Ezenkívül olyan kocára van szükségünk, amelynek szaporulatát malac vagy süldő korban, esetleg felhizlalva, adott piaci környezetben a legkedvezőbben tudjuk értékesíteni. Emellett figyelembe kell venni a tartási és takarmányozási lehetőségeinket is abból a szempontból, hogy mennyire igényes vagy igénytelen fajta tartására alkalmas a gazdaságunk. Ügyelnünk kell arra, hogy a beállításra szánt kocasüldő egészséges legyen, mert ha beteges szervezetű, akkor várhatóan utódai is ilyenek lesznek.

A kiválasztás során először azt kell eldöntenünk, milyen fajtát válasszunk, másodszor a koca alkalmasságát kell megítélnünk. Utóbbinál a származási adatokra vagy ezek híján a következő küllemi jellemzőkre támaszkodhatunk: hosszú, feszes hátvonal, lehetőleg jól izmolt, de nem elhízott törzs (ne legyen ,,tokás"), fejlett nemi szervek és egy-egy oldalon legalább hat-hat csecsbimbó, szilárd, inkább vékony, mint durva csontozat, egészséges szervezet (a durva fej nemkívánatos). Mindez feltétele annak, hogy a koca évenként legalább kétszer fialjon, és 16—20 malacot felneveljen. Az elzsírosodásra hajlamos, esetleg már letokásodott tenyészsüldők rendszertelenül ivarzanak, és nem vagy nehezen fogamzanak. Esetleges fogamzás esetén a malacok között sok a holtan születő, másrészt az ivadékok fejletlenek, gyengék, és gyakori a fiatalkori elhullás. Ugyanakkor gyakori a magzatburok visszamaradása és a nem elegendő tejtermelés. Hasonlóan kizáró ok a másodlagos ivarjelleg hiánya, a csecsbimbók elégtelen száma, fejletlensége és egyenetlen eloszlása.

A tenyészkoca értéke annál nagyobb, minél több, egyformán életerős, jól fejlett, eleven malacot hoz a világra. A koca szaporaságát befolyásolja a fajta, a származás (a fajtán belüli változatosság), a kor és a fejlettség (az előhasú kocák általában kevesebbet fialnak, a szaporaság a második és az azt követő elléskor éri el a fajtára jellemző szintet), a táplálás (a koca takarmány-, illetve táplálóanyag-igényének kielégítése kedvezően hat mind a születendő malacok számára, mint azok súlyára). A koca malacnevelő képességét a született malacok számához viszonyítva, a választott malacok száma és fejlettsége alapján bíráljuk el. Nagyon fontos a szervezeti szilárdság, mert csak erős, szilárd szervezetű, egészséges anyától várhatóak a kedvezőtlen környezeti tényezőkkel szemben is ellenálló utódok. A gyors fejlődésű sertések hajlamosak az elfinomodásra, ami szervezeti lazasággal, az ellenálló képesség csökkenésével jár együtt. A kocának korának megfelelő fejlettségűnek kell lennie. A fehér hússertés kocák akkor nevelnek egészséges és fejlett malacokat, ha 8—9 hónapos korban, 90—100 kg-os súlyban vemhesülnek. A nyugodt vérmérsékletű, csendes természetű koca jó malacnevelő, és várhatóan utódai is ilyenek lesznek, ami kedvező a napi súlygyarapodás szempontjából. A nyugtalan, ideges, ingerlékeny, veszekedő koca rossz malacnevelő, amit utódaira is átörökít. A túl flegmatikus koca is rossz malacnevelő, mert elhanyagolja a szoptatást.

A kocák legfontosabb belső tulajdonsága az átörökítő képesség, ettől függ, hogy a fajtában rejlő hasznos tulajdonságok milyen mértékben jelennek meg az utódokban. Ez az utódok értékelésével állapítható meg. Ha erre nincs lehetőség, akkor esetleg a rokonok (testvérek és elődök) tulajdonságai nyújthatnak tájékoztatást. Legbiztosabban akkor jutunk jó tenyészértékű kocához, ha nemesítéssel foglalkozó törzstenyészetekből vásárolunk, ahol rendszeres a tenyésztési és termelési ellenőrzés (,,törzskönyvezés"), és szakszerű a tenyészkiválasztás.