13.
Debreceni virradat
Bár a cselekvés, a valamit tenni és a mit tegyünk gondolatai elsősorban a pesti egyetemista ifjúságban csiráztak, de a láz, a feszültség, a valaminek történnie kell hangulat országos volt. A tüntetés engedélyét is Pesten kérték meg, és mégis az első nagy események, október 23-a első nagy eseményei a kálvinista Rómában, Magyarország második városában, Debrecenben kezdődtek el. Itt áradt, özönlött október huszonharmadikán legelőször utcára a nép, itt kiáltották először, hogy: Oroszok haza! Itt zengte először a tíz-tizenötezres tömeg, hogy A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! És itt üzente először Kossuth Lajos, hogy elfogyott a regimentje, és itt zengte, énekelte torkaszakadtából a város főútján menetelők tömege, hogy ha még egyszer azt üzeni, mindnyájan el fognak menni, ha kell, meghalni, és hogy Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Igen, éljen, igen, támadjon fel, ,,mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség.? És mert az, ami ezzel a hazával, és ennek a hazának a népével történt, az nem emberi!
Ötvenhat Debrecenben kezdődött. Sokan azt hiszik, hogy Pesten. Nem. Debrecenben kezdődött. Ott volt az első felvonulás, és ott volt az első fegyveres konfliktus is. (Juhász Attila, Salgótarján)
Hát gyönyörû, verőfényes nap volt akkor, október 23-án, szinte nyári meleg, ing nélkül el lehetett lenni a verőfényen. (Buda Ferenc, Debrecen)
Reggel nyolc órakor megkezdődött az egyetemen a tanítás, de már akkor felvetődött, hogy valamilyen módon meg kéne itt is fogalmazni a követeléseket. Akkor Debrecenben a harmadik emeleti folyosón összejöttek tízen, tizenöten, s kezdték fogalmazni ezeket a pontokat. (Filep István, Debrecen)
Egyetemi hallgató voltam. Október huszonharmadikán villamossal mentem ki az egyetemre. Reggel negyed kilenckor értem ki. Az első és a második emeleten csoportokban álltak a hallgatók, és hevesen vitatkoztak. Felmentem a harmadik emeletre, ott is hasonló kép fogadott. Valaki javasolta, hogy fogalmazzuk meg az egyetemi hallgatók követeléseit. A táskámból elővettem egy spirálfüzetet, s harminc-negyven hallgató gyûrûjében írogatni kezdtem a javaslatokat. Irodalmárok voltak ott, többnyire harmad-negyedévesek. Egyszer csak odajött Kiss Ferenc, aki akkor aspiráns volt az egyetem irodalmi intézetében, megállt mögöttem, és azt mondta: Mi, fiatal oktatók is megfogalmaztunk néhány pontot, egyeztessük ezeket. S aztán bementünk a Történelmi Intézet egyik tantermébe. (Székelyhidi Ágoston, Debrecen)
Ez így spontánul alakult ki, gyorsan átmentek az orvostudományi egyetemre, s fel az agráregyetemre, s tíz órára a három egyetem ifjúsága, kb. ezer ember volt, összejött a Kossuth Egyetem előtti téren. Ezek közül villámgyorsan választott minden egyetem tíz-tíz főt, ezek az egyetem aulájában fogadták el a húsz pontot, és ezzel a húsz ponttal oda lejöttek az egyetem elé. S akkor ott Székelyhídi Ágoston felolvasta ezeket a pontokat. Ez a debreceni húsz pont majdnem azonos volt azzal a tizenhat ponttal, amelyet elfogadtak a mûegyetemisták, elfogadtak a szegediek, s amelyik ismertté vált, lényegében követelte a szovjet csapatok kivonását? De van a debreceni húsz pontnak egy lényeges sajátossága - én ismerem minden egyetemnek és megyének a pontjait -, itt szerepelt az országban egyedül az, hogy a határon túl élő magyar kisebbségnek az ügyét nemzetközi fórumon vizsgáltassák felül, s a magyar kormány kezdjen tárgyalásokat a szomszédos országok kormányaival Duna Konföderáció esetleges megvalósításáról. Tehát ez is benne volt. S miután ezeket a pontokat ott megszavazták, alakult ki az a vélemény, hogy márpedig nyilvánosság elé kell vinni. (Filep István, Debrecen)
