kellett csinálniuk (a ,,papokon? sz...ba mártott lepedő volt, és a kereszt péniszt formázott, ezt kellett megcsókolni). Be kellett ismernie az áldozatnak, hogy viszonya volt az anyjával, hogy megerőszakolta a húgát, hogy apja notórius sikkasztó volt stb.
Aki mindezt a tortúrát nem bírta ki, az beállhatott a csapatba, és ezt többen megtették. Természetesen, a szekuritáté azzal szédítette ezeket az elembertelenedett ifjakat, hogy rövidesen kiszabadulnak, és szekuritátés tisztek lesznek. De ehhez be kell bizonyítaniuk ,,hozzáértésüket?.
Végül, bármennyire is titok volt a börtönök belső világa, kiszivárgott mindaz a szörnyûség, ami 1949. december 6. és 1952 augusztusa között a börtönökben végbement. A váratlanul betiltott tevékenység ?urcanuék képzeletében nem a leszámolást, hanem a jutalmat sejttette. Bukarestben a két évig tartó kivizsgálás végül 22 bûnözőnél ,,állapodott meg?, akik ,,szervezetten, csoportosan elkövetett terrorcselekményekkel a Román Népköztársaság lejáratásának és biztonságának rovására cselekedtek.? Egyeseket kémkedéssel, hazaárulással is vádoltak.
Évek múlva négy szekustisztet és a szamosújvári orvost bûnrészességgel vádolva 5-7 év kényszermunkára ítélték (1957. április 20.). Az a négy szerencsés ,,halálraítélt?, aki kegyelmi kérésére életfogytiglani kényszermunkát kapott, az 1964-es közkegyelemmel kiszabadult. Az egyik legkegyetlenebb, Popa Alexandru (Popa ?anu), ?urcanu helyettese még 1990-ben Szebenben élt, és az Orvosi Társaság titkára volt. Ha netalán jelenleg is él, napjainkban 82 éves?
Puskás Attila