SZÍNHÁZI KOLLOKVIUM. Ma kezdődik Gyergyószentmiklóson a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma. A sepsiszentgyörgyi kiadások — 1978, 1980 és 1992 — után a kollokviumok hagyományát a Figura Stúdió Színház újította fel 2001-ben. Az október 11-ig tartó VIII. fesztivál alkalmával a két házigazda, a Figura Társaság 25 éves és a Figura Stúdió Színház 15 éves évfordulóját is ünneplik, egyik alapító tagjuk és névadójuk, a 2003-ban elhunyt színésznő emlékére felavatják a Városi Művelődési Központ Bocsárdi Angi Gabriella stúdiótermét. (hamlet.ro)
ŐSZI VÁSÁR SZÉKELYUDVARHELYEN. Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit csütörtökön Székelyudvarhelyen a térség egyik legrangosabb gazdasági eseménye, az immár 17. alkalommal megrendezett őszi vásár. A szalagvágás előtt a házigazda, a polgármester és a Sapientia—EMTE rektora mondott köszöntőbeszédet. (Krónika)
PRŰD AZ AUDIOVIZUÁLIS TANÁCS. Figyelmeztetésben részesítette az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) a Minimax rajzfilmadó román nyelvű változatát, mivel illetlennek minősítette a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat szinkronizált változatának január 6-án és 8-án sugárzott részében megjelenő képeket. Ugyanakkor a tanács szerint ez a rajzfilm állatkínzásra utaló jeleneteket is tartalmazott. A tanács által kifogásolt jelenetek a Magyar Népmesék-sorozat A királykisasszony jegyei című epizódjában jelentek meg. A rajzfilmet a Kecskeméti Stúdió készítette 1978-ban, a Jankovics Marcell és Horváth Mária rendezte mesét magyar változatban Molnár Piroska mondja. A rajzfilm a népmesei szegénylegény történetét mutatja be, aki három kismalacot ad a királykisasszonynak cserébe azért, ha a királylány előbb térdig, majd ,,kötözködésig", és végül ,,nyakig felhúzza zubbonyát", így felfedve születési jegyeit. Az OAT ezt a jelenetet ítélte illetlennek, ugyanakkor kifogást emelt az ellen is, hogy a szegénylegény felvágja késével a vele tréfát űzni szándékozó gazdag legények lovainak lábán a bőrt. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.