Előző nap, tehát 22-én este az éjszakai személlyel indultam el Debrecenbe. A Fekete vonattal. A Fekete vonattal, igen. Ez a mátészalkai személy. Budapest-Mátészalka, hát ez akkor még igen hosszú járat volt, tíz óra valahány perckor ültem fel, és olyan derengő sötét hajnalon érkeztem meg Debrecenbe. Szépen hazabaktattam a Bem téri lakásunkra, szoba-konyhás lakásba, anyám kikészítette a vacsorát, azt én reggelire megettem, lefeküdtem egy picikét, aztán fél nyolc tájt felkeltem. Ugye, nekem aznap tanítás, oktatás, és én kötelességtudó ember voltam, nem igen mulasztottam el órákat. Ballagok ki a Simonyi úton, keresztülvágok a parkon, ez a város tengelye. A Piac utca, Péter fia utca, Simonyi, elvisz a Nagyerdőre, dél-észak irányba. Én már ott a parkerdőben járok, keresztülvágom, hogy lerövidítsem az utat, s már messziről hallom, hogy valami nagy vidám zaj szûrődik oda a fákon kerösztül. Hát kiderült, hogy hatalmas diáktüntetés volt. Nem tudom felbecsülni, de legalább tízezer vagy tizenötezer diák volt ott az egyetem előtti téren. Hát számomra így kezdődött, így kezdődött. (Buda Ferenc, Debrecen)
És akkor az egyetemi hallgatók menete transzparensekkel, engedély nélkül, mert engedély nem volt rá, indult a belváros felé. (Filep István, Debrecen)
Nyolcas menetoszlopba rendeződve haladtunk befelé a városba a város tengelyén. Énekeltünk, a Kossuth-nótát természetesen: Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, s a folytatást is, s ahogy haladtunk befelé, jelszavak is elhangzottak ütemesen. Ezek közül a leggyakoribb az volt, hogy: Szovjeteket kivonni! A tüntető diákok egy része akkor kivonult, ha jól emlékszem a vagongyárba, a munkásokhoz, mi néhányan odamentünk a nyomdához. Én, hogy is mondjam, csak statisztaszerepet vittem akkor, semmiféle kezdeményező vagy vezető szerepem nem volt. Úgy is mondhatnám, hogy sodródtam, de örömmel sodródtam. (Buda Ferenc, Debrecen)
Ahogy vonultunk fel, az én kezemben egy kis piros-fehér-zöld zászló volt. A városnak a legjobb sakkozója voltam, elég sokan ismertek, s volt egy rendőr fiú, aki meg futballozott. A sportolók ismerték egymást. A fiú biciklire támaszkodva várt az egyik útkereszteződésnél. S azt mondja: Tibor, jó lesz, hogyha már most eldobod ezt a zászlót, mert zászló nélkül könnyebb lesz futni, ha majd megzavarunk benneteket. Senki nem dobta el a zászlót. Az olyan nap volt. Annyira benne volt mindenkiben a változásnak az igénye, de senki sem gondolta akkor, hogy ebből forradalom lesz. Még mi sem. S a másik, ami számomra rendkívül felemelő volt: hogy pillanatokon belül, hogy talált egymásra egy csomó olyan ember, aki azelőtt soha nem találkozott. Katona, munkás, egyetemi hallgató. Olyan népszerûek az egyetemi hallgatók többé soha nem voltak, mint azokban a napokban.
Ahogy a megyei pártbizottság elé ért az egyetemi hallgatóság, követelte, hogy még aznap a megyei pártbizottság lapja, a Néplap külön kiadásában egy oldalon hozza nyilvánosságra ezeket a követeléseket. Mire a pártbizottság épülete elé értek a hallgatók, csatlakoztak a debreceni középiskolák és a debreceni polgárok, járókelők százai. Tizenegy-tizenkét óra tájt kb. nyolc-tízezer ember volt ott a megyei pártbizottság körül. (Filep István, Debrecen)
Követeltük, a mi pontjainkat még aznap nyomtassák ki! Nem volt engedélyünk, kockáztattuk a fellépést. Utólag megtudtam, hogy az Államvédelmi Hatóságnak már parancsa volt a lövésre. Bementünk a megyei pártbizottság épületébe. Egyórás vita után elfogadták a követeléseinket, kivitték a párt nyomdájába, s délután három órakor már ötezer példányban külön röplap formájában megjelent ez a húsz pont, benne a tizenhatodikkal. (Székelyhidi Ágoston, Debrecen)
A pesti tüntetés két órakor kezdődött, itt hamarabb volt a tüntetés. S a tízes bizottság felment a pártbizottságra, és a pártbizottság mindenbe beleegyezett, először nem akarták, de hozzájárultak ahhoz, hogy negyvenezer példányban kinyomtassák a húszpontos követeléseket. Ahogy ezt elfogadták, akkor jött ott az ötlet, valakinek teljesen spontánul, hogy menjünk ki a munkások közé, s jöjjenek a munkások be a városba. Akkor ez a tüntető menet három részre oszlott, az egyik része elment a MÁV jármûjavítóhoz, az volt Debrecen legrégebbi üzeme. Ott kb. kétezer munkás dolgozott. Másik rész elment a Görgőcsapágy-mûhelyekbe, ott is dolgozott vagy ezer ember, s a harmadik része visszament az egyetemre, hogy előkészítsen egy délutáni politikai nagygyûlést. Elindultunk