
A Macbeth boszorkányainak e sejtelmes kijelentése akár egész létünk mottója is lehetne. A szép és a rút ellentétes fogalmai oly módon fonódnak össze az ember életében, hogy szinte minden pillanatban egyszerre érezzük mindkettő hatását. Egyszerre, mert minden létező az ellentéte által tud világosan meghatározódni; a szépet, melyre általában törekszünk, azáltal értjük meg valójában, hogy mindig a rúttól való elválasztásán fáradozunk. A Macbeth kapcsán ez a két fogalom elsősorban a főszereplőpár lelkivilágának ábrázolását szolgálja, de mindez olyan titokzatos, sejtelmes módon történik, hogy érezzük: a mondabeli skót thán tragédiája több, mint egy egyszerû történet az elvakult nagyravágyásról. Azáltal válik többé, hogy minden percben megérezteti velünk a transzcendenciát, azokat a tudaton túli erőket, melyek ellen eredendően tehetetlen az ember. Rádöbbent, hogy bár általában tiltakozunk ellene, minden mozdulatunk előre meghatározott.
David Zinder Macbeth-olvasatában hangsúlyos szerep jut e titkoknak. Egy tangó lépéseinek, mozdulatainak ünnepélyes méltósága ugyanúgy magában hordozza a halált, akár a levágott emberfejek borzalmas látványa. Vajon ki az, aki meg tudná mutatni közülünk, hogy hol van a határ? Olyan az életünk, akár egy véletlen villanás a nyilvánosságban; nem tőlünk függ, hogy mi történik a következő pillanatban. Néha csak másodpercek erejéig, de belénk nyilall a felismerés: mi minden történhet még az ajtókon túl, ahová sohasem adódik meg nekünk a belépés lehetősége.
Nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy ezekről az ajtókon túlra, a tudatalatti mély és sötét szakadékaiba vetett pillantásokról szól a Macbeth. Ettől friss ma is, ettől örök érvényû. A meseszerû képek által láthatjuk a láthatatlan ajtókat, hallhatjuk a halál képeit elnyomó könnyed tangót, érezhetjük, hogy akár az életben, a tulajdonképpeni történéseken túl végtelen a titkok birodalma. És a mese rólunk szól: külső és belső világunkról, ezek kölcsönhatásairól, a becsületes szépről és az aljas gonoszról. A kedvező látszaton túli keserû valóságról, a szép szavakon túli rút tervekről; a természetellenességről, mely gyilkolásra is hajlandóvá teszi az embert, de arról a természetről is, mely előre elrendel, olyannyira, hogy néha épp a helyes út követésének kényszere miatt hajtunk végre helytelen cselekedeteket. A sötétség leple, mely kedvez a bûn elkövetésének, sokszor csak tudatlanságunk leple, és nem a lelkiismeret fényétől való tudatos elzárkózás. Shakespeare ritkán használ gyerekszereplőt, most mégis megteszi, mert a gyerek áll legközelebb a titkok világához, és mert a gyermeki lélek ártatlansága által lehet még élesebb hangon megfogalmazni a kérdést: a jó és a rossz tudóiként, a szép és a rút értékkategóriák ismeretében és szabad használatában hová jutottunk?
A Macbeth kétségtelenül Shakespeare egyik legkiválóbb alkotása: merész, megrázó, felséges. A többi tragédia közül leginkább talán az Othellóval lehetne összehasonlítani. Mindkettőnek tárgya az erős szenvedély, egyikben a féltékenységé, másikban a nagyravágyásé. Mindkettőben látjuk a szenvedély születését, növekedését, gyarapodását, míg végre óriási nagyságában áll előttünk, egészen hatalmába kerítve a hőst, s ellenállhatatlanul, feltartóztatás nélkül ragadva a bûnre és bukásra, mások és önmaga megsemmisítésére. Mindkét dráma hősében a természet őserejét láthatjuk, kik szinte meseszerû magasságokba emelkednek felül a közönségesség színvonalán, s kiknél az erény és bûn egyaránt hatalmas arányokat ölt. Az emberi természet elsöprő erejû szenvedélye úgy vonul végig szemünk előtt az egymást követő erőszakos események szilaj rohamában, akár egy pusztító vihar, mely megfelelő előadásban sohasem tévesztheti el valóban megrázó, mélyen tragikus hatását.
A hihetetlen pontossággal ábrázolt jellemfejlődés mellett a gazdag, színes, de egységes cselekmény is magyarázza Macbeth kiváló helyét a mindenkori színháztörténetben. A cselszövésekbe torkolló becsvágy, a társadalmi és politikai alárendeltségből származó ambíciók, az elvárásoknak való megfelelés már-már önpusztításig menő kényszere, a férfiúi és női léthelyzetből adódó indulatok és magatartásformák alapvető különbözősége mozgatja és határozza meg az események alakulását és kimenetelét. Kit ne érintenének közülünk ezek a kérdések? Ki nem volt még olyan helyzetben, amikor a bosszút törvénynek, a bûnt lehetőségnek érzi az ember? Ki ne szembesült volna már azzal, hogy saját jogos igazsága nem egyezett mások igazságával? Shakespeare mély emberismerete rádöbbent, hogy szívünk és tudatunk mélyén mindannyian Macbethek vagyunk: törekvőek és elszántak, de határozatlanok és felelőtlenek. Ügyetlen játékszerei a mindenség titkos erőinek. Létünk, akár a báboké a mindenség láthatatlan színpadán: tánc és halál, a szép és rút bájos-kegyetlen ünnepe.
Nagy B. Sándor
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.