Kátyúzzák a bodoki főutat. Két sötétebb arcbőrû férfi valami fekete masszát lapátol a kigödrösödött aszfalton képződött lyukakba. Az aszfaltfoltozáshoz szükséges anyagot gumikerekû járgányról merítik lapáttal, majd a lyukakba szórják és tapossák. A maga módján minden összhangban van itt, a régi emberek fogalma szerint szekérnek alig nevezhető négykerék-meghajtású járgány, amelyen megkülönböztető jelként kettévágott gépkocsi-rendszámtáblák adják hírül, hogy az anyag nem vész el, a gyapjas lovak közönyösen állingálnak, a két férfi ugyancsak újrafelhasznált öltönye, a rongyos út, minden stimmel.
A falusi kép nem idilli, inkább szomorú és szegényes, és mégis örülünk neki, mert a bodoki letérőtől a Borvíztöltőig a két atyafi betömi a tengelytörő lyukakat.
Megállok. Előbb a községközpont monumentális faragott kapuját fényképeztem, rám is szólt Bodokon nem minden utcasarkon hallható nyelven egy nyugdíjasnak kinéző civil, hogy nem állnék arrébb, az út szélére a kocsival? (A kis téren egy nyerges vontató is megtérülhetett volna mellettem.) Igazat adva kérdezem, hogy mi a gond. Nem fér el mellettem?
Szóval, megállok a két útfoltozónál. Szabályosan. Közlékenyek, illedelmesek, egyikük szülei a moziból lopták a nevét: Rémusz. Sorbán Rémusz. A másik balladás név: Barcsai. Barcsai Sándor.
Kérdezem, hogy miféle matéria lenne ez a fekete massza. Mondják, hogy aszfalttörmelék, a főútról kaparják fel a gépek. Kérdésemre azt is mondják, hogy a tömítés nem sokáig nyugszik a gödrökben, jönnek a nagy kocsik, s kiverik az egészet. Hetenként meg kell ismételni a mûveletet.
Az útépítés jogát nem nyilvános pályázaton nyerték, nem, ők szociális munkások - a fogalmat korrekt módon használják - , s váratlanul szolidaritásra valló gesztussal arra kérnek, hogy írjam fel Mocsel Mihály és Barcsa Ottó nevét is, mert ők is likdugók.
Megteszem. Közelebb lépve kérnek egy kenyérre valót. Adok. És elmondják, hogy a községben harminchatan részesülnek szociális segélyben, Sándor öt gyerek után majdnem kétmilliónyit, Rémusz nyolcszázezret kap.
Aztán megkérdezem, hogy merre sirüljek a Talamér pataka felé.
Kissé csalódnak bennem, mert azt hiszik, a borvízhez megyek - de mondják, hogy merre forduljak, s kellemesen csalódva tapasztalom, hogy a Talamér útja zúzott bányakaviccsal terített, a szép falusi portákhoz illő út.
És tiszta. És a sebes patak medre is tiszta.
Úgy tûnik, a tisztaságot is meg lehet szokni. S a likatos aszfaltot is be lehet foltozni.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.