a Vagongyár felé, én arra mentem, már hangzottak azok a jelszavak, hogy: ,,Nem tûrjük már a sok csalást, Farkas-ügyben nyílt tárgyalást, Vonják ki a szovjeteket, Munkás-paraszt értelmiség, Független Magyarország, Szabad sajtó, szabad nép!, Visszahozzuk Nagy Imrét, Csökkentsék az adókat, Szûnjön meg a beadás, Szovjetek ki!? Ezeket csak úgy skandálta valaki, s akkor mentek tovább. S akkor, amire kiértünk a Jármûjavítóhoz, már elhangzott, hogy Piros László betiltotta Pesten a tüntetéseket. No, egy pillanatra akkor drámaivá vált a helyzet, ekkorra már a hosszú utcán keresztül, ahogy mentünk a Jármûjavítóhoz, már ott voltak az ávéhás katonák. Nyomozók. És már a pártbizottság épületében, miközben folytak a tárgyalások, az alagsorban is ott voltak az ávéhás katonák szuronyos puskákkal felfegyverkezve. Tehát nem tudtuk, hogy nem fognak-e lőni, de azon a napon ez senkit nem érdekelt. Senkit nem érdekelt! S akkor egy pillanatig megdermedtünk, hogy most mi lesz. Senkinek sem jutott eszébe, hogy most vissza kell fordulni, s elmentünk a Jármûjavítóhoz. Be volt zárva a kapu, nem lehetett bemenni. S valaki - nem tudom ki, ez a közös spontaneitásra jellemző - elkezdte mondani, fújják meg a gyárkürtöt. A gyárkürtöt, ha megfújják, akkor vége a munkaidőnek. Olyan két óra körül lehetett. Kórusban kiabáltuk, hogy fújják meg a gyárkürtöt. És akkor egyszer csak megszólalt a gyárkürt, megnyílt a kapu, és jöttek a munkások. De már, amikor a munkások jöttek, azt láttuk, hogy az egyik irodaépület homlokzatáról, ahol volt Rákosi-, Sztálin- és Lenin-kép papondekliből csinált vörös zászlókkal, valaki letépte, és ledobta a vörös csillagot. Tehát ez volt Magyarországon az első vörös csillag, ami lehullott. Mert még Pesten akkor nem kezdődtek el a tüntetések. És akkor odajöttek a munkások, s akkor már úgy mentünk vissza, hogy egy munkás, egy egyetemi hallgató. Egy munkás. Egy egyetemi hallgató. Mentünk vissza, hogy a különkiadást megkapjuk. S mire beértünk a városba, olyan négy óra körül, már a város fekete embererdő volt, a nagyállomástól a nagytemplomig tele volt emberrel. Tehát a külvárosok népe beözönlött a városba, óriási tömegdemonstrációvá vált, s egy része az embereknek ment, és várta ezt a különkiadást. És akkor ott a nyomda erkélyéről Görbe János színész elmondta Petőfinek a Nemzeti dalát. (Görbe aztán villámgyorsan átállt a másik oldalra november 4-e után, és elment Békéscsabára párttitkárnak. Ez hozzátartozik az igazsághoz.) (Filep István, Debrecen)
Kinyomtatták a megyei lapnak a különkiadását a diákok követeléseivel. (Buda Ferenc, Debrecen)
Nos, ahogy jöttek az újságok, mindenki vitte tízesével, húszasával, ennek az volt a jelentősége, hogy az emberek ezt vitték ki vidékre. Ez a húsz pont másnap már a megye falvaiban ott volt, s akkor ugye az emberek egy része már kevésnek találta ezt a húsz pontot, s megindult a vörös csillagoknak a leverése. Akkor ezt a vörös csillagot szovjet jelképnek tekintették, tehát borzasztó erős volt Magyarországon a szovjetellenesség, ugyanis az emberek nem felszabadulásként élték meg a szovjet csapatok bevonulását. A hajdúsági ember számára a szovjet katona javainak az elrablását, esetleg feleségének és lányának a megerőszakolását jelentette. És akkor a város központjában is leverték a vörös csillagokat. (Filep István, Debrecen)
Hát így kezdődött, elkezdődött október 23-a. Debrecenben kezdődött el, és még nem ért véget ott sem. Csak elkezdődött. Óriási lelkesedéssel, az egész várost és környékét átható lázzal, csodálatos összefogással. A két nagy erő, a szív-lélek fiatalság és a tömegesen mozgatható munkásság itt nyújtotta először egymásnak a kezét. A Vidék szava volt ez, az Ország szava volt, ami csak megerősítette azt, ami ezekben a pillanatokban kezdődött el kétszázötven kilométerrel odább, a csodálatos Duna-parti városban, Európa, az akkori világ Lüktető Szívében. Ott, ahol mit sem tudtak akkor, azokban a pillanatokban Debrecenről. Mindenki a maga sorsát élte, és a maga sorsát élte az ország is. Ám a forradalomnak ezután kellett elkezdődnie.
GAZDA JÓZSEF