Gazda JózsefEzerkilencszázötvenhat: A Golgota útja

2006. június 29., csütörtök, Archívum 2003–2007

19.
A rádiónál
Nem tudom, hány óra lehetett, mert óránk nem volt, iskolatáskával a hónom alatt?, talán hét óra, s akkor jöttek a kiáltások, hogy az ávósok a rádiónál lövik a népet. A tömeg egy része maradt a Sztálin-szobornál, s a más része - én is azokkal - mentünk oda. Gyalog. Több ezren mentünk, a Rákóczi úton végig, beértünk a kis utcához, a Szentkirályi útra, amelyik a rádióhoz vezetett. (Kindernay István, Budapest, Genf)
A hír terjedt? ,,A rádiónál gyilkolja az ávó az embereket?. És az emberek mentek, minden irányból mentek, a tömeg nőttön nőtt? És ezekből az emberekből, akik itt gyülekeztek, ezekből kerültek ki a forradalom első áldozatai, de a forradalom első katonái, harcosai is.
A rádió fontos volt a hatalomnak - a hírközlést kezében akarta tartani -, és fontos volt a megújhodási mozgalom - nevezzük még így most - résztvevőinek is. Minden azzal kezdődött, hogy a diákok küldöttsége be szerette volna olvasni a 16 pontot. Ennek a rádió vezetése - pontosabban az a hatalmi gépezet, mely a rádiót irányította - ellenállt. Konfliktushelyzet alakult ki. És a hatalom mozgósította államvédelmi osztagait, fegyveres gyilkosait. Akik - egy ideig tartó huzavona, add meg, nem adom után, melynek során még a rádió vezetőségével való szembesülést sem tették lehetővé - használták is fegyvereiket. És az addig békés tüntetés békétlenné vált, új és más színezetet öltött.
Igen. Hát a magyar rádiónál indult el a forradalom. Az első halott, Vízi Jancsi 18 éves gyerek, fejlövést kapott. A rádióval srégen szemben volt az olasz intézet, s a nővérem olaszt tanult. És egyszerre csak arra figyeltek föl, hogy az emberek éneklik a Himnuszt. Benn voltak az olasz tanulók is, és mindenki szaladt az ablakhoz? (Pongrácz Ödön, Budapest)
Ott a tömeg egyfolytában skandálta, hogy olvassa be a rádió a 16 pontot, mondja be a rádió, délután hat vagy hét óta ez a civakodás folyt. Ez a civakodás késő délután óta folyt, hogy olvassák be a diákság küldöttei ezt a bizonyos 16 pontot, a Mit kíván a magyar nemzet elnevezésû 16 pontot. (Detre Csaba, Budapest)
A több tízezres tömeg örömében dobálta a közlekedési rendőrt A rendőrség velünk van! kiabálással. Felejthetetlen volt az öröm az emberekben. Én, mint később érkező, a sötétben mind jobban hátra szorultam, egyszer nekimentem valami kemény tárgynak. Felnéztem rá, és felfegyverzett ávósokkal tele teherautó volt. A katonák sápadtak voltak. (Ágoston János, Budapest)
Ott is hatalmas tömeg volt, lehetett már olyan nyolc óra, nem tudom pontosan, de még nem lőttek a tömegbe. Volt már könnygázbomba, bementünk abba a kis utcába, robbanáshang hallszott jobbra-balra, nem tudtuk, mi az, azt hittük, hogy már ránk lőnek, de nem lőttek ránk, könnygázbombák voltak. Kiszaladtunk. Kellemetlen volt. Akkor vissza a Rákóczi útra. Természetesen a tömeg már akkor rendkívül izgatott volt, és egy kicsit tanácstalan, hogy mit is tegyen, mit is lehet még tenni, s akkor hangzott el, hogy benntartanak diákokat a Rádióban. A rádió épületében. Diákokat tart fogva az ávó! Ezek voltak azok a diákok, akik késő délután jöttek oda, s követelték, hogy beolvassák a 16 pontot. A rádió nem akarta, s mivel belülről ávósok őrizték az épületet, visszatartották őket. Nem engedték ki. Se nem lehetett beolvasni, se nem engedték ki őket. (Kindernay István, Budapest, Genf)
Egy volt harcostársam mesélte, hogy ő is benne volt a küldöttségben, bementek a küldöttséggel vagy húszan, hogy olvassák föl azt a bizonyos 16 pontot. És nem olvashatták föl, odaállították egy zárt udvaron a falhoz őket, és otthagyták. Ott álltak, álltak. Egyszer észrevették, hogy az épület homlokzatánál, a főkapun se ki, se be, lövöldöztek kívülről, lövöldöztek belülről, ott nem lehetett elmenni, viszont a hátsó kapu a múzeum felé állandóan mûködött, jöttek-mentek ott az emberek, és ők szépen kiszivárogtak azon a kapun, mert ott senki nem ellenőrzött. Abszolút káosz volt, és rémület, hogy most mi lesz. (Rácz József Sándor, Budapest)
Mi, az egész osztály még ott voltunk a Kossuth téren, a tömeggel megindultunk a Bródy Sándor utca fele, kimentünk a Kis körútra, és a Kis körúton végig, a Bródy Sándor utcához. S ott hatalmas tömeg volt. Voltaképpen mi is történt? Ez egy fantasztikus dolog, ez egyszerûen érthetetlen, hogy erről a rádió ostromáról alig tud valamit a közvélemény. (Detre Csaba, Budapest)
Mind jobban és jobban kezdtem az események hatása alá kerülni. Amikor a rádióhoz mentünk át, akkor már feléledt, felébredt bennem az, hogy talán itt az idő, hogy egy kicsit visszafizessünk azokért, amik velünk történtek. A rádiónál ez bekövetkezhetett? Én ott álltam, és a mellettem levő fiatal gyereket agyonlőtték. Ez volt a fordulat. Akkor már tudtam, hogy merre kerülök. Akkor az oldalfegyveremmel elkezdtem lövöldözni, amíg volt töltényem. (Bene Ferenc, Buda­pest, Sydney)
Hát mi a barátaimmal, a mûegyetemista barátaimmal kb. 8 órától voltunk ott, és hát a Múzeumkert végében helyezkedtünk el közvetlenül, a Bródy Sándor utca és a mellékutcák már teljesen tömve voltak. A Múzeumkert vége egy kicsit magasabban van, mint a rádió kertjének a szintje, és ott hatalmas fák, voltak, akik fölmásztak a fákra, hogy belássanak a kertbe. Tudniillik ott helyezkedtek el azok a kivezényelt ávósok, akik az intézmény védelmét voltak hivatva biztosítani. (Ribóczky László, Budapest)
Az a kép fogadott bennünket, hogy egy magyar páncélos állt a bejárati ajtó előtt, és lőttek a rádió épületéből. Lőttek. Igen sok nép volt már, nemcsak a Bródy Sándor utcában, a Puskin utcában, a Múzeum körúton, mindenütt rengeteg ember, de nem volt fegyver. Nem volt fegyver, egy-két embernek volt flóber-puskája. És azzal lövöldözött vissza, mert bentről a rádiót védő ávéhások lőttek. A lövöldözésnek pedig az volt az oka, hogy a mûegyetemisták be akarták olvasni pontjaikat, és nem engedték be őket. (Molnár V. József, Budapest)
Már dörögtek a fegyverek, de tovább követelte a tömeg azt, hogy bemondhassák a 16 pontot. Tóth Pista - itt él kint, Sydneyben - mesélte el, hogy ők hátulról bementek, és ahogy mentek fel a lépcsőn, akkor jöttek le az ávós katonák, és elkezdtek lövöldözni, s ők viszonozták a tüzet, és többet lelőttek, őközülük is sokan megsebesültek, és egy páran meg is haltak. Aztán a rádió elől jött Kálmán - akkor azt hiszem, főhadnagy volt - az ő harckocsijával, s akkor már másképp végződött a dolog. ? azonnal átállt, s tankkal, harckocsival odajött. Én aztán elmentem, mert elmentünk fegyverért, s ahogy visszajöttünk, csak majd azután mentem haza átöltözni. (Bene Ferenc, Budapest, Sydney)
A Múzeum kerítésére álltunk föl, és ott, ott vártuk, hogy mi lesz. Aztán az ávósok, ott a Széchenyi Könyvtár mellett volt a rádiónak egy kapuja, a Múzeum kerítése felé, és onnan elkezdtek az ávósok előbb könnygázbombákat dobálni. Könnygázbombákat dobáltak, és akkor elmentünk onnan a kerítéstől, s a Széchenyi Könyvtár falánál álltunk. S akkor ott, ahol mi álltunk, oda került egy hölgy, meg egy másik, ketten, hárman, négyen kiabáltak, s az ávósok elkezdtek lőni, és ezek voltak az első halottak. Az az asszony? És akkor jöttek, s szaladtunk ki, szaladtunk ki a Sándor utcából, és keresztül. A villamosok ott álltak a Kis körúton, és az ávósok bementek az egyetemre, és az egyetem ablakaiból is lőttek a Kis körútra. Mi át tudtunk menni a villamosok mellett valahogy, és ott egy kapu alá bebújtunk, és megvártuk, amíg csendesedik a dolog. (Mészáros Andor, München)
Amikor odaértünk, indultunk befelé a Bródy Sándor utcán, valaki futott, hoztak egy sebesültet, hogy rálőttek a tüntetőkre. Arra is emlékszem, ez egy pontos kép, hogy beálltunk egy virágüzlet kirakatába. A múltkor Pesten voltam, megnéztem, most nem az van ott, valami más üzlet. Ott egy virágüzletnek a kirakatába álltunk, mert nagyon erős lövöldözés volt, de mintha a villamosok irányából jött volna, melyek ott álltak a Múzeum körúton. Le is hasaltunk. Még hülyéskedtünk is, én kiabáltam: Ne lőjenek ide emberek! Itt emberek vannak! Valaki a villamos másik oldaláról visszaordított: Hát, Szabó Bandi, te is itt vagy? Egy volt futballista kollégám volt, akivel együtt futballoztunk. Na nem, hát nem volt azért egy éppen ilyen vidám helyzet, ahogy az elmesélésből tûnik. (Dr. Szabó Endre, Budapest)
Hogy nem tudták, mi van a diákküldöttekkel, ez aztán felbőszítette a tömeget. Gyerünk kiszabadítani őket! Hát nagyjából megrohamoztuk a rádiót. Le volt zárva a kapu, minden, s akkor úgy nyolc óra tájt dördültek el az első lövések. Nyolc-fél kilenc óra között. Akkor már éles tölténnyel lőttek, lőttek az ávósok. Ott voltam az elsők között, két ismerőssel, akikkel később találkoztam kint. Én teljesen egyedül voltam végig. Mint a legtöbb ember, jött a munkahelyéről, iskolából, s odament, ahova kellett. Aztán az első lövések után dühösek lettünk. Addig el se tudtuk volna képzelni, hogy a kommunista hatalom, az úgynevezett néphatalom rájuk lő, s megöli az embereket. (Kindernay István, Budapest, Genf)
Már a városban érezni lehetett, hogy nagy pillanatokat élünk. Teherautóval járták a központot. S akkor én este egy megmondhatatlan belső sugallatra kimentem, és itt, a Blaha Lujza térnél elég nagy tömeg várta, hogy megjelenjék az újság, amelyben a 16 pontot nyomták ki. Aztán végigsivított a városon, hogy a rádiónál megöltek fiatalokat, és akkor aztán mindenki ment oda. Nekem így kezdődött. És az a döbbenetes, hogy innen én már többet nem mentem vissza. Ott voltam november 4-ig, amikor megsebesültem, az utcán. Ott voltam a forradalomban. (Wittner Mária, Budapest)
Az éjszaka közeledtével nem csökken, nő a tömeg. Mind többen és többen csatlakoznak a forradalomhoz!
Ennek a családnak volt már telefonja, mert fuvarosok voltak, és valahogy bevezették, segítsük egymást gyerekek, mert nagy a család. Ernő kétszer is hazatelefonál a testvéreinek, hogy menjenek át a feleségéhez, aki közel lakik két pici gyerekkel, és mondják, hogy nem megy haza időben, mert milyen dologba keveredett. A két idősebb még meghallgatja a Gerő beszédét, majd azt mondják: Édesanyám, nekünk is ott a helyünk. Akkor a mama azt mondja: Nektek nincs ott a helyetek, most halt meg az apátok, és ő már ott van. De ők tudták, hogy ott a helyük. Aztán a szokásos módon a mama ad egy keresztet a homlokukra. Bandi fölszalad a padlásra, és elővesz egy rozsdás pisztolyt, amit őriztek nagy titokban, és jöttek befelé Soroksárból. A Pongrácz család még bent nem levő tagjai. (Hóka Ernő, Budapest, New-York)
Az ávó ekkor még nem teljesen nyílt sisakkal lép fel. Hagyományos stílusában, sunyin, alattomosan, hol ebből, hol abból az ablakból lőve, nem vállalva még egy nyílt támadást sem, s úgy szedegeti az áldozatait. Egyik oldalon a követelőző - már nemcsak a pontok beolvasását kérő, hanem a fogva tartott fiatalok szabadon engedését is követelő - tömeg, másik oldalon a lesipuská­sok, az innen-onnan lövöldöző államvédelmisek. Akik azt kaphatták feladatul, akadályozzák meg a tömeget akarata érvényesítésében. Semmiképp ne engedjék meg, hogy a követelések elhangozhassanak, az ország, a világ tudomására juthassanak...
Akkor már az ávósok belelőttek a tömegbe. Bele a tömegbe. Ez olyan negyed 11-kor, fél 11-kor lehetett. Rémes sikítás volt, iszonyatos dolgok történtek. A tömeg egy része kezdett menekülni, a másik része ottmaradt, s elkezdődött a harc. De ez akkor, ott olyan furcsa dolog volt! Hogy ott, ahol folyt a harc, villamosok jártak. Szinte hihetetlen. A villamosok jártak. Gyönyörû szép este volt. (Detre Csaba, Budapest)
Mentem volna arrafelé, mert hallottuk már, hogy ott lövöldözés van, és akkor a Kőfaragó utcában egy rendőrségi tehergépkocsi próbált tovább haladni, valószínûleg, az ávósok segítségével, de a tömeg miatt nem tudott továbbjutni. És egy ott időző rendőrnek - tele volt rendőrrel egyébként a város - kikaptam a kezéből a puskáját, aztán elvettem a sapkáját, trófeaként a zöld csillagot zsebre tettem, s úgy mentem a rádióhoz, de nem volt olyan nagyon egyszerû ez sem... (Rédey Gábor, Budapest, Köln)
Egy kislány a rádió múzeumkörúti oldalán, a kerítésen át akart bemászni? Egy egyetemista kislány, és ő volt az első halott. ?t lőtték le az ávósok, s akkor egy csapat egyetemista teherautót szerzett, és jöttek, megtudták, hogy a parlament előtt ott van a nagy tömeg, jöttek oda, és kiabálták, hogy: Magyarok, a rádióhoz, gyilkol az ávó! A bejárat előtt ott állt a páncélos. S egy vasutas egyenruhás ember ide a páncélos árnyékába tudott valahogy jutni, ott lefeküdt, de onnan nem tudott visszajönni, mert ott ropogtak a golyók mellette, oda tudtak lőni az ávósok. A szerencsétlen megvert félelmében talán vagy más ok miatt, állandóan azt kiabálta, hogy: Nincs majré, nincs majré! Majré az ilyen pesti szlogen, ami azt jelenti, hogy nem kell félni! Nincs majré! Katonák jöttek, ki voltak oda vezényelve, hogy védjék meg a páncélost, ez a páncélos meg védje a bejáratot, de a páncélosban lévő katonáknak - ezt később tudtuk meg - vaktöltényük volt. Nem volt éles töltényük. Mind több és több katonát vezényeltek ki oda, hogy védjék a rádiót, de mindegyik katonának vaktölténye volt. Ezek a katonák ott osztogatták a fegyvereket, fûnek-fának, mindenkinek, s pucoltak el. De nem volt a fegyverekben töltény. Hiába voltak fegyverek, nem volt töltény. (Molnár V. József, Budapest)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép