A változáshoz szükség volt egy új generáció helyzetbe kerülésére. Mindazok, akik eddig a helyi román politikai elitet vezették, bizonyították: képtelenek a valós együttmûködésre. Többnyire negyven-ötven éve, a térség intenzív románosítása idején idetelepítettek váltak szószólóvá, olyanok, akik a Ceauºescu-rezsimben is élvezték a kiváltságokat, és később ezek megőrzése vált legfontosabb céljukká. A román közösség érdekeinek érvényesítését csakis a magyar jogok visszaszorításával tartották elképzelhetőnek. Torz elméleteket gyártottak, történelmet hamisítottak, vélt sérelmeket tálaltak valósként, mindent megtettek, hogy a közfigyelmet önmagukra tereljék. Az etnikai konfliktus szításával elérték a régió háttérbe szorítását, torz sztereotípiák meggyökeresedését a román társadalomban, az ellentétek életben tartása pedig zsíros állásokhoz juttatta a leghangosabbakat. Nem a román közösség védelme, sokkal inkább személyes érdekeik vezérelték őket.

E generáció háttérbe szorítására nyílt most esély, lassan helyzetbe kerülhetnek azok a fiatalok, akik esetleg nem az egymás elleni, hanem az egymás melletti küzdelemben látják a lehetőséget, akik nem abból szeretnének megélni, hogy románok Székelyföldön, láttak már ezt-azt a világból, találkoztak az európai szellemiséggel. Egyelőre éles csatákat kell megvívniuk pártjukon, közösségükön belül, de mutatkozik halovány remény, hogy támogatottságuk is támad. S ha letűnnek a román nacionalisták, az a magyar társadalmat is egészségesebbé teheti, hisz fölöslegessé válnak azok a politikusaink, akiknek tevékenysége az ellentámadásokban merült ki. Üres szólamok helyett itt is, ott is a cselekvés lesz fontos, s így talán szépen-lassan a normalizálódás is bekövetkezhet. Persze csak akkor, ha a mostani hang nem kampányfogás csupán, s nem pillanatnyi politikai érdek áll mögötte.