Emlékezet: Tamási Áron és Erdély

2006. június 1., csütörtök, Archívum 2003–2007

Negyven éve halt meg Tamási Áron, akit rovatunkban - főként novelláival -többször bemutattunk már. Ezúttal a közíróra emlékezünk és emlékeztetünk. A harmincas évek forrongó, tektonikus viszonyai között felerősödik a szûkebb pátriájáért aggódó publicista hangja, s ahogy a szemelvények is mutatják, Tamási kiegyensúlyozó szerepre tör a táborok között, és az erdélyi magyarság lelki egységét szorgalmazza.
(b. l.)

Gondolat és árvaság
(...) Az irodalom nem légüres térben és a kortól független időben születik. Szerves része annak az életnek, amelyet él egy közösség, ebben az esetben az erdélyi magyarság. Az a kérdés tehát, hogy milyen ez az erdélyi magyarság, és milyen életet él. Irodalmilag kifejezve, s hogy a barátom jelzőjével éljek: a maga sorsában és nehéz életének kialakításában bizony dilettáns. Vajúdik, tapogatódzik, utat keres, és eszméket. Mindinkább úgy érzi, hogy az ő útja csak a becsületes munka útja lehet, és úgy hiszi, hogy az ő eszméi csak a jogok és a szabadság eszméi lehetnek.
Az erkölcsi világrend után eped.
Mi is nagyon jól tudjuk, hogy a magyarországi írók általában jobban tudnak írni, mint az erdélyiek. Nagyobb biztonsággal és mesteribben fogalmaznak. De viszont tudjuk azt is, hogy amíg az ő hátuk mögött mesteri elődök állanak, addig nekünk újra kellett kezdenünk sok mindent, s nem utolsósorban formát és nyelvet. És tudjuk azt is, hogy amíg az ő mondanivalójuk egyrészt az elődök folytatása, másrészt pedig a modern európai irodalom témakörének magyar nyelvû változata, addig a mi mondanivalónk egyetlen előde az összeomlás, kortársa pedig az erdélyi névtelen magyar.
Olyan gondolatkört kell adnunk, amely ne csak magyar legyen, hanem emberi is. Amely ne csak praktikus legyen, hanem erkölcsös is. Amely ne csak bátor és útmutató legyen, hanem igaz és megbízható is.
Ennyi sok teherrel és ilyen nagy felelősség mellett bizony százszorosan kell küszködni a formával és a nyelvvel. Ha néha sikeresen tudunk is megküzdeni véle, vagy ha sokszor alul is maradunk ebben a küzdelemben: az írásnak magyar és emberi erkölcse minket mindig kötelez.
És most kérdem: ha minket az írás magyar és emberi erkölcse kötelez, akkor ez a magatartás nem kötelezi-e valamire a magyar szellem világát és annak képviselőit: a magyar írót, a magyar kritikust, a magyar sajtót, a magyar hivatalos szellem hirdetőit és kifejezőit?
Tekintettel arra, hogy úgy a mai viszonyok megítélése után, valamint a jövendőbe kutató szellemi csápjaim üzenetét mérlegelve: a magyarság sorsának egyik legsúlyosabb kérdését vetettem fel, szükségesnek látszik, hogy a kötelezettségre vonatkozó felelet előtt felvessek egy másik kérdést is. Ez a kérdés pedig így hangzik:
Valljuk-e és hirdetjük-e azt a szellemi közösséget, amely a világon szétszórtan élő magyarokat egybekapcsolja és egy lelki impériumban egyesíti? (...)


Romániai magyarok szövetsége
(?) Bár számunkra sem közömbös az ország államformája, amelyben élünk: minket ez államformának kérdése döntő módon mégiscsak abból a megítélésből kifolyólag érdekel, hogy népközösségi jogainkat megkapjuk-e és érvényesíthetjük-e.
Az egész romániai magyarság tiszta szívvel örvend annak, hogy népi személyiségünket a kormányzat elismerte; és ugyanakkor lehetőséget nyújtott arra, hogy a népközösség társadalmi megszervezését végbe is vihessük. Nem kétséges, hogy ezzel az elismert természetes jogunkkal a szervezkedés súlyos és nagy munkájában sikeresen csak két biztosíték mellett élhetünk. Egyiket magának a kormányzatnak kell megadnia és végig biztosítania, a másik biztosítékot pedig nekünk kell belül megteremtenünk.
Ha röviden is, ahogy egy ilyen írás keretében lehetséges, de mind a kettővel foglalkoznunk kell. S főleg rá kell mutatnunk azokra az alapelvekre, amelyeken biztosított jognak és szervezkedésnek állania kell. Különben csak eredménytelen vesződés és sikertelen kísérlet lenne az egész.
Az uralkodó többség - éppen úgy, mint a kormányzat - bölcsen tudja azt, hogy egy népet nem lehet kiirtani. Húsz esztendőn keresztül volt eset rá, hogy pártokat és kormányokat tévesztett meg az az állapot, amit így neveztünk: kisebbségi sors. A szem, mely barátságtalanul és elfogultan nézett minket, mindenekelőtt azt látta meg, hogy szervezetlenül és a kiszolgáltatottság mindennapi állapotában vagyunk. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen tömeg nem állami és politikai erőtényező, sőt, az el- és kipusztulás útján küszködik. Mi tudjuk azonban, hogy a kisebbségi sorsban nemcsak szenvedés és fokozott küzdelem van, hanem hősiesség is, valamint fokozott erő. Természeti törvény, hogy az élethez való ragaszkodás annál nagyobb és elszántabb, minél nagyobb a baj. Ha felelős kormányzati férfiak kisebbségi nép elrendezésén gondolkoznak, ezt a természeti törvényt az állam érdekében figyelmen kívül nem hagyhatják.
A mi helyzetünk pedig, romániai s kivált erdélyi magyaroké, még a kisebbségi népek nagy listáján is különleges. Nem tudok róla, hogy húsz esztendőn keresztül a magyarság vezetői közül valaki ország színe előtt rámutatott volna erre a különleges helyzetre, mely nemcsak természetes, hanem lelki és erkölcsi jogokat is kínál nekünk a küzdelemre. Ezelőtt két hónappal azonban az egyetlen országos jellegû katolikus lapunk kivonatosan egy érdekfeszítő előadás anyagát közölte. Ezt az előadást a román nemzet nagy történetírója, Jorga Miklós mondotta volt el Párizsban a Népszövetségi Liga ottani szervezete előtt még kilencszázhuszonötben. Ebben az előadásban Jorga jogalkotó nemzetiségnek nevezte Romániában a magyart és a szászt. Sőt, nem is nemzetiségnek, hanem nemzetnek nevezte. A továbbiakban pedig azt mondta: Ha valamely adott területen egy nemzet (nemzetiség) régi, akkor ez a nemzet történelmi azon a területen, ahol ott lakván, részt vett annak a területnek termékennyé tételében és fejlődésében. Kétségtelenül az ilyen nemzetiségnek más jogai vannak az uralkodó többséggel szemben, mint amilyennek egy ,,tegnap? érkezett nemzetiségnek lehetnek. (...)

Az erdélyi magyarokhoz
(?) Félreérthetetlenül hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy minden vonatkozásban független szellemi mozgalmat akarunk. A segítő jó szándékot és a tapasztalatok értékét nagyra becsüljük, s éppen azért, mint eddig is, bárkit szívesen meghallgatunk, s ami céljainkat teljesebbé és utunkat világosabbá teszi, azt sohasem vetjük el. S ahogy nem zárkózunk el semmiféle kívülről jövő segítség és jó szándék elől, éppen úgy a munkaközösségünk keretein belül sem törekszünk arra, hogy az egyéniség értékeit leszürkítsük, vagy azok kifejlődésének korlátokat emeljünk. Minden vélemény és törekvés, mely az egyéni boldogulást a közösség érdekeivel egyeztetni tudja, nálunk megértésre és támogatásra talál. Hisszük azonban, hogy abban a néhány alapvető kérdésben, amely magatartásunkat mindenekelőtt meghatározza, mindnyájan egyetértünk. Jelentjük, hogy már eddigi beszélgetésünk alapján odáig jutottunk, hogy valljuk a következőket:
1. Támogatunk és szolgálunk minden olyan törekvést, mely az erdélyi magyarságot tudatossá és erőssé teszi arra, hogy sorsát önmaga irányítsa.
2. Szükségesnek látjuk társadalmunk átformálását abból a célból, hogy az erdélyi magyarság egyetemes érdekeinek a síkján az osztályok közötti választófal eltûnjék. A falusi kisbirtokos rétegnek és munkásságnak kell alkotnia azt az erős nemzetiségi testet, melyet a nevelő értelmiséggé átalakult középosztálynak kell szolgálnia.
3. Fel kell ébreszteni és táplálni kell azt az öntudatot, mellyel az erdélyi magyarság sikeresen ellenállhasson minden olyan támadásnak, mely őt nemzeti értékeiben és jogaiban veszélyezteti.
Hisszük, hogy az a magatartás, melyet mindenekelőtt a fenti három pontban foglalt célkitûzések ala­kítottak ki, elég erős lesz arra, hogy fiatal szellemiségünk legjobb erőit összefogja. Erre a hitünkre támaszkodva tettük meg azt a további lé­pést, mely az országos jellegû ,,Vásárhelyi találkozó?-t szorgalmazza. (...)


Időszerû vallomás
(...) Magyarnak születtünk, családban és iskolában annak nőttünk; majd végérvényesen döntöttünk abban, hogy hûségben halunk meg, ha már meg kell halni. Ez a magyarság bennünk nem jó és balsors függvénye. Egyetlen állapot. Nem világnézet vagy társadalmi rendszer szemszögéből fogalmazzuk meg viszonyunkat a nemzethez. Egyáltalában nem fogalmazzuk meg, mint ahogy a gyermek sem fogalmazza meg apját és anyját, hanem csupán megnevezi. S amikor kimondjuk a szót, hogy magyar, ugyanakkor kimondjuk azt is, hogy ezen a földön mi is teremtettünk emberi mûvelődést. Idő, munka és vér jogán mi is nemzet vagyunk itten, kik e föld védelmében apadtunk számbeli kisebbségre.
Ez a talpköve az egységnek, melyben lelkileg csakugyan szervezett közösséggé válhat az erdélyi magyarság. (...)
Mielőtt azonban idevágó elgondolásomat említeném, hadd idézzem a harmadik kérdést, mely így szól: Mire várjunk vagy mit tegyünk az egységben? Meg kell állapítanunk, hogy kihez szól tulajdonképpen a kérdés. Mert ha a közösséghez szól, melynek magyar voltunknál fogva vagyunk mindannyian a tagjai, akkor a felelet csak általános lehet. Az életre várunk, mely az egyén számára csak akkor érték, ha egészséges az egyén; s a tömeg számára akkor, ha lelkileg és gyakorlatilag rendezett társadalomban él. S az ilyen közösség mit tegyen az egységben? Gazdaságában és mûvelődésében fejlődjék, jogait szerezze meg és biztosítsa.
Ezt válaszolja a magyar ember.
Az írónak azonban nemcsak népe helyett kell válaszolnia, hanem a szellem nevében is. Sőt, elsősorban a szellem nevében, hiszen egyedül a szellem az, mely világosságot áraszthat a követendő útra, és példát teremt. (...) Ez alkalommal csak három tünetre szeretnék rámutatni. Egyik, hogy e szellemiség mellől a trans­sylvanista jelző teljesen lehervadt; másik, hogy sikereiben nem Erdély földjén virágzott ki; s a harmadik, hogy az erdélyi magyarság társadalmi életét vajmi kevéssé befolyásolta alakulásában.
Fontos, hogy eme harmadik tünetnek az okát megkeressük.
Én azt hiszem, hogy ez az ok a szellemi emberek szervezetlenségében rejlik. Az a kevés, aki egyénileg tartotta végig a tüzet, olyan jelenség már, mint a sziget, melyet az áradó magyar közélet megkerült. Vannak, kik a habot adják az áradás tetejére; s vannak, kik egymagukban gyengék. De akárhogy van, új küszöbön áll az erdélyi magyar szellemiség. S bár csalódásokban elnyerhetném a pálmát, mégis első szeretnék lenni, ha bizalomról van szó.
Lépni kéne egyet, de merre?

Cselekvő ifjúság
(...) Az osztályharc megoldásában legelőször szerencsétlen állapotunk siet segítségünkre, hiszen arisztokráciánk csak kevés kiváló és alkalmazkodó egyedeiben jelent közösségi szerepet; a középosztályunk pedig, ha nem akar dicstelenül eltûnni a történelemben, a népnevelés szerepét kénytelen vállalni. Olyan értelemben tehát, ahogy uralkodó népeknél, nincsen nálunk osztálykérdés. Csupán görcsös maradványai vannak meg, és az a szellem, amely így is éppen elég sok akadályt gördít a belső szociális átalakulás elé. Különösen azáltal, hogy közéletünknek igen sok irányító helyére befészkelte magát, és a hagyományra hivatkozva, nyíltan vagy hallgatólagosan a gyûlölködő támadó és rontó szerepét játssza mindannyiszor, amikor az új gazdasági, társadalmi és szellemi kialakulás útjait egyengetik, akár ifjú csoportok, akár magányos férfiak.
Végső következtetés gyanánt tehát nem tudok más utat ajánlani az épülő jövendő felé, mint az Erdélyi Fiatalok népi humanizmusának, a Hitelben hirdetett újraértékelésnek és a baloldaliak szocializmusának az összefogását. Kiderült, hogy a népmentő cél valamennyiüknél közös, és abban is megegyeznek, hogy Erdélyben a magyar mûveltségváltásnak meg kell történnie.
Közös a harc is az öröklött és a ma is mûködő szellem ellen, amelyet immár nyíltan is meg kell vívni, betûk és cselekedetek útján. Közös a törhetetlen és céltudatos törekvés is, hogy az erdélyi magyar nép megmentésére kell sietni, és ezt a tömeget minél előbb gazdasági és szellemi életünk tengelyévé kell tenni.
Mindenkinek a felelőssége rajta, hogy miképpen cselekszik.